11. Rész ~ Különleges délután

Helóka! Nagyon bocsi, hogy már picit régebben volt rész, de nekem nincsenek ilyen szabályaim, hogy mikor hozok újabbat, mert változó időpontokban kerülök géphez :/. Remélem megértitek :). Jaaa és a design is megszépült+már folyamatban van a fejléckészítés (nem saját). Természetesen ahogy elkészül és el lesz rendezve itt minden akkor azt is láthatjátok majd. A blogon pedig egy számomra elég fontos szavazást indítottam el (jobb felső sarok). Kérlek titeket szavazzatok mert érdekel a véleményetek :). Nem beszélek tovább, itt lenne a friss részecske.
Jó olvasást hozzá!




Az elmúlt egy hét nagyon-nagyon szörnyű volt. Elég nehezen, de elmondtam Peggienek is azon a bizonyos napon azt a bizonyos dolgot... Nos, szerintem nem is kell mondjam milyen reakcióval fogadta. Őt sem és engem se lehetett vigasztalni. Harry maradt velünk arra az éjszakára. Kedves volt tőle. Mikor úgy éreztem, hogy a könnycsatornám kiürült, na azután még jobban rám jött a sírás. Abban az egy hétben a szemeim, meg nagyjából az egész fejem háromszor akkora volt. Peg ugyanígy.
Most vasárnap délután van, az ágyon ülök és innen nézek bambán kifelé az ablakon. Úgy látom esik kint az eső. Pont megfelel ez a jelenlegi hangulatomhoz. Egész szórakoztató nézni míg pár esőcsepp lecsorog az üvegen. Épp kiszemeltem magamnak egyet, mikor kopogtattak az ajtómon.
- Gyere Peggie! - szóltam ki, de alig hallottam a hangom. Rekedt voltam, az orrom is be volt dugulva és fájtak a végtagjaim. Ekkor nyílt az ajtó és bejött rajta Harry(?).
- Szia. - kicsit furcsán néztem rá.
- Heló. - beletúrt göndör hajába, majd jelezte, hogy leülne. Én felhúztam a lábaimat, azzal az indokkal, hogy ha megteszi, akkor elém. Mikor ez megtörtént megint beletúrt fürtjeibe és újra megszólalt.
- Hogy vagy? - pár másodpercig csöndben maradtam. Nem nagyon tudtam mit mondjak. Már nem bőgtem minden percben, de nem is mondhattam azt neki, hogy remekül.
- J-jobban... - szép lassan lehullott egy könnycsepp a nadrágomra és lehajtottam a fejem.
- Hé, hé. El ne törjön itt nekem a mécses. - felemelte mutatóujjával az állam, hogy a szemembe tudjon nézni. - Na gyere ide. - megsimította a hátam és magához húzott. Szorosan öleltem. Olyan jó érzés, hogy ő itt van nekem.
- M-máris hi-hiányzik... - szipogtam dadogva. Most már mindig dadogni fogok Harry közelében vagy mi?
- Elhiszem. De figyelj. - a hajamba puszilt aztán gyengéden eltolt magától. - Azért jöttem, hogy elvigyelek valahova.
- Mégis hova? Harry ha bulizni akarsz vinni, az most nem a legjobb ötlet.
- Úgy nézek én ki mint aki bulizni akar? - aranyos mosoly ült az arcára.
- Nem tudom. Nem?
- Határozottan nem. Mit szólnál ha kicsit kiverném a fejedből ezt a nagy szomorúságot és elvinnélek valami hotelbe vagy panzióba pár napra?
- Hát... nem is tudom.
- Anie, nem töltheted el ebbe a házba bezárva az életed.
- De Peggie? Őt nem hagyhatom egyedül, 11 éves.
- Öhm, nem tudom. Kiment a fejemből hirtelen, hogy van egy húgod is. - arca kicsit szomorú lett. Abban a pillanatban eszembe jutott valami.
- Peggie mikor ideköltözött hozzám azt mondta, hogy a későbbiekben majd Ashton bácsinál fog lakni. Felhívom és megkérdezem. Biztos most is befogadja erre a pár napra. - daráltam le.
- Oké. - bólintott Harry. Kikerestem Ashton bácsi nevét a névjegyzékből és a "hívás" gombra nyomtam. Búgott egy párat, végül felvette.
- Igen? - szólt bele.
- Szia Ashton bácsi, én vagyok az Melaine.
- Melanie? Szia. - éreztem, hogy nem ismerte fel elsőre a hangom. - Mit szeretnél?
- Ühm... hát tudod... ismered Peggiet a húgomat?
- Hogyne ismerném! Voltam kint náluk Tunéziában is. - mondta örömmel. Csak én nem tudtam róla?
- Tényleg? És pár napra nem fogadnád be magadhoz kérlek? -  elsajátított bociszemekkel néztem a telefonomra, amit Harry is díjazott.
- Dehogynem. Bírom Peget. Mikor kéne?  - lefogtam a telefonom és megkérdeztem suttogva Harryt, aki azt válaszolta, hogy innentől kezdve három napra.
- Mától három napra. - mondtam.
- Rendben. Ezen a héten úgyis ráérek.
- Nagyon köszi! - egyből jobb lett a kedvem.
- Nincs mit aranyom. - leraktam.
- Vállalja? - érdeklődött Harry.
- Igen! - borultam rá.
- Akkor indulhatunk?
- Ühüm, csak gyorsan bedobok egy kis bőröndbe pár cuccot. - megindultam a ruhásszekrény felé.
- Oké. A nappaliban leszek.
- Okés. - kivettem azokat a ruhákat amiket szeretek. Bepakoltam úgy a bőröndbe, hogy három napra elég legyen. Mikor kész voltam, becipzároztam, felvettem az ágyról és a nappaliba mentem. Harry épp Peggievel beszélgetett, aztán mindketten felröhögtek.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem és felém fordultak.
- Harold tök humoros. - röhögött még minid Peg.
- Komolyan? - színészkedtem.
- Aha. - mondta büszkén Harry. - Indulhatunk humor Harold? - mutattam a bőröndre ami mellettem állt.
- Igen. - állt fel Peggie. Csodálkozva láttam, hogy nála is van egy táska.
- Te mikor pakoltál be? - ránézett a göndörre és megint felkuncogtak. Na jó itt valami nagyon furcsa. Szem forgatva mentem az ajtóhoz, majd nyitottam azt.
- És a te cuccaid Harry?
- Nyugi Mel, már előre készültem. - kaján vigyor jelent meg az arcán, amit megmondom őszintén nagyon is szeretek, csak nem olyankor mikor azt sem tudom miről van szó. Beszálltunk a kocsiba. Harry vezetett, én mellette ültem, Peg pedig a mögöttem lévő ülésen foglalt helyet. Amint becsatoltuk magunkat Harry elindította a motort és ezáltal a rádió is megszólalt (nem túl hangosan). Végigdaráltam neki, hogy merre kell menni Ashton bácsihoz, aztán csak bambultam ki az ablakon. Visszaemlékeztem arra, hogy milyen jó is volt anyával mikor eltöltöttünk anya-lánya napokat. Mentünk moziba, vagy biciklizni, esetleg vásárolni. Olyan jó volt vele és nem gondoltam volna soha, hogy ilyen hamar el fog tűnni az életemből. Úgy néztem rá sokszor mint egy legjobb barátnőre akinek mindent elmondhatok, és akit szeretek. Pár éve már, hogy kint élt Tunéziában, de csak most tudatosult bennem, mennyire hiányzik. Apa már kiskorom óta folyton üzleti utakon, megbeszéléseken volt, ezért rá inkább mindig úgy tekintettem mint egy főnökre vagy nem is tudom mire, de nem apukára. Ekkor Harry zökkentett ki a gondolkodásból.
- Anie, megérkeztünk. - csettintgetett az orrom előtt, mire föleszméltem.
- Öhm, aha.. persze... oké.
- Itt vagy köztünk, vagy egy másik bolygón jársz? - hajolt előre Peggie.
- Hagyjatok már. Bemehetnénk végre? - kérdeztem idegesen.
- Melanie, biztos nincs semmi baj? - húzta fel egyik szemöldökét fürtöske.
- Igen Harry, biztos. De ne most ne legyél már ennyire... ennyire... - kerestem a szavakat.
- Ennyire mi?
- Ennyire kedves... - tudtam, hogy a fejem színe lassan jobban hasonlít egy piros rákra mint bőrszínre. Gyorsan kipattantam a kocsiból, becsapva magam után az ajtót és intettem a bent ülőknek, hogy jöjjenek már. Harold egyből cselekedett is és jelezte, hogy a csomagtartóhoz megy Peggie táskájáért, így én is odamentem. Megpróbáltam felnyitni, miután rájöttem, hogy ez nem fog menni ha nincs kinyitva. Szólni akartam Harrynek de abban a pillanatban mögöttem termett és csípőmet szorosan magához húzta, majd fülembe súgott.
- Szóval kedves vagyok? - éreztem ahogy belemosolyog a mondatába.
- H-harry, sz-szerintem mo-most ezt nem i-itt kéne... - jézusom ez egyre rosszabb.
- Válaszolj. - maga felé fordított, így a szemébe néztem.
- I-igen a-az vagy. - lesütöttem a szemem és megkönnyebbültem, hogy kimondtam végre még ha nehézkesen is. Aztán egy puha ajkat éreztem a sajátomon...

10. Rész ~ Anya...

Sziasztok! Megérkeztem hozzátok az új fejezettel. Ezek után már nem a fejléc alatt találjátok majd meg a részeket, hanem oldalt az "archívumnál". Remélem tetszeni fog nektek a 10. rész is :) Jó olvasást hozzá!
Xoxo: Evi



Már a főtéren sétáltunk Peggievel, mikor elment mellettünk egy asszony két kisgyerekével. Megszólítottam.
- Elnézést! Nem tudja, van itt a környéken valamiféle balettiskola? Vagy olyan hely ahol balettot lehet tanulni?
- Persze, hogy van! Az én lányom is odajár. - lenéztem a kislányra. Körül belül öt-hat éves lehetett. Barna, dús haja két vállán ereszkedett le. Pici zöld szemei engem méregettek. Piros kis ruhácskát viselt, amin fekete pöttyök díszelegtek. A lábán pedig szintén piros topánka volt. Nagyon aranyos látványt keltett. Átpillantottam a hölgy másik oldalán lévő kisfiúra. Ő ilyen nyolc-kilenc éves lehetett, de szintén cuki volt. Majdnem fekete, tüsis hajjal rendelkezett. Kék pólót viselt, barna halásznadrág kíséretében ugyanolyan színű szandállal.
- Megtudná mondani, hogy hol találjuk?
- Még sétáltok egy kicsikét ezen az utcán, majd a leghamarabbi kereszteződésnél jobbra fordultok. Elég nagy épület, nem lehet eltéveszteni. - mosolygott rám.
- Rendben. Köszönjük szépen. - viszonoztam és intettem Pegnek, hogy menjünk tovább.
- Szívesen. - ezt már csak a távolból hallottam.

***

Tényleg nem volt messze. Aligha öt perc után odaértünk. Tátott szájjal mértem végig a hatalmas, valószínűleg nemrég épített iskolát. Nagy betűkkel rá volt festve ez: "Pódium tánc és balettiskola".
- Szuper! - hallottam mellőlem Peggie hangját.
- Az. - helyeseltem, aztán megindultam előre. Egyenesen a bejárat felé. - Ugye nem baj ha... - ekkor Peggie közbevágott.
- Nem.
- ...bekísérlek. - ezt már magamnak motyogtam, mert Peg széles mosollyal ment be az épületbe. Én is odamentem hozzá. - Nézd, ott egy recepciós. - mutattam magam elé, majd arra mentünk. Épp telefonált a körül belül velem egyidős lány, így hát megvártuk míg leteszi. Mikor ez megtörtént köszöntem.
- Szia. Ööö a húgom balettozni szeretne járni. Hol van erre lehetőség? - nem a legjobb "beszédem" volt de legalább értette.
- Sziasztok. Nos, ez olyan helyiség, ahol számokkal különböztetik meg a pódium táncot és a balettet. Ha tovább mentek, a folyosó végén két terem lesz egymással szembe. Az egyiken "pódium tánc: 1" feliratot láttok majd, a másikon "balett: 2"-t. Az utóbbiba ha bekopogtok, mindenben segítenek nektek.
- Oké. Köszi. - hadartam le és magam előtt tolva Peget mentem a folyosó végéig. Bekopogtam a 2-s terembe, majd miután kinyitották és betessékeltek minket, bementünk. Kicsit furcsa volt, hogy egy huszonéves fekete hajú fiúval álltam szemben.
- Heló. Zayn Malik. - nyújtotta a kezét.
- Hali. Melanie Bowman. - fogadtam el.
Itt is elmondtam mit szeretnénk, aztán ezeket mondta nekünk.
- A húgod kezdő vagy már járt régebben balettozni? - kérdezte.
- Pár hete még egy másik kontinensen, de járt.
- Értem. Akkor neki egy héten kétszer lesznek edzései az alábbi időpontokban: hétfőn 15-17-ig, szerdán 16-18-ig. - mondta.
- Okés, és árban mennyi lesz?
- 4000Ft, de ahogy ügyesedik még jobban és felsőbb szintre kerül, úgy az ár is nő kicsivel.
- Jól van. Köszi.
- Nincs mit. - kacsintott. Én indultam volna, viszont utánam szólt.
- Ha szeretne, maradhat ezen az edzésen is. Tíz per múlva kezdődik.
- Szeretnél? - néztem Peggie felé.
- Ühüm. - pattant fel onnan, ahol eddig ült.
- Gyere, ott hátul vannak balettcipők. Keress egyet ami a lábadra illik. - mutatta Zayn.
- Sziasztok. - köszöntem el és elhagytam a helyiséget, aztán az egész épületet is. Ahogy kiértem sajnos azt éreztem, hogy esik egy picit az eső, de nem volt nálam esernyő. Taxit utálok hívni, mert nekem is van kocsim, akkor meg minek üljek taxiban? Nem tehettem mást. Elindultam gyalog. Természetesen már megint a gondolataimmal voltam elfoglalva és természetesen már megint nem vettem észre, hogy valaki a nevemet kiabálja. Oldalra néztem és megláttam a göndör kocsiját, benne pedig a göndört.
- Melanie! - kiabált még mindig.
- Szia Harry! - kiabáltam vissza.
- Gyere hazaviszlek! Zuhog az eső! - körülnéztem és tényleg zuhogott, csakhogy én ezt észre sem vettem. Gyorsan az autóhoz futottam és beszálltam. Kirázott a hideg, mert bent jó meleg volt.
- Szia. - köszönt most már normális hangerővel Harry.
- Szia. - köszöntem vissza.
- Komolyan nem érezted az esőt? - csodálkozott.
- Nem igazán. - mosolyogtam. - Gondolkoztam.
- És min? - oldalra nézett egy pillanatra, aztán tovább figyelte az utat.
- Azon, hogy hogy tudsz te mindig itt teremni ha baj van?
- Megérzés. - számomra megszokott gödröcskéi megint megjelentek az arcán.
- Á, értem. - bólintottam.
Miután Harry leparkolt a házam előtt, ő is kiszállt velem, hogy ne ázzak meg (ennél is jobban) és a fejünk fölé tartotta dzsekijét. Mikor már a bejárati ajtó előtt voltunk, megláttam valami levél szerűséget kikandikálni a postaládából. Odarohantam. Mivel nekem nagyon ritkán érkezik levél, így gondoltam fontos lehet. Kinyitottam, kivettem futóléptekben mentem vissza az ajtóhoz és beléptem a házba.
- Mi az? Levél? - kérdezte a fürtös háttal állva.
- Aha. Felbontom. - meg is tettem és leesett állal olvastam a benne lévőket.

Melanie Bowman. Ez a levél Tunéziából érkezett önhöz. Sajnálatos módon ez nem üdvözlő levél vagy képeslap, ugyanis a kórházból küldöm ezt. Az édesanyját Enola Cross-t egy hete ebbe a kórházba szállították be mint súlyos sebesültet. Én, Jon Carter voltam az orvosa. Mindent megtettünk azért, hogy javuljon az állapota. Egy ideig ez ment is... Aztán fogalmunk sem volt miért, de rosszabb lett minden, mint amilyen volt. Nem evett, nem ivott, tulajdonképpen semmire nem volt hajlandó. Még beszélni se lehetett vele. Sajnos azért írok múlt időben, mert a minap bementem hozzá és nem lélegzett. A szíve megszűnt dobogni. Sajnálom, hogy így levélben kell közölnöm önnel a borzasztó hírt, de az édesanyja elhunyt... Minden családtagot aki nem ezen a kontinensen él, és ebbe a kórházba hozzák a rokonját, azt értesítjük. Üdvözlettel: Jon Carter, orvos 

Hatalmas könnycsepp hullott le az arcomról miután elolvastam a levelet.

Majd követték őt a társai is. 

- Melanie? Mi a baj? - sietett oda Harry. Én térdre rogytam, és zokogtam tovább. Arcomat kezeimbe temettem, a levelet pedig eldobtam. Ő átöltelt és újra hozzám szólt. 

- Mel, kérlek mondj valamit. 

- A-anya...

- Hallgatlak. - fogott szorosabban. Hangja nyugtató volt, ennek ellenére nekem nem használt semmi.

- El-elment... - dadogtam és még erősebben sírtam.

- Semmi baj Anie, itt vagyok veled. 

- Semmi baj? Semmi baj?! Harry meghalt az anyám! Ne mondd nekem, hogy semmi baj! Te ezt az érzést nem ismerheted! - ordítottam fulladozva a könnyeimtől. Majd az villant be az agyamba, hogy hogy fogom én ezt elmondani Peggienek...