13. Rész (teljes)

Halika! Meghoztam nektek a 13. részt teljes egészében :). Remélem tetszeni fog, és ha igen, valahogy jelzitek majd nekem.
Nagyon nagy örömmel láttam, hogy plusz egy valaki feliratkozott, és érkezett üzenet a chatboxba meg komiba is^^. El sem tudjátok képzelni, milyen sokat jelent ez nekem. Így kicsit nyugodtabb is vagyok, hogy nem csak magamnak írom ezt az egészet, hanem vannak emberek akiket érdekel :).
Viszont van egy jó és egy rossz hírem. A rossz az az, hogy vasárnap megyünk el Ausztriába nyaralni pár napra, utána pedig edzőtáborban leszek péntektől, következő hét péntekéig. Szóval most minimum két hétig nem leszek gépnél ami azt jelenti ugye, hogy így részt sem tudok majd hozni :/. A jó hír, hogy ezt a fejezetet próbáltam minél hosszabbra írni kárpótlásként <3.
Na nem húzom tovább a szót, jó olvasást ehhez a részhez is! :*
Ui: Jó nyaralást a nyaralóknak, és élvezzétek ki az augusztust ;)




Amikor ismét felébredtem már Harry is fent volt és az ágyamon ült, arcát a tenyerébe temette, mellette pedig az infúziós állvány foglalta a helyet. Ahogy megérezte, hogy felkeltem rögtön felém fordult. Ijedt arcot vágott, ami nem tetszett nekem.
- H-Harry...
- Jó reggelt. - próbált valamiféle kis mosolyt erőltetni az arcára.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódó arcot vágva.
- Velem semmi komoly, csak egy kicsit berepedt a fejtetőm és azt összevarták.
- É-és a kezed? - mutattam az infúzióra.
- Jah, öhm nem vészes. - legyintett a szabad kezével, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Akkor mi van? - megsimítottam a kézfejét.
- Mel... Neked súlyos műtéted volt...  - mikor ezt kimondta a szívem összeszorult. Gyors mozdulattal lehúztam a lábamról a takarót, hogy odaüljek Harryhez, viszont észrevettem valami nagyon rémisztőt... A bal lábam nem volt teljes. Térdtől lefelé hiányzott a többi része. Elhúztam a kezem Harrytől és a számhoz kaptam. Nagyon lesokkolt így a könnyeim megeredtek.
- Ne, Mel ne sírj. - ölelt át Harry. Nem tudtam megnyugodni. Az pörgött folyamatosan az agyamban, hogy tolókocsis lettem.
- Miért ne sírjak Harry? Mondd miért?? Nyomorék lettem és már semmit sem tehetek ellene! - zokogva kiabáltam.
- É-én nagyon sajnálom Anie... - szólt mély hangon és még szorosabban ölelt.
- Sajnálod? Ó, igen?! Ha akkor nem lett volna az a kis hangulatingadozásod még lenne lábam!
- Van lábad.
- Igen, de már csak a fele! Harry nincs szükségem a sajnálatodra! Hagyj most egyedül...
- Mégis hová menjek? - értetlenkedett.
- Nem tudom. Büfébe vagy valahová az udvarra, de nem akarlak látni... - sírtam. Harry lassan felállt és kiment a kórteremből.

***

Órákat sírtam végig. Annyira nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz az életem ezután. Harry pedig egyszer megértő volt, másszor pedig megint akadékoskodott. De ő ezt nem tudja átérezni... Neki csak kisebb műtétje volt, ellentétben velem... Ráadásul majd ha elmúlik az érzéstelenítő hatása biztos, hogy fájni is fog a lábam...

Ezekhez hasonló ijesztő gondolatok futottak át az agyamon, mikor lassú és fülsértő ajtónyitódást hallottam. A fejemet teljes erőmből (már ami volt) a párnába dugtam. Tudtam, hogy Harry az aki visszajött a szobába. Biztos megunta az egyedüllétet...
- Miss Bowman? - férfi hang volt, de nem a göndöré. Könnyes szemeimet végighúztam a fehér párnán, ezzel átáztatva azt és a hang felé néztem. Egy fehér "hálóinges" bácsi állt előttem, a névtáblájából ítélve orvos, mellette Harry és egy tolókocsi... - Ed Graham vagyok, én vezettem le a műtétjét. Remek eredményt értünk el. Az eddigi legjobb műtétre sikeredett. Remélem ön is meg van elégedve. - felvette a műmosolyt.
- Hogyne... - motyogtam.
- Nagyszerű... - a szavába vágtam.
- Miért ne lennék megelégedve azzal, hogy nincs meg az egyik lábam?! - megint kikeltem saját magamból.
- Melanie, önnek meg van a lába.
- Hát nem hiszem el! Itt mindenki ilyen halál nyugodtan beszél erről az egészről?! - felpattantam az ágyról, hogy nagy hévvel elhagyjam a helyiséget, de egyből meg is bántam. Ha Harry nem kap el, pofára esek. Szokatlan volt így féllábon állni ezért szorosan a nyakába kapaszkodtam és úgy öleltem át.
- Azt hiszem én most magukra hagyom önöket... Ha bármire szükségük lenne akkor nyomják meg azt a csengőt. - mutatta az orvos.
- Rendben. - mondta a fürtös rekedtes hangon.
Nem sok időbe telt mire a fehér ruhás öreg eltűnt, Harry pedig lefektetett az egyik ágyra, aztán mellém ült.
- Ne mondj semmit. - közöltem elhaló hangon és a körmeimet kezdtem nézegetni.
- Nem akartam. - megsimította az egyetlen vádlimat, de én elhúztam a kezétől. Pár percig csendben maradtunk. Én a körmeimmel voltam elfoglalva, ő pedig a fehér falon tanulmányozott valamit.
Végül én untam meg a csendességet.
- Sze-szeretnék k-kimenni... - nyögtem ki. Harry egyből rám nézett és sunyi mosolyt villantott felém, de nem értettem miért.
- A mosdóba? Mert szívesen elkísérlek. - most már értem.
- Nem Harry. Úgy értem ki, ki a kórház kertjébe. - játékosan, de erőtlenül megütöttem a vállát.
- Oda is elkísérlek. - felállt és közelebb tolta a tolókocsit. - Segítek beleülni. - kinyújtotta kezeit.
- De én ebbe biztos, hogy nem ülök bele! - jelentettem ki keresztbe tett kezekkel.
- Akkor, hogy szeretnél eljutni a kertig? - és ő is úgy helyezte el kezeit mint én, ezzel utánzott.
- Nem tudom, de azt igen, hogy még véletlenül sem ezzel.
- Mel, képzeld azt, hogy ez egy sima fotel, amibe ha beleülsz te tudod irányítani, hogy merre menjen.
- Mert nagyjából ez történik. - durcás fejet vágtam. - Nem tudsz rávenni arra, hogy nyomorékként viselkedjek.
- Veled nem lehet beszélni. - közölte egyhangúan.
- Velem? Mi is történt amikor a kocsiban megpróbáltam veled kettőn... - de nem tudtam befejezni mert Ő felkapott az ölébe és velem együtt indult az ajtó felé. Hiába kiabáltam, hogy vigyen vissza, úgy tett mintha meg sem hallotta volna. Egészen a kertig cipelt, ott kiszemelt egy padot, arra leült, engem meg keresztben az ölébe ültetett.
- Most miattad mindenki minket nézett a folyosón. - viccesen kinyújtottam rá a nyelvem és megint megakartam bökni a vállát, de ő megállította azt és magához húzva megcsókolt. A körülöttünk lévő öreg nénik és bácsik mosolyogva nézték a jelenetet. Harry mellkasába fúrtam a fejemet, hogy ne lássák a vörös arcom. Jó mélyen beszívtam a göndör finom illatát, majd adtam egy puszit a kulcscsontjára.
Mikor úgy éreztem, hogy már nem lángol az arcbőröm körül néztem kicsit ebben a csodás kertben. Ha balra néztem gyönyörű virágok tárultak elém, ha pedig az ellenkező irányba, további fényes padok sorakoztak.
- Ez nagyon szép. - pillantottam Harry felé.
- Igen, az. - kiszemeltem egy pici göndör tincset a hajából, megfogtam, majd játszadozni kezdtem vele.
- Egyébként hová tűnt az infúzió a kezedből? - kérdeztem.
- Amikor kiküldtél a szobából, elmentem kajálni a büfébe aztán megkerestem Mr. Graham-t.
- És ő mondta, hogy már nincs rá szükséged?
- Igen.
- De jó egyeseknek.
- Mel, én tényleg sajnálom, hogy ez történt és tudom, hogy az én hibám. - biggyesztette le az ajkát.
- Nem csak a tiéd. Ha nem kérdezősködök, akkor... - elcsuklott a hangom, ezért inkább nem folytattam.
- Szeretlek. - mondta a szemembe nézve.
- T-tessék? - nem hallottad? Most vallott szerelmet neked. Ne dadogj már! Gyorsan eltüntettem a gondolatokat amik a fejemben kószáltak és azt vártam mit fog mondani.
- Tudom, hogy nem ismerlek régóta, de... az érzéseimnek nem tudok parancsolni... - lesütötte a szemeit. Teljesen ledöbbentem. Harry Styles most tényleg szerelmet vallott nekem?
- Én is szeretlek humor Harold. - és gyorsan megcsókoltam...

***

Harryvel délelőtt a kertben mindent megbeszéltünk és tök jól elhülyéskedtünk. Megengedte, hogy virágfüzért csináljak a fejére. Nagyon aranyosan nézett ki, és egy kicsit elfeledtette velem azt a rosszat ami történt.
- Jól érzed magad? - aggódó kérdése szakította félbe a gondolkozásomat.
- Igen, egész tűrhetően. - mosolyogtam rá.
- Szeretem nézni, ahogy mosolyogsz. - nyomott egy apró puszit a homlokomra.
- Én meg imádom az aranyos kis gödröcskéidet. - megmutattam az arcán azt a helyet, ahol előszoktak bukkanni. Ekkor Dr. Graham jött be hozzánk.
- Jó napot! - üdvözöltem.
- Úgy látom már boldogabb kicsit. - mondta.
- Igen. Van kiért boldogabbnak lenni. - Harry felé pillantottam, ő pedig közelebb húzódott hozzám az ágyon és átkarolt.
- Bizony a szerelem nagyon szép dolog. Haj régen nekem is volt egy nagyon nagy szerelmem...
- Doktor úr lehetne, hogy a lényegre tér? - kérdezte Harry.
- Jaj, hogyne! Tehát azért is jöttem, hogy egy igazán jó hírt közöljek önökkel. - csapta össze a tenyerét.
- Mi lenne az? - érdeklődve figyeltem ahogy arcvonásai változnak.
- Saját felelősségre hazaengedhetem magukat, mivel az úrnak már nincs komolyabb baja, gondolom tudnak egymásra megfelelően figyelni. - közben kezeivel mutogatott.
- Az nagyon jó lenne. - mondtam kicsit hangosabban mint ahogy akartam.
- Minden erőmmel azon leszek, hogy megóvjam őt. - szólalt meg mély hangon Harry.
- Ezt örömmel hallom. Nos, akkor ide már csak az aláírásuk kell, mettől meddig voltak itt és ki kezelte önöket. De azt én már beírtam. - sorolta.
- Rendben. - Harry elvette a papírt és aláírta, aztán ideadta nekem. Én is úgy tettem, majd visszaadtam Dr. Grahamnek.
- Köszönöm, és további jó gyógyulást kívánok. - intett egyet, végül kiment az ajtón.
- Köszönjük... - motyogtam nem túl hangosan. Megint előtört bennem a fájdalom érzése. Nem szeretem ezt az érzést.
- Na gyere. - tolta ismét elém a tolószéket Harry. A hányinger fogott el ha csak ránéztem.
- Én... ne-nem akarom... - hajtottam le a fejem.
- Mel, nem lesz semmi baj abból ha beleülsz ebbe a csodajárgányba. Gondolj bele, mással most nem tudsz közlekedni. - "bíztatott".
- Irtó kedves vagy, de tényleg...
- Jaj már. Nem úgy értettem, ezt te is tudod. - beletúrt a göndör fürtjeibe. - Segítek. Jössz? - még vacilláltam, de aztán átkaroltam a nyakát és hagytam, hogy beleültessen a tolókocsiba.
- Egyedül szeretnél menni vele vagy toljalak? - szerintem sejthette a választ ezért csak hátrafordultam és a szemébe néztem. - Oké, akkor menj előre. - és egy picit előrébb tolta a szerkezetet, hogy segítsen.
Amikor kiértünk a folyosóra, végig olyan érzésem volt mintha minket, illetve engem figyeltek volna. Nagy levegőt vettem és tekertem a kezemmel tovább a hatalmas kerekeket. Otthon minden másabb lesz majd...

13. Rész (ízelítő)

Hali! Ahogy legutóbb mondtam, hogy mostanra fogom hozni a részt, meg is történt. Itt lenne a friss 13. részecske :). Viszont ha végigolvastátok meglátjátok miért ilyen a hosszúsága ;).
Örömmel láttam, hogy volt pluszban egy valaki aki még szavazott. Ezt most már nem tehetitek meg mert lezártam a szavazást.
Viszont kérlek titeket ha tetszik a blogom, akkor komizzatok vagy iratkozzatok fel, mert így semmi értelme ha magamnak írogatom :( Nem akarom bevezetni újra ezt a feliratkozósdit, de azért minden kis nyomnak örülnék amit itt hagytok :).
Puszi, jó olvasást hozzá!




Amikor ismét felébredtem már Harry is fent volt és az ágyamon ült, arcát a tenyerébe temette, mellette pedig az infúziós állvány foglalta a helyet. Ahogy megérezte, hogy felkeltem rögtön felém fordult. Ijedt arcot vágott, ami nem tetszett nekem.
- H-Harry...
- Jó reggelt. - próbált valamiféle kis mosolyt erőltetni az arcára.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódó arcot vágva.
- Velem semmi komoly, csak egy kicsit berepedt a fejtetőm és azt összevarták.
- É-és a kezed? - mutattam az infúzióra.
- Jah, öhm nem vészes. - legyintett a szabad kezével, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Akkor mi van? - megsimítottam a kézfejét.
- Mel... Neked súlyos műtéted volt...  - mikor ezt kimondta a szívem összeszorult. Gyors mozdulattal lehúztam a lábamról a takarót, hogy odaüljek Harryhez, viszont észrevettem valami nagyon rémisztőt... A bal lábam nem volt teljes. Térdtől lefelé hiányzott a többi része. Elhúztam a kezem Harrytől és a számhoz kaptam. Nagyon lesokkolt így a könnyeim megeredtek.
- Ne, Mel ne sírj. - ölelt át Harry. Nem tudtam megnyugodni. Az pörgött folyamatosan az agyamban, hogy tolókocsis lettem.
- Miért ne sírjak Harry? Mondd miért?? Nyomorék lettem és már semmit sem tehetek ellene! - zokogva kiabáltam.
- É-én nagyon sajnálom Anie... - szólt mély hangon és még szorosabban ölelt.
- Sajnálod? Ó, igen?! Ha akkor nem lett volna az a kis hangulatingadozásod még lenne lábam!
- Van lábad.
- Igen, de már csak a fele! Harry nincs szükségem a sajnálatodra! Hagyj most egyedül...
- Mégis hová menjek? - értetlenkedett.
- Nem tudom. Büfébe vagy valahová az udvarra, de nem akarlak látni... - sírtam. Harry lassan felállt és kiment a kórteremből.

***

Órákat sírtam végig. Annyira nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz az életem ezután. Harry pedig egyszer megértő volt, másszor pedig megint akadékoskodott. De ő ezt nem tudja átérezni... Neki csak kisebb műtétje volt, ellentétben velem... Ráadásul majd ha elmúlik az érzéstelenítő hatása biztos, hogy fájni is fog a lábam...

Folytatása következik...

Ha tetszett ez a kis ízelítő a 13. részből és szeretnétek, hogy hozzam a teljes részt akkor kommentekkel jelezzétek nekem :).

12. Rész ~ Autópályás utazás...

Sziasztok! Már majdnem egy hónapja, hogy felraktam a 11. részt. Bocsi ezért. Lehet mégis meg kellene próbálnom azt, hogy megmondom előre mikor hozok új fejezetet. (Jövőhét ilyenkor megpróbálok) Az úgy szerintem nektek is könnyebb lenne és én sem lustulnék el ebben a nagy melegben :D. Ti hogy bírjátok?
Mint láthatjátok, új fejléc került a blogra, mert ez már sokkal jobban illik a történethez. Remélem nektek is tetszik, mert egy kedves barátnőm (Carla Hope) csinálta :). Még egyszer köszönöm szépen neked! És van még egy új dolog. Illesztettem be chat ablakot, így már tudtok ott üzenni nekem :). A szavazást meghosszabbítottam (jobb felső sarok), hátha vannak olyan emberek akik még nem szavaztak. Ha ez így van, kérlek titeket szavazzatok a három választási lehetőség közül valamelyikre.
Ui: Nagyon köszönöm a 2000+ oldalmegjelenítést :* Jó olvasást!



Kivettük Peggie cuccait a csomagtartóból és a csengő felé indultunk meg. Ráhelyeztem a mutatóujjam, majd nem túl hosszasan megnyomtam. Nemsokára nyílt is az ajtó és Ashton bácsi nagy mosollyal lépett ki rajta.
- Szerbusztok. Már vártalak titeket! - kinyitotta a kertkaput, bemutatkoztak egymásnak a göndörrel és intett a kezével, hogy fáradjunk beljebb de én maradtam egy helyben.
- Szia Ashton bácsi. Az a helyzet, hogy Harry fogalmam sincs melyik városba visz, ezért jobb ha máris indulunk. - hadartam le egy szuszra.
- Ó értem. A szerelmespár rögtön leakar rázni minket. - mondta Pegnek. Kicsit zavarba hozott ez a mondata és éreztem, hogy pirosabb lett az arcom, ezért lenéztem. Harry észrevette ezt és átkarolta a derekamat.
- Tényleg nem rossz ötlet elindulni, mert kezd sötétedni. - nézett fel az égre.
- Rendben, menjetek érezzétek jól magatokat! - Ashton bácsi puszit adott nekem, Harryvel pedig kezet fogott. Odamentem Peggiehez és elköszöntem tőle is.
- Pár nap múlva jövök. Biztos jól ellesztek? - kérdeztem.
- Persze, Mel ne aggodalmaskodj. Jó szórakozást! - mondta és átölelt, amit viszonoztam is. Mikor vége lett a meghitt pillanatnak, fürtöske az autója felé invitált. Intettem még egyet az ajtóban állóknak, aztán beszálltam a kocsiba. Harry beindította és már indultunk is. Körülbelül tíz percig tartott köztünk az a bizonyos kínos csend, míg én azon gondolkoztam, hogy mivel törhetném ezt meg. Igazából sokszor járt az agyam már azon, hogy Ő és én köztem tulajdonképpen mi is van, de mindig csak addig jutottam el, hogy barátság... Dehogy barátság! Ez már régen nem CSAK barátság. 
Eltereltem a figyelmet belső hangomról és bátorságot gyűjtve arra készültem, hogy megkérdezzem erről Harryt is.
- Harry... - nyögtem ki ujjaimat tördelve, de ő közbevágott.
- Tudom, én is éhes vagyok már. Nemsokára autópályán leszünk és keresünk egy benzinkutat ahol vehetünk kaját jó? - elsőnek kikerekedett szemekkel néztem rá, mert én egyáltalán nem erre gondoltam. Ennek ellenére apró mosolyt erőltettem az arcomra.
- Jó. - mondtam, majd könyökömet a kocsi oldalára helyeztem és úgy bámultam ki tovább és néztem a sivár tájat.
Tényleg nem telt sok időbe, éreztem ahogy megáll alattunk a jármű és kinyílik Harry ajtaja, majd be is csukódik. Én is kikecmeregtem, majd Harry felé indultam.
- Többször jártam már ezen a benzinkúton. Itt nagyon finom a kávé. - kacsintott rám és folytatta. - De ha te is valami szendvicset akarsz venni, az sem az a mű fajta. - nem tudtam miért osztja meg velem ezeket, de valahol legbelül simogatta a mellkasomat az érzés. Kérdőn pillantott rám, mire kapcsoltam, hogy válaszolni kéne neki.
- Ühm ezt jó hallani. Honnan tudod ezeket ennyire? - érdeklődtem.
- Tudod az edzőgépeket amiket hozzátok szállítunk, valahonnan nekünk is hozni kell. - mosolygott.
- Ja, igen persze. - még mindig zavart egy kicsit, hogy nem tudtam megkérdezni tőle ezt az egészet ami köztünk folyik, de pár másodperc múlva el is felejtettem. Ugyanis Harry felém fordult, egy kósza hajtincsemet a fülem mögé rakott, majd lágy csókot nyomott száraz ajkaimra. A testemben mintha több ezer apró hangya mászkált volna össze-vissza, úgy bizseregtem.
Beértünk az épületbe és én egyből a kávés pult felé vettem az irányt. Éreztem a hátamon Harry tekintetét. Biztos mosolyogva nézte végig ahogy kávé után sietek.
Miután kértem egyet sok cukorral, helyet foglaltam a kis kerek asztalnál. Belekortyoltam az italba, viszont meg is bántam, mert leégette a nyelvemet. Harryt kerestem a szememmel, de nem láttam. Aztán mikor észrevettem, a vécébe készült és jelzett nekem, hogy maradjak, mert mindjárt jön. Óvatosan ittam még egy kicsit a forró kávéból és kicsi mosolyra húztam a számat. Már egész iható volt. Még kicsit bambulgattam meg körülnéztem, aztán Harryt kerestem a szememmel. Mindjárt észre is vettem, épp fizetett. Kikortyoltam az utolsó pár cseppet is a kávémból, felálltam és kidobtam a műanyag poharat a kukába.
- Mehetünk?
- Igen. de te nem eszed meg a szendvicsed? - mutattam rá.
- Majd a kocsiban.
- Oké. - átkarolta a derekamat, amitől én hirtelen kicsit összerezzentem.
- Jól vagy? - fürkészett engem.
- Öö, p-persze. - válaszoltam. Ne csináld már Melanie. Ez csak egy fiú. Hagyd abba a dadogást! Mint valami idióta, úgy kezdtem el elhessegetni magam körül a gondolataimat. Végül mikor észrevettem, hogy a parkolóban lévő emberek engem néznek, a fülem mögé tettem a hajam, mintha misem történt volna és nem lennék megőrülve. Pedig nagyon is megvagyok. Harry úgy bánik velem mint ha a barátnője lennék. Viszont nem tudom miért, de nem merem megkérdezni tőle, hogy mit gondol erről. Az előbb mikor megpróbáltam volna, akkor sem jött össze. Így hát gyötrődtem tovább. Kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beszálltam a kocsiba. Mikor ő is bent ült, megint gyűjtöttem egy kis bátorságot, de aztán újra meggondoltam magam. Ez így ment tovább és tovább. Gondolkoztam, hogy hogy térjek rá erre a témára. Végül úgy véltem kezdem a szokásossal.
- Harry? - szólaltam meg vékony hangon.
- Tessék? - ő az utat nézte és közben a kormányon dobolt ujjaival a rádióból szóló zene ritmusára.
- Öhm...elég fontos amit kérdezni szeretnék... - még nem mertem felé fordítani a fejem, ezért így vártam, hogy mit fog mondani.
- Mel minden rendben? Olyan furcsa vagy most. Időként rád nézek és épp grimaszolsz a gondolataidon vagy valami más érdekes dolgot csinálsz. - közölte egyhangúan.
- Tudod Harry, nem. Nem, semmi sincs rendben. Nem tudom mi ez ami köztünk van, de a múltkor még azt mondtad belém zúgtál, most elviszel egy pár napra, hogy kettesben legyünk, ez mind szép és jó, de nem tudom eldönteni, hogy mit akarsz! - felemeltem a hangom, mert tényleg idegesített az egész.
- Nem azért viszlek el, hogy kettesben legyünk, hanem, hogy elfelejtsd egy kicsit azt a rosszat ami történt veled. - mondta tök nyugodtan.
- De akkor is kettesben leszünk...
- Mi bajod van Melanie? - kezdett hangosabban beszélni ő is.
- Az a bajom Harold, hogy nem közölsz velem bizonyos információkat. Barátnődként kezelsz, de most, mikor megpróbálok róla beszélni, rám förmedsz.
- Nem förmedtem rád. - közölte megint semlegesen.
- Harry! A sztorinak ne a feleslegesebb részét vedd már ki, hanem, a lényeget! Érted amit mondani próbálok?
- Ne beszéljünk erről Melanie! Nem tehetek róla, hogy beléd szerettem. A francba már! - kiabált.
- É-én csak..
- Te csak mi? Tudom, te csak megakartad kérdezni! - teljesen kikelt magából és már csak az ijedt arcát láttam ahogy próbálja a másik irányba fordítani a kormányt, hogy ne legyen baleset... A kocsi viszont nem engedelmeskedett. Áttörte a védőkorlátot és repült lefelé a sárba. Nem tudtam felfogni mi történik. Rémültségemben már csak sikítottam.
- Harry!

***

Sziréna hang, erős kezek, vérző testrészek, mentő, ezek nem utalnak valami jóra. Nos, én ilyen képszakaszokban ennyire emlékeztem.
Nagyon sokat aludhattam, mert olyan sok mindenről álmodtam. Amikor elég nehézkesen, de kinyitottam a szemem Harryt pillantottam meg a velem szemben lévő ágyon. Infúzióra volt kötve a keze, a fején egy fehér kendő szerűség volt körbecsavarva. Láthatóan kicsit már át volt véresedve. Még aludt. Körbenéztem, és csak akkor fogtam fel igazán, hogy mi történt...

11. Rész ~ Különleges délután

Helóka! Nagyon bocsi, hogy már picit régebben volt rész, de nekem nincsenek ilyen szabályaim, hogy mikor hozok újabbat, mert változó időpontokban kerülök géphez :/. Remélem megértitek :). Jaaa és a design is megszépült+már folyamatban van a fejléckészítés (nem saját). Természetesen ahogy elkészül és el lesz rendezve itt minden akkor azt is láthatjátok majd. A blogon pedig egy számomra elég fontos szavazást indítottam el (jobb felső sarok). Kérlek titeket szavazzatok mert érdekel a véleményetek :). Nem beszélek tovább, itt lenne a friss részecske.
Jó olvasást hozzá!




Az elmúlt egy hét nagyon-nagyon szörnyű volt. Elég nehezen, de elmondtam Peggienek is azon a bizonyos napon azt a bizonyos dolgot... Nos, szerintem nem is kell mondjam milyen reakcióval fogadta. Őt sem és engem se lehetett vigasztalni. Harry maradt velünk arra az éjszakára. Kedves volt tőle. Mikor úgy éreztem, hogy a könnycsatornám kiürült, na azután még jobban rám jött a sírás. Abban az egy hétben a szemeim, meg nagyjából az egész fejem háromszor akkora volt. Peg ugyanígy.
Most vasárnap délután van, az ágyon ülök és innen nézek bambán kifelé az ablakon. Úgy látom esik kint az eső. Pont megfelel ez a jelenlegi hangulatomhoz. Egész szórakoztató nézni míg pár esőcsepp lecsorog az üvegen. Épp kiszemeltem magamnak egyet, mikor kopogtattak az ajtómon.
- Gyere Peggie! - szóltam ki, de alig hallottam a hangom. Rekedt voltam, az orrom is be volt dugulva és fájtak a végtagjaim. Ekkor nyílt az ajtó és bejött rajta Harry(?).
- Szia. - kicsit furcsán néztem rá.
- Heló. - beletúrt göndör hajába, majd jelezte, hogy leülne. Én felhúztam a lábaimat, azzal az indokkal, hogy ha megteszi, akkor elém. Mikor ez megtörtént megint beletúrt fürtjeibe és újra megszólalt.
- Hogy vagy? - pár másodpercig csöndben maradtam. Nem nagyon tudtam mit mondjak. Már nem bőgtem minden percben, de nem is mondhattam azt neki, hogy remekül.
- J-jobban... - szép lassan lehullott egy könnycsepp a nadrágomra és lehajtottam a fejem.
- Hé, hé. El ne törjön itt nekem a mécses. - felemelte mutatóujjával az állam, hogy a szemembe tudjon nézni. - Na gyere ide. - megsimította a hátam és magához húzott. Szorosan öleltem. Olyan jó érzés, hogy ő itt van nekem.
- M-máris hi-hiányzik... - szipogtam dadogva. Most már mindig dadogni fogok Harry közelében vagy mi?
- Elhiszem. De figyelj. - a hajamba puszilt aztán gyengéden eltolt magától. - Azért jöttem, hogy elvigyelek valahova.
- Mégis hova? Harry ha bulizni akarsz vinni, az most nem a legjobb ötlet.
- Úgy nézek én ki mint aki bulizni akar? - aranyos mosoly ült az arcára.
- Nem tudom. Nem?
- Határozottan nem. Mit szólnál ha kicsit kiverném a fejedből ezt a nagy szomorúságot és elvinnélek valami hotelbe vagy panzióba pár napra?
- Hát... nem is tudom.
- Anie, nem töltheted el ebbe a házba bezárva az életed.
- De Peggie? Őt nem hagyhatom egyedül, 11 éves.
- Öhm, nem tudom. Kiment a fejemből hirtelen, hogy van egy húgod is. - arca kicsit szomorú lett. Abban a pillanatban eszembe jutott valami.
- Peggie mikor ideköltözött hozzám azt mondta, hogy a későbbiekben majd Ashton bácsinál fog lakni. Felhívom és megkérdezem. Biztos most is befogadja erre a pár napra. - daráltam le.
- Oké. - bólintott Harry. Kikerestem Ashton bácsi nevét a névjegyzékből és a "hívás" gombra nyomtam. Búgott egy párat, végül felvette.
- Igen? - szólt bele.
- Szia Ashton bácsi, én vagyok az Melaine.
- Melanie? Szia. - éreztem, hogy nem ismerte fel elsőre a hangom. - Mit szeretnél?
- Ühm... hát tudod... ismered Peggiet a húgomat?
- Hogyne ismerném! Voltam kint náluk Tunéziában is. - mondta örömmel. Csak én nem tudtam róla?
- Tényleg? És pár napra nem fogadnád be magadhoz kérlek? -  elsajátított bociszemekkel néztem a telefonomra, amit Harry is díjazott.
- Dehogynem. Bírom Peget. Mikor kéne?  - lefogtam a telefonom és megkérdeztem suttogva Harryt, aki azt válaszolta, hogy innentől kezdve három napra.
- Mától három napra. - mondtam.
- Rendben. Ezen a héten úgyis ráérek.
- Nagyon köszi! - egyből jobb lett a kedvem.
- Nincs mit aranyom. - leraktam.
- Vállalja? - érdeklődött Harry.
- Igen! - borultam rá.
- Akkor indulhatunk?
- Ühüm, csak gyorsan bedobok egy kis bőröndbe pár cuccot. - megindultam a ruhásszekrény felé.
- Oké. A nappaliban leszek.
- Okés. - kivettem azokat a ruhákat amiket szeretek. Bepakoltam úgy a bőröndbe, hogy három napra elég legyen. Mikor kész voltam, becipzároztam, felvettem az ágyról és a nappaliba mentem. Harry épp Peggievel beszélgetett, aztán mindketten felröhögtek.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem és felém fordultak.
- Harold tök humoros. - röhögött még minid Peg.
- Komolyan? - színészkedtem.
- Aha. - mondta büszkén Harry. - Indulhatunk humor Harold? - mutattam a bőröndre ami mellettem állt.
- Igen. - állt fel Peggie. Csodálkozva láttam, hogy nála is van egy táska.
- Te mikor pakoltál be? - ránézett a göndörre és megint felkuncogtak. Na jó itt valami nagyon furcsa. Szem forgatva mentem az ajtóhoz, majd nyitottam azt.
- És a te cuccaid Harry?
- Nyugi Mel, már előre készültem. - kaján vigyor jelent meg az arcán, amit megmondom őszintén nagyon is szeretek, csak nem olyankor mikor azt sem tudom miről van szó. Beszálltunk a kocsiba. Harry vezetett, én mellette ültem, Peg pedig a mögöttem lévő ülésen foglalt helyet. Amint becsatoltuk magunkat Harry elindította a motort és ezáltal a rádió is megszólalt (nem túl hangosan). Végigdaráltam neki, hogy merre kell menni Ashton bácsihoz, aztán csak bambultam ki az ablakon. Visszaemlékeztem arra, hogy milyen jó is volt anyával mikor eltöltöttünk anya-lánya napokat. Mentünk moziba, vagy biciklizni, esetleg vásárolni. Olyan jó volt vele és nem gondoltam volna soha, hogy ilyen hamar el fog tűnni az életemből. Úgy néztem rá sokszor mint egy legjobb barátnőre akinek mindent elmondhatok, és akit szeretek. Pár éve már, hogy kint élt Tunéziában, de csak most tudatosult bennem, mennyire hiányzik. Apa már kiskorom óta folyton üzleti utakon, megbeszéléseken volt, ezért rá inkább mindig úgy tekintettem mint egy főnökre vagy nem is tudom mire, de nem apukára. Ekkor Harry zökkentett ki a gondolkodásból.
- Anie, megérkeztünk. - csettintgetett az orrom előtt, mire föleszméltem.
- Öhm, aha.. persze... oké.
- Itt vagy köztünk, vagy egy másik bolygón jársz? - hajolt előre Peggie.
- Hagyjatok már. Bemehetnénk végre? - kérdeztem idegesen.
- Melanie, biztos nincs semmi baj? - húzta fel egyik szemöldökét fürtöske.
- Igen Harry, biztos. De ne most ne legyél már ennyire... ennyire... - kerestem a szavakat.
- Ennyire mi?
- Ennyire kedves... - tudtam, hogy a fejem színe lassan jobban hasonlít egy piros rákra mint bőrszínre. Gyorsan kipattantam a kocsiból, becsapva magam után az ajtót és intettem a bent ülőknek, hogy jöjjenek már. Harold egyből cselekedett is és jelezte, hogy a csomagtartóhoz megy Peggie táskájáért, így én is odamentem. Megpróbáltam felnyitni, miután rájöttem, hogy ez nem fog menni ha nincs kinyitva. Szólni akartam Harrynek de abban a pillanatban mögöttem termett és csípőmet szorosan magához húzta, majd fülembe súgott.
- Szóval kedves vagyok? - éreztem ahogy belemosolyog a mondatába.
- H-harry, sz-szerintem mo-most ezt nem i-itt kéne... - jézusom ez egyre rosszabb.
- Válaszolj. - maga felé fordított, így a szemébe néztem.
- I-igen a-az vagy. - lesütöttem a szemem és megkönnyebbültem, hogy kimondtam végre még ha nehézkesen is. Aztán egy puha ajkat éreztem a sajátomon...

10. Rész ~ Anya...

Sziasztok! Megérkeztem hozzátok az új fejezettel. Ezek után már nem a fejléc alatt találjátok majd meg a részeket, hanem oldalt az "archívumnál". Remélem tetszeni fog nektek a 10. rész is :) Jó olvasást hozzá!
Xoxo: Evi



Már a főtéren sétáltunk Peggievel, mikor elment mellettünk egy asszony két kisgyerekével. Megszólítottam.
- Elnézést! Nem tudja, van itt a környéken valamiféle balettiskola? Vagy olyan hely ahol balettot lehet tanulni?
- Persze, hogy van! Az én lányom is odajár. - lenéztem a kislányra. Körül belül öt-hat éves lehetett. Barna, dús haja két vállán ereszkedett le. Pici zöld szemei engem méregettek. Piros kis ruhácskát viselt, amin fekete pöttyök díszelegtek. A lábán pedig szintén piros topánka volt. Nagyon aranyos látványt keltett. Átpillantottam a hölgy másik oldalán lévő kisfiúra. Ő ilyen nyolc-kilenc éves lehetett, de szintén cuki volt. Majdnem fekete, tüsis hajjal rendelkezett. Kék pólót viselt, barna halásznadrág kíséretében ugyanolyan színű szandállal.
- Megtudná mondani, hogy hol találjuk?
- Még sétáltok egy kicsikét ezen az utcán, majd a leghamarabbi kereszteződésnél jobbra fordultok. Elég nagy épület, nem lehet eltéveszteni. - mosolygott rám.
- Rendben. Köszönjük szépen. - viszonoztam és intettem Pegnek, hogy menjünk tovább.
- Szívesen. - ezt már csak a távolból hallottam.

***

Tényleg nem volt messze. Aligha öt perc után odaértünk. Tátott szájjal mértem végig a hatalmas, valószínűleg nemrég épített iskolát. Nagy betűkkel rá volt festve ez: "Pódium tánc és balettiskola".
- Szuper! - hallottam mellőlem Peggie hangját.
- Az. - helyeseltem, aztán megindultam előre. Egyenesen a bejárat felé. - Ugye nem baj ha... - ekkor Peggie közbevágott.
- Nem.
- ...bekísérlek. - ezt már magamnak motyogtam, mert Peg széles mosollyal ment be az épületbe. Én is odamentem hozzá. - Nézd, ott egy recepciós. - mutattam magam elé, majd arra mentünk. Épp telefonált a körül belül velem egyidős lány, így hát megvártuk míg leteszi. Mikor ez megtörtént köszöntem.
- Szia. Ööö a húgom balettozni szeretne járni. Hol van erre lehetőség? - nem a legjobb "beszédem" volt de legalább értette.
- Sziasztok. Nos, ez olyan helyiség, ahol számokkal különböztetik meg a pódium táncot és a balettet. Ha tovább mentek, a folyosó végén két terem lesz egymással szembe. Az egyiken "pódium tánc: 1" feliratot láttok majd, a másikon "balett: 2"-t. Az utóbbiba ha bekopogtok, mindenben segítenek nektek.
- Oké. Köszi. - hadartam le és magam előtt tolva Peget mentem a folyosó végéig. Bekopogtam a 2-s terembe, majd miután kinyitották és betessékeltek minket, bementünk. Kicsit furcsa volt, hogy egy huszonéves fekete hajú fiúval álltam szemben.
- Heló. Zayn Malik. - nyújtotta a kezét.
- Hali. Melanie Bowman. - fogadtam el.
Itt is elmondtam mit szeretnénk, aztán ezeket mondta nekünk.
- A húgod kezdő vagy már járt régebben balettozni? - kérdezte.
- Pár hete még egy másik kontinensen, de járt.
- Értem. Akkor neki egy héten kétszer lesznek edzései az alábbi időpontokban: hétfőn 15-17-ig, szerdán 16-18-ig. - mondta.
- Okés, és árban mennyi lesz?
- 4000Ft, de ahogy ügyesedik még jobban és felsőbb szintre kerül, úgy az ár is nő kicsivel.
- Jól van. Köszi.
- Nincs mit. - kacsintott. Én indultam volna, viszont utánam szólt.
- Ha szeretne, maradhat ezen az edzésen is. Tíz per múlva kezdődik.
- Szeretnél? - néztem Peggie felé.
- Ühüm. - pattant fel onnan, ahol eddig ült.
- Gyere, ott hátul vannak balettcipők. Keress egyet ami a lábadra illik. - mutatta Zayn.
- Sziasztok. - köszöntem el és elhagytam a helyiséget, aztán az egész épületet is. Ahogy kiértem sajnos azt éreztem, hogy esik egy picit az eső, de nem volt nálam esernyő. Taxit utálok hívni, mert nekem is van kocsim, akkor meg minek üljek taxiban? Nem tehettem mást. Elindultam gyalog. Természetesen már megint a gondolataimmal voltam elfoglalva és természetesen már megint nem vettem észre, hogy valaki a nevemet kiabálja. Oldalra néztem és megláttam a göndör kocsiját, benne pedig a göndört.
- Melanie! - kiabált még mindig.
- Szia Harry! - kiabáltam vissza.
- Gyere hazaviszlek! Zuhog az eső! - körülnéztem és tényleg zuhogott, csakhogy én ezt észre sem vettem. Gyorsan az autóhoz futottam és beszálltam. Kirázott a hideg, mert bent jó meleg volt.
- Szia. - köszönt most már normális hangerővel Harry.
- Szia. - köszöntem vissza.
- Komolyan nem érezted az esőt? - csodálkozott.
- Nem igazán. - mosolyogtam. - Gondolkoztam.
- És min? - oldalra nézett egy pillanatra, aztán tovább figyelte az utat.
- Azon, hogy hogy tudsz te mindig itt teremni ha baj van?
- Megérzés. - számomra megszokott gödröcskéi megint megjelentek az arcán.
- Á, értem. - bólintottam.
Miután Harry leparkolt a házam előtt, ő is kiszállt velem, hogy ne ázzak meg (ennél is jobban) és a fejünk fölé tartotta dzsekijét. Mikor már a bejárati ajtó előtt voltunk, megláttam valami levél szerűséget kikandikálni a postaládából. Odarohantam. Mivel nekem nagyon ritkán érkezik levél, így gondoltam fontos lehet. Kinyitottam, kivettem futóléptekben mentem vissza az ajtóhoz és beléptem a házba.
- Mi az? Levél? - kérdezte a fürtös háttal állva.
- Aha. Felbontom. - meg is tettem és leesett állal olvastam a benne lévőket.

Melanie Bowman. Ez a levél Tunéziából érkezett önhöz. Sajnálatos módon ez nem üdvözlő levél vagy képeslap, ugyanis a kórházból küldöm ezt. Az édesanyját Enola Cross-t egy hete ebbe a kórházba szállították be mint súlyos sebesültet. Én, Jon Carter voltam az orvosa. Mindent megtettünk azért, hogy javuljon az állapota. Egy ideig ez ment is... Aztán fogalmunk sem volt miért, de rosszabb lett minden, mint amilyen volt. Nem evett, nem ivott, tulajdonképpen semmire nem volt hajlandó. Még beszélni se lehetett vele. Sajnos azért írok múlt időben, mert a minap bementem hozzá és nem lélegzett. A szíve megszűnt dobogni. Sajnálom, hogy így levélben kell közölnöm önnel a borzasztó hírt, de az édesanyja elhunyt... Minden családtagot aki nem ezen a kontinensen él, és ebbe a kórházba hozzák a rokonját, azt értesítjük. Üdvözlettel: Jon Carter, orvos 

Hatalmas könnycsepp hullott le az arcomról miután elolvastam a levelet.

Majd követték őt a társai is. 

- Melanie? Mi a baj? - sietett oda Harry. Én térdre rogytam, és zokogtam tovább. Arcomat kezeimbe temettem, a levelet pedig eldobtam. Ő átöltelt és újra hozzám szólt. 

- Mel, kérlek mondj valamit. 

- A-anya...

- Hallgatlak. - fogott szorosabban. Hangja nyugtató volt, ennek ellenére nekem nem használt semmi.

- El-elment... - dadogtam és még erősebben sírtam.

- Semmi baj Anie, itt vagyok veled. 

- Semmi baj? Semmi baj?! Harry meghalt az anyám! Ne mondd nekem, hogy semmi baj! Te ezt az érzést nem ismerheted! - ordítottam fulladozva a könnyeimtől. Majd az villant be az agyamba, hogy hogy fogom én ezt elmondani Peggienek...

9. Rész ~ Varázslatos séta

Helóó! Itt van egy újabb rész számotokra! Remélem elnyeri majd a tetszéseteket és sok komment látogatja meg az oldalt :). Nagyon örülnék neki :). Jó szórakozást és egyben olvasást hozzá! ;)



Ott álltunk, valamiféle park közepe táján és azt vitattuk, hogy ki honnan ismeri a másikat. Miután én elmeséltem hogyan találkoztam Gracevel, bemutatkoztak Harryvel egymásnak én is Louissal aztán a fiúk is elmondták, hogy régebben ők, meg még másik három srác összejártak bandázgatni, és dalokat is írtak és énekeltek.
- Te tudsz énekelni? - böktem oldalba Hazzt.
- Tudni tudok, csak nem jól.
- Ne hülyéskedj! - csapta meg a vállát Louis. - Neki volt a legjobb hangja. - kacsintott rám.
- Erről majd még tárgyalunk. - néztem Harry felé, aki csak lazán beletúrt a hajába.
- Egyébként ti együtt vagytok? - mutatott ránk Grace.
- Nem. - vágtam rá gyorsan mindkettőnk helyett. A göndör meg csak a földet pásztázta.
- Értem. Harry? - nézett felé Grace.
- Ömm...nem vagyunk együtt. - eszmélt fel.
- Ez nem volt valami meggyőző.
- Hát nem. - helyeselt Louis.
- És ti együtt vagytok? - kérdeztem most én tőlük.
- Ühüm. - bólogattak.
- Hanyagolhatnánk a témát? - türelmetlenkedett Harry.
- Igen, de sajnos az egész beszélgetést hanyagolnunk kell mert megyünk anyáékhoz ebédre és ott is töltjük az éjszakát. - mutatott a csomagtartóra Grace, amiben két kisebb táska volt.
- Értem. Jó szórakozást, sziasztok! - köszöntem el.
- Kérsz egy banánt Grace? Louis nem szereti, én meg már nem kérek többet.
- Ööö persze! - fogadta el nevetve azt a lány.
- Sziasztok. - felszálltak a biciklire, mi továbbmentünk, ők pedig szép lassan eltűntek a látótávolságunkból.
Harry és én közém pár perc kínos csend ült, majd ezt a csendet én szakítottam meg.
- Mi volt ez a "kérsz egy banánt Grace?"? - nevettem fel.
- Mi lett volna? Nem akartam, hogy megrohadjon.
- Harry-Harry. Egy lánynak ajándékként nem banánt kell adni. - kacagtam. - Látom nem vagy te jó az ilyen dolgokban. Egyébként miért akartál olyan gyorsan túlesni az "együtt vagyunk-e" dolgon? - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.
- Én nem vagyok jó az ilyen dolgokban?! Te nem veszed észre ami az orrod előtt van! - egy pillanatra megálltam, ő pedig újra lenézett és hajába túrt. - Igen, sajnálom, hogy kiabáltam de ez van. Beléd zúgtam Mel. És te ezt észre sem vetted... - az ég hirtelen beborult, majd az apró esőcseppek után egyre jobban kezdett esni. Nekem egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- De Harry...észrevettem... - kicsit hangosabban mondtam mint ahogy akartam. A következő pillanatban pedig csak a közeledő árnyékát láttam. Felemelte mutatóujjával az állam, hogy szemembe nézhessen. Vizes, göndör hajtincsei nagyon jól álltak neki. Hajamat hátrasimította, arcomat két keze közé fogta, végül megcsókolt...
Rámosolyogtam, ő ugyanezt tette. Még pár másodpercig álltunk a zuhogó esőben, azután hazaindultunk.

***

Életem egyik legjobb napját éltem át tegnap. Igaz, hogy sikeresen megfáztam, de ilyenkor kit érdekelne? Engem biztosan nem. Eddig is ott motoszkált bennem a tudat, hogy többet érzek Harry iránt mint barátság, de nem jutott el az agyamig. Viszont így, hogy Ő vallotta be, nekem is sokkal könnyebben ment. Persze Peggie sem hagyhatta szótlanul ezt az egészet.

(Tegnap délután)
"Beléptem az ajtón, Peg épp tv-t nézett. Hatalmas mosollyal köszöntem neki.
- Szia!
- Szia... Összejöttetek ugye? - fordította felém a fejét.
- Azt nem mondanám. - ledobtam a bőrigázott táskám a földre és a csap fölött kicsavartam vizes hajam.
- Akkor csókolóztatok? - az ő arcára is kicsit szélesebb vigyor ült ki.
- Aham. - piruettezve kerültem meg a bárpultot.
- Tudtam én, hogy így lesz. - kacsintott rám. Visszakacsintottam és a fürdő felé sétáltam."

Most is belepirulok ha erre az egészre visszagondolok. Viszont nem gondolkozhattam tovább mert üzenet jött a telefonomra. Érte menetem és megnéztem kitől.

Miután elküldtem a válaszomat, kimentem Peghez a konyhába. 

- Mi jót csinálsz? - érdeklődtem.

- Sütit sütök. Nem tudod hol van a liszt?

- Ott a felső polcon. - mutattam. - Kell segítség?

- Nem, köszi. Jó lesz a csokis süti? - mosolygott.

- Tökéletes. - ültem le a székre. - Egyébként te Tunéziában sportoltál valamit? Vagy eljártál valahova?

- Balettozni jártam.

- Na, az tök jó.

- Mel? Kérhetek tőled valamit?

- Igen. Mit?

- Ma vagy valamikor elmegyünk megnézni, hogy van-e itt a környéken is balettozásra lehetőség?

- Persze. Mehetünk ha kész a süti. - ezen mindketten felnevettünk.

***

Peggie iszonyatosan finom süteményt csinált. Ráadásul csokis volt, az meg a kedvencem.

- Na indulhatunk?

- Igen. - belerakta a tányérokat a mosogató gépbe, felvettük a cipőnket és indultunk is.

- Szerintem a főtér felé menjünk. Ott talán valaki tud ilyen helyet.

- Okés.

A főtér felé vezető úton sokat beszélgettünk Peggel. Csomó mindent elmondott anyáról és Tunéziáról, meg az ő apukájáról is mesélt. Elég érdekes fazon lehet. Beszámolójába egy fiú szakította meg, aki úgy nekiment, hogy Peggie szó szerint rám esett.

- Normális vagy te?! - ordibált utána, de a srác hátra sem nézett, csak sétált komoran előre. Peggie visszafordult és a fiú irányába indult meg. Mikor a közelébe ért megfogta a vállát és elkezdett magyarázni neki. Én nem hallottam miket mondott, csak az arckifejezéséből próbáltam leszűrni valamit. Mikor végeztek, a kis srác bólintott, Peg pedig visszajött hozzám.

- Azt mondta nem látta, hogy ott vagyok. Ahha, persze...

8. Rész ~ Találkozás

Helóka! Ismét egy friss résszel jöttem nektek :). Mondtam én, hogy sűrűbben írom majd őket. Nincs nagyon sok dolgom a nyáron ezért lehet, hogy a jövőhéten pluszban jön majd még 2-3 fejezet. Peggie karakterét mostantól megnézhetitek a szereplőknél. Most pedig a szokásosat mondhatom csak :). Jó olvasást hozzá!



[Neee, nem akarom! Harry kérlek ne tedd ezt! Kérlek...]

- Ááá! - riadtan sikítva ültem fel az ágyon, ezzel felébresztve Peggiet. Ő is felült és rémülten nézett rám.
- Mel, jól vagy? - kérdezte ugyanolyan arckifejezéssel. Én még mindig ziháltam és félig még az álmomban jártam. - Melanie? - szólt még egyszer. Pislogtam egy nagyot, majd észbe kaptam, hogy csak álmodtam.
- Semmi baj Peggie. Csak rosszat álmodtam. Aludj tovább. - a hold megvilágította kissé barnás haját, amire nyomtam egy lágy puszit. Végül én is visszafeküdtem és egy kényelmes pozícióban megpróbáltam visszaaludni.

Egész éjszaka forgolódtam. Valami nagyon rosszat álmodtam, de csak annyira emlékeztem, hogy Harry és én szerepeltünk benne.

A redőnyt még nem akartam felhúzni, nehogy felkeltsem ezzel Peggiet. Elég volt szegénynek este is. Megnéztem a telefonomon, és 7 óra volt. Szuper. Ilyen hamar ha hurrikán zúz szét mindent akkor sem szoktam felkelni. Belebújtam a papucsomba és a konyhába csoszogtam. Kinyitottam a hűtőt és kivettem belőle a tejet. Arrébb mentem, és a szekrényből pedig egy tálat helyeztem az asztalra. Végül levettem a polcról valamilyen gabonapelyhet. Rögtön Harry jutott eszembe. Mikor pár napot nálam aludt mindig ezt evett. Elmosolyodtam. Leültem az egyik székre, majd nekiláttam az evésnek.
Miután kész voltam, beleraktam a mosogatógépbe a koszos terítékeket. Ebben a pillanatban megszólalt a kaputelefon. Gyorsan odarohantam, nehogy felkeltse Peget, felvettem és beleszóltam.
- Igen?
- Beengedsz? - szólt egy kissé rekedtes de ismerős hang a vonal túlsó végéről.
- Harry? - kérdeztem meglepődve. Viszont hangját már nem hallatta. Szemeimet forgatva megnyomtam a beengedő gombot és vártam, hogy kopogjon. Nem telt bele tíz másodperc és ez meg is történt. Kinyitottam az ajtót.
- Te még pizsiben? - nézett végig rajtam hatalmas vigyorral az arcán.
- Te itt? - húztam fel mindkét szemöldököm. Aztán észrevettem, hogy van egy kisebbfajta kosár a kezében.
- Beengednél? - kérdezte újra. Erre jobban kitártam az ajtót, hogy betudjon jönni.
- Gyere, de psszt! - mutató ujjamat a szám elé tettem, mire a göndör kérdőn nézett rám.
- Összejöttél valakivel vagy mi? - úgy tette csípőre a kezét mint egy háziasszony.
- Dehogy. Csak itt alszik most egy pár napig a húgom. - küldtem felé egy mosolyt, amit ő is viszonzott és csípőjéről leemelte kezeit.
- Van húgod?
- Igen van. Elmesélek mindent, csak ülj le. - utasítottam, mire ő azt tette amit kértem.
Elmondtam neki mindent amit nekem mondott Peggie, ő pedig szép csendben végighallgatta. Olykor csodálkozó, és olykor ijedt tekintettel.
- Hú. - ennyit mondott miután a végére értem.
- Egyébként minek köszönhetem a látogatásod? - érdeklődtem.
- Hát, hoztam egy kis reggelit. - mutatott a kosara felé.
- De én már reggeliztem. - néztem én is arra.
- Most még egyszer fogsz. - odament a kosárhoz és elkezdett kipakolni belőle mindenféle finomságot. - A legjobbat a végére hagytam. - kacsintott rám, aztán elővette a nagyon finom csokis tekercseket. Beleborzongtam ebbe a kellemes illatba.
- Oké, együnk. - ültem le széles mosollyal.

***

Amikor Harryvel végeztünk, felvetette azt a kérdést, hogy elmenjünk-e sétálni, amibe én belementem. (Persze azért hagytunk Peggienek is kaját.)
Ültem volna le a kanapéra, mikor Peg jött ki a szobámból.
- Jó reggelt! - dörzsölgette álmos szemeit.
- Neked is. - "köszönt" Harry.
- Szia Peggie. Bemutatnálak valakinek. - tologattam a göndör fürtös fiú elé.
- Harry Styles. - nyújtotta a kezét.
- Peggie Fenwick. - fogadta azt el Peg, majd tágabbra nyíltak a szemei. - Te vagy az a srác aki üzenetein Anie mindig mosolyog? - na jó erre nem számítottam. Természetesen elpirultam. Nem tehetek róla, hogy ilyen típus vagyok sajnos.
- Ömm, ezek szerint igen. - tudtam, hogy Harry önelégülten rám fog nézni ezért egy gyors "letusolok addig beszélgessetek" szöveg után bementem a fürdőbe. Igazából nem nagyon akartam kb már reggel 8-kor zuhanyozni, ennek ellenére levetkőzés után mégis beálltam a kabinba. Kivételesen jól esett bőrömnek a szinte forró víz érzése. Nyomtam egy kis tenyérnyi tusfürdőt, átmostam magam, leöblítettem, végül kiszálltam. Lila törölközőmet magamra tekertem és úgy mentem ki a fürdőszobából. Láttam, hogy Harryék már nem a konyhában tartózkodnak. A nappali felé mentem, ahol a göndör és Peg a Bambi című mesét nézték a tv-ben. Elröhögtem magam mire Peggie hátranézett.
- Mi az?
- Semmi-semmi megyek is átöltözni. Te nem jössz el velem meg Harryvel sétálni? - kérdeztem meg.
- Öö...köszi inkább kihagyom. Nem akarok pótkerék lenni. - visszafordult és nézte tovább a mesét.
- Nem lennél az. - mondta Harry.
- Akkor sem. Megleszek én itt. - megpaskolta a kanapé párnáit.
- Hát jó. Na én elmegyek átöltözni. Negyed óra és indulhatunk. - fordultam a szobám irányába.

Mivel meleg van kint, egy fekete szoknyát és egy virágmintás pólót vettem fel. Plussz még karkötőt és nyakláncot. Visszamentem a nappaliba és egy "indulhatunk" szóval jeleztem elkészültségem. Harry felpattant eddigi helyéről és az ajtó felé vette az irányt.
- Akkor tuti nem fogsz félni egyedül? - néztem Peggie felé.
- Mel, nem vagyok öt éves.
- Jó-jó csak biztos akartam lenni benne. - a fürtös kinyitotta nekem az ajtót, én még intettem egyet Pegnek, aztán távoztunk.
Kint úgy ahogy gondoltam, nagyon meleg volt. Szerte az egész városban emberek mászkáltak. Ki így ki úgy. Valaki kutyát sétáltatott, valaki biciklizett. Bámészkodásomat Harold szakította meg.
- Amúgy csinos vagy. - közölte.
- Amúgy köszi. Van nálad egy twix? - vigyorogtam rá.
- Hogy jött ez ide? Egyébként persze hogy van! Nálam mindig van. - húzta széles mosolyra a száját. - Kérsz?
- Ühüm. - bólogattam. Nem tudom miért de nagyon megkívántam. Ő pár másodpercen belül elő is húzott egyet a zsebéből, és átnyújtotta nekem. Magának pedig elővett egy banánt. Miközben így sétálgattunk és ettük a kajáinkat elgondolkoztam azon, vajon a korán reggeli látogatása igazából minek köszönhető volt. Ekkor hangos nevetéseket hallottam, meg bicikli csengetést, de a gondolataimmal voltam elfoglalva. Aztán egy erős kéz fogta meg a csípőmet és rántott az ő irányába. Mikor magamhoz tértem Harry fogott szorosan magához, majd mikor látta, hogy semmi bajom elengedett.
- Nem tudsz az orrod elé nézni?! - kiabált a biciklisnek aki majdnem elütött.
- Bocs haver, bocs. - mondta egy másik fiú és közben leszállt a bicikliről. Abban a pillanatban megláttam mögötte egy ismerős arcot, és a tandem biciklit.
- Grace?
- Louis? - kérdeztük Harryvel egyszerre, csak más embertől.
- Szia haver! - ölelték át egymást a srácok én pedig furcsállva néztem őket?
- Ti ismeritek egymást? - kérdeztem most Gracevel egyszerre...

7. Rész ~ Húgi?

Sziasztok! Most mivel hivatalosan is nyári szünet van, gyakrabban lesznek részek a terveim szerint ;). Remélem örültök a mostaninak is. Jó olvasást hozzá!
Ui: feliratkozni ér :)


Harry miután elvitt a kedvenc helyére enni, mint kiderült egy hotelbe, hazavitt és úgy gondolta már nem akar a terhemre lenni. Hiába mondtam neki, hogy én csak örültem, de ő ragaszkodott a tervéhez. Miután ő elment Abbyt is felhívtam és elmeséltem neki a balesetemet töviről-hegyire.
Az ablakaimat is kicserélték és rakattam fel egy biztonságosabb ajtót is. Sosem lehet tudni mi fog történni.


Olyan hétfői napra keltem, amin sajnos be kellett mennem dolgozni. Nem igazán szeretem az ilyen hétfőket, de nem nyavalygok mert valaki nálam jóval többet dolgozik. Viszont nagyon nem volt kedvem kikászálódni az ágyból. Olyan melegséggel kötött magához. És a jó illatú takaró is azt sugallta, hogy nekem még maradni kell. Ámde nem lehetett. Szép lassan lehúztam magamról, felültem, megdörzsöltem álmos szemeim, nyújtóztam egyet aztán felálltam. Felhúztam a redőnyömet és mosolyt csalt az arcomra az, ami kintről bevilágította az egész szobát. A nap már kora reggel olyan szépen sütött, hogy hirtelen mindenhez megjött a kedvem. Az öltözékemet is az időjárás alapján választottam. Jojó, drága hörcsögöm mocorgását véltem észrevenni. Gyorsan raktam be neki a táp mellé egy kis uborkát és répát, majd kimentem a konyhába. Meleg kávét kívántam ezért be is kapcsoltam a kávéfőzőt. Miután kész lett apró kortyokban ittam meg mert meleg helyett forró lett. Kicsit a nyelvemet is megégette. Rápillantottam a faliórára, ami 7:40-et mutatott ezért fogtam a kocsikulcsot és indultam is. Ilyenkor nem nagyon szoktak sokan lenni az utakon, mert még a legtöbben alszanak. Én is ezt tettem volna legszívesebben. Lekanyarodtam útközben arra az utcára, amelyiken a kedvenc cukrászdám volt. Olyan helyen tudtam csak megállni ami nem valami jó, de nem is akartam órákat bent tölteni. Mikor bementem köszönés után egyből a pénztárhoz siettem volna. Nem is hallottam meg csak később, hogy valaki a nevemet kiabálja. Megfordultam és meglepettségemre Harry készült távozni a boltból épp.
- Szia Anie. Észre sem veszel? - féloldalas mosolyát megint megvillantotta.
- Jaj szia Harry. Bocsi csak rohanok, ráadásul nem a legjobb helyre parkoltam kint. - mutattam az ajtó felé.
- Azt látom, hogy rohansz. Ha nem jöttem volna arrébb repülök az ajtóval együtt. - mesélte. Közben én a pénztár felé sétáltam és ő is jött velem. - Egyébként mit csinálsz itt? - kérdezte.
- Ugyanazt amit te. - böktem rá a kezében lévő tasakra, amiből csokis tekercs illat szállingózott.
- Minden reggel idejársz?
- Jó napot! A szokásosat szeretném, ha van. - mondtam közben a pénztár mögött álló Peddy néninek.
- Rendben máris hozom.
- Mit is mondtál? - kérdeztem vissza, mert teljesen máshol járt az eszem.
- Te minden reggel idejössz csokis tekercsért? - tette fel a kérdést újra.
- Általában igen. Közel van, kedvesek a kiszolgálók és finom a csokis tekercs. - húztam két oldalra a számat. - Viszont téged még most látlak először itt.
- Mert majdnem minden nap 6-ra kell mennem dolgozni,
csak most megyek fél 9-re.
- Áh értem. És miért van rajtad sapka meg pulcsi? - mértem végig.
- Reggel hidegebb volt és azért.
- Itt is lesznek a tekercsek Melanie. - adta oda Peddy. Megköszöntem, majd fizettem. Ránéztem Harryre, aki már az egyik csokis finomságnak éppen a végét ette.
- Nekem mennem kell.
- Nekem is, mert csak kajáért ugrottam be.
- Hát akkor szia Harry. - köszöntem el, ő pedig kinyitotta nekem a kivezető ajtót.
- Szia Mel.
Iparkodtam a kocsimhoz és reménykedtem, hogy nem lesz semmi papír rárakva ami a büntetést jelképezi. Hál' istennek nem volt. Nyitottam a kocsiajtót és szálltam volna be, mikor valaki a fülembe suttogott.
- Találkozunk valamikor?
- Attól függ ki vagy. - mondtam, bár valahogy sejtettem, hogy Harry van mögöttem.
- Szerinted? - a csípőmnél fogva maga felé fordított, így láttam kicsi gödröcskéit az arcán.
- Máris hiányoltál? Nemrég még nálam aludtál. És...
- Igen vagy nem? - vágott közbe hirtelen. A csillogó zöld szempárba néztem miközben azt mondtam:
- Persze. Na de tényleg mennem kell. - beszálltam a kocsiba, ő bezárta rám az ajtót, integettünk egymásnak és elhajtottam. A telefonomon megnyomtam a középső gombot, hogy megnézzem mennyi az idő. 8:03 volt. Na mindegy tőlem már úgyis megszokták, hogy elkések.
egy bő 15 perc autókázás után megérkeztem a munkahelyemre. Igazából szeretek oda bejárni, csak ne 8-ra kéne menni. Jó tényleg abbahagyom  a nyafogást. Szegény Harry szinte minden nap 6-ra megy.
Azért kicsit idegesen léptem át a küszöböt mert Martin legtöbbször elhülyüli ha kések, de ő sem szereti ha ez rendszeresen előfordul. Mint más normális főnök. Bár azért Martin kicsit különbözik a normálisaktól mert ő sok mindent megenged nekünk. Többet mint mások.
Próbálhattam én észrevétlenül az öltözőbe menni, de elfelejtettem, hogy Abby a recepciós.
- Melanie? - hallottam hangját. Felegyenesedtem és megdörzsöltem a fejem, ezzel jelezve, hogy lebuktam.
- Szia Ab. Megjöttem...
- Azt látom. - tette csípőre a kezét.
- Bocsi, hogy késtem. De ne mondd el Martinnak légyszi. - elővillantottam a bocinézést ami Harry szerint varangynézés.
- Mit ne mondjon el? - jött ki az edző részlegről Martin. - Szia Melanie. Látom megint késtél.
- Igen. Sajnálom. - hajtottam le a fejem.
- Nem voltál dolgozni kb egy hétig, most, mikor jössz akkor meg ismételten elkésel? - húzta fel a szemöldökét.
- Elnézést.
- Ezt már sokszor hallottam... Na mars átöltözni és remélem nem gond ha 1-2 órát túlórázol? - hangjában él volt.
- Nem... - motyogtam majd az öltözőnk felé vettem az irányt.

***

Huhh, hát elég fárasztó volt vagy húsz emberrel interjút készíteni és mit is mondjak Martin más feladatokat is osztott ki nekem. Most tényleg haragudott a késésem miatt. Majd megpróbálom kibékíteni valahogy. Mikor hazaértem alig vártam, hogy lezuhanyozzak és aztán a puha ágyamba lefeküdjek. Hát nem teljesen ez történt...
Ahogy kiszálltam a kocsimból egy kislányt, inkább tinilányt láttam a kerítésem előtt egy bőröndön ülve. Odamentem hozzá.
- Szia, te ki vagy? - kérdeztem.
- Szia Melanie. - köszönt ő is.
- Tudod a nevem? - csodálkoztam.
- Persze. Anya mindent elmesélt rólad. - mosolygott.
- Anya? Hogy hívnak? Hány éves vagy és ki vagy te? - nem értettem ezt az egészet.
- Peggie vagyok. 11 éves és a húgod. - hadarta le.
- Jó, ez túl sok információ. Hogy kerültél ide? És honnan tudjam, hogy tényleg a tesóm vagy? - értetlenkedtem.
- Repülővel jöttem. Anya küldött Tunéziából, mert ott most háború szerűség van. Azt mondta biztos befogadsz pár hétre aztán majd Ashton bácsinál fogok lakni itt Bostonban. Nézd meg a csuklódon a kis májfoltot, ugyanott van ahol nekem. - rápillantottam a csuklómra és tényleg mintha ránk nyomtatták volna.
- Gyere be. - nyitottam a kaput, majd az ajtót is. - Egy szobám van szóval ha gond neked, hogy mellettem alszol akkor itt is aludhatsz kint a kanapén. - mutogattam.
- Tökéletes lesz melletted. És bocsi, hogy nem küldtünk sms-t se semmit.
- Semmi baj, csak kicsit fura ezt így felfogni nekem, hogy így hirtelen lett egy 11 éves húgom. - magyaráztam miközben két bögrét készítettem ki. - Kérsz kakaót Peggie?
- Igen köszönöm. De hívj csak Pegnek. - mosolygott. Szerintem pont úgy mosolyog mint anya.
- És nekünk ugyanaz az apukánk? - kérdezősködtem tovább.
- Nem. Anya megcsalta a te apukádat az én apukámmal, ezért voltak külön a szüleid egy évig, mert kiderült, hogy anyu terhes lett velem. Aztán mikor apud megtudta, megbeszélték és anya a te apukádat szerette akkor is és most is. Remélem érthető volt. - közben lerakta a bőröndjét és leült a bárszékre.
- Értem. De apa most Párizsban van üzleti úton.
- Az enyém is azon van csak nem Párizsban.
- És akkor most anya egyedül van Tunéziában? - eszméltem föl.
- Igen. Én maradni akartam vele, de azt mondta biztonságban szeretne tudni és hogy neki nem lesz semmi baja.  - épp kérdezni akartam volna mikor folytatta. - Nem szabad hívni. Mindenkinek kikapcsoltatták a telefont ott.
- Ohh. - ebben a percben csipogott a telefonom.

Miután megnéztem automatikusan vigyorogtam.

- Csak nem a pasid? - kérdezte Peg.

- Áá dehogy. Ő csak egy barát...

- Tudtam, hogy fiú. Barát de tetszik neked nem? - kacsintott.

- Nem...tudom...

6. Rész ~ Twix

Halii! Itt is lenne a friss rész számotokra :) Próbáltam valamivel hosszabbra írni mint a többi, hogy kárpótoljalak titeket :). Remélem tetszeni fog. Senkit nem ölök meg, ha kommentek (jó/rossz) látogatják az oldalt :) Jó olvasást!
 Ui: Köszönöm az 1000+ oldalmegjelenítést :*




Két nap telt el a "szerencsés" fürdőszobás eset óta. A borzalmas fejfájásom csillapodott, nagyon hálás voltam a világnak, hogy egyáltalán nem haltam meg :D. És azon, hogy csillapodott azt értem, hogy már nem halálosan fáj, hanem brutálisan...
De szerencsémre volt valaki aki gondomat viselje. A göndör fürtös egész végig úgy ápolgatott mintha egy kisbaba lennék. Nagyon kedves volt tőle. Még borogatást is hozott a fejemre. Meg felhívta a szerelőket, hogy csinálják meg a kitört ablakot.

- Éhes vagy? - kérdezte miközben kicserélte a vizes kendőt egy hidegebbre.
- Ühüm.
- Szuper. Akkor ma elviszlek a kedvenc helyemre ebédelni. Úgy is jönnek a szerelők.
- Oké. - mondtam és feljebb ültem a kanapén.
- Már eléggé ismerem a várost. Melyik kajálda a kedvenc helyed? - kíváncsiskodtam.
- Nem mondok semmit. - a legaranyosabb gödröcskék pedig megjelentek arcán. Legaranyosabb? Ez nem tudom melyik belső részemből jött.
- Harry?
- Hm? - fordult meg, mert éppen evett valamit a bárpultnál.
- Bent van a laptopom a szobámban. Nem hoznád ki? - próbáltam bociszemeket varázsolni, de az ilyen nekem sose ment.
- Ki. Csak ne nézz ilyen varangyos békaként rám.
- Varangyos béka? Én?? - úgy röhögött mint valami retardált fóka és ment a szobám felé. Én addig gondolkoztam valami nagyon jó visszavágáson.
- Nem vagy vicces csak úgy mondom! - ordítottam utána. Hát mit is mondjak, ezen a "beszóláson" olyan sokáig törtem a fejem, még sem lett belőle semmi. Két másodpercen belül már láttam Harryt is közeledni a laptopommal együtt.
- Mi tartott ilyen sokáig? - érdeklődtem.
- Tudod kicsit sincs kupi a szobádban. - mondta vigyorogva miközben hüvelykujjával hátrafelé mutogatott.
- Naa de én most pihenésre szorulok. Arról már nem tehetek, hogy te mindent szétdobáltál ott.
- Persze kend rám az egészet. - rázta meg bozontos haját, majd az ölembe csúsztattam a laptopot. Én ellenőriztem a facebookom, meg úgy a közösségi oldalakat, hogy nem maradtam-e le valamiről. Az értesítésekre kattintva láttam, hogy "Grace Martin ismerősnek jelölt". Megerősítettem aztán megnéztem a többit is. Nem sokkal ezek után a telefonom pittyegését hallottam.
- Harry?
- Hozom, hozom. De ne szokd meg ezt a kényelmes helyzetet. - túrt bele a hajába miközben a hang irányába ment. - Vigyázz megy! - kiabált, a következő másodpercben meg már a takarómon landolt a telefon.
- Normális vagy? Mi lett volna ha eltörik? - húztam fel a szemöldököm.
- Nem tört el. És különben is jó célzó vagyok.- elkezdtem elemezni, hogy nincs-e rajta karcolás vagy valami.
- Anie, ha találsz rajta akármit is, veszek neked egy újat oké? - ezek hallatán már csak azért is találni akartam rajta egy picike kis karcolást is. Úgy is már régi, meg megnéztem volna a Göndör fejét.
- Úristen! - Harry egyből idefordította tekintetét és csillogó, de egyben kíváncsi szemekkel vizslatott engem. - Találtam egy hatalmas horzsolást. - Ő egy percen belül ott termett mellettem.
- Hol? - odamutattam és vártam mi lesz a reakciója.
- Arra a barna morzsadarabkára gondolsz? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Belőlem kitört a nevetés. Ő pedig nevetett velem, aztán láttam, hogy lehúzza rólam a takarót és elkezd csikizni.
- Nee csikis vagyok! - fulladoztam. De meg sem hallotta csak csikizett tovább. Hatalmas kezei oldalamba és a bordámba fúródtak. Közben meg már ő is a kanapén feküdt mellettem és úgy folytatta amit lassan már egy perce csinált.
- Összenyomsz. - mondtam, majd ennek ellenére felém is feküdt.
- Igen? - egy pillanatra megállt, de kezeivel tartotta magát. Zöld íriszei mélyen az én barnáimat nézték. Ő még mindig fölém tornyosulva, szó nélkül pislogott, míg én azon gondolkoztam, hogy milyen szép szemei vannak.

***

Délelőtt olyan fáradt voltam, hogy szundikáltam egy-két órát. Mikor felkeltem, eszembe jutott, hogy nem néztem meg az üzenetet amit kaptam. Le is vettem hát a polcról és az "üzenetekre" nyomtam.
                                               
                                                    
Elkezdtem törni a fejem azon, hogy magyarázzam ezt el majd neki. Ekkor kopogást hallottam az ajtómon.
- Gyere! - szóltam ki.
- Felkeltél? - jött be Harry.
- Mint látod. - mosolyra húzta a száját és leült török ülésbe az ágyra.
- Álmodtál valamit? - kérdezte.
- Miért vagy most ennyire törődő velem?
- Szükséged van rá... Na de gyere indulunk.
- Hova is?
- Amit megbeszéltünk. Ebéd, kedvenc helyem, rémlik valami?
- Ja persze. Oké felveszek valami normális ruhát és mehetünk.
- Tíz perced van. A kocsiban várlak.
- Okés.
Gyorsan kinyitottam a szekrényem és kivettem belőle az egyik kedvenc ruhámat. Közben énekelgettem. Belebújtam, felvettem egy nyakláncot, megfésülködtem és kész is voltam.
- Szép vagy. - hallottam a hangot mögülem.

- Nem azt mondtad, hogy a kocsiban vársz?
- Igen, de türelmetlen vagyok. - sütötte le a szemét. - Indulhatunk?
- Igen.
Miután bezártam a házat Harry kinyitotta nekem az anyós ülés ajtaját. Beültem aztán ő is és indulhattunk. Az út csendben telt. Csak a rádió zúgott. Az ablakon néztem ahogy megállunk ha piros a lámpa, majd elindulunk ha zöldre vált. Egyik utcából a másikra fordulunk be, végül leparkolunk egy parkolóban.
- Megjöttünk. - mondta.
- Pontosabban hol is vagyunk?
- A kedvenc helyemen? Szereted a twixet? - nézett mosolyogva.
- Milyen kérdés ez? Persze. De hogy jön ez ide?
- Majd meglátod. - leállította a motort, kisegített engem és egy "Style" nevezetű hotel főbejáratához vezetett.
- Hotel?
- Aha.
- Idejársz enni? - csodálkoztam.
- Igen. Tök jó hely majd meglátod.
- Véletlenül nem rólad nevezték el a hotelt? - vigyorogtam.
- Nem. Én Styles vagyok ő meg Style.
- Van hasonlóság.
Harry betessékelt egy nagy és szép folyosóra ahol középen, fent egy hatalmas csillogó csillár lógott.
- Jó napot! Harry Styles ugye? - jött oda egy idősebb hölgy.
- Igen.
- Két személyre? - mért végig engem szemüvege alól.
- Igen.
- Fáradjanak erre.
Követtük a hölgyet, aki az étkezde közepén lévő asztalhoz vezetett minket.
- A desszert már előre meg van rendelve. A főétel választási lehetőségek az étlapon vannak.
- Köszönjük.- mondtam, majd a nő távozott. - A desszert előre meg van rendelve? - néztem rá Harryre.
- Igen.
- Tudtad előre, hogy elfogsz hozni ide?
- Azt tudtam, hogy elakarlak hozni. - ezen kicsit elpirultam. Átnéztem az étlapot és el is döntöttem mit szeretnék enni. Mikor a hölgy visszajött, elmondtuk neki és beszélgettünk. Megtudtam, hogy Harrynek az anyukája, Anne nem az igazi férjével él hanem Harry nevelő apukájával.
- Na most te mesélj.
- Mit meséljek? - kérdeztem.
- Mondjuk. Volt már barátod? - érdeklődött.
- Eddig még csak egy barátom volt, de vele nem értettük meg egymást. Mindig máshogy gondolkoztunk, mindig más véleményünk volt és amikor eljutottunk volna oda... nos... én nem akartam ő pedig nem értette meg. - hajtottam le a fejem. Ő felemelte az állam és aranyosan rám mosolygott. - És neked? Neked biztos volt már százezer barátnőd. - mosolyogtam vissza.
- Igazából csak egy volt olyan akivel nagyon mély volt a kapcsolatom. De ő... rákos lett és meghalt... - most ő hajtotta le a fejét. Én hülye. Kellett nekem megkérdezni.
- Szegény. Bocsánat, hogy rákérdeztem.
- Semmi baj. Nem tudhattad.
Ekkor kihozták a főételt. Én azt nagyon gyorsan meg is ettem mert éhes voltam. Közben kínos csend ült be közénk. Aztán meghozták a desszertnek mondható micsodát is...
- Ez mi? - nevettem fel.
- Twix ízű fagylalt, és twix ízű öntet plusz még tejszínhab. Harry kedvence. - mondta a pincér.
- Az. - helyeselt Harry.
- Te úgy látom nagyon szereted a twixet. - kacagtam.
- Meg még mást is... - ezen elgondolkoztam, majd nekiláttam a fagyinak.

5. Rész II.

Sziasztok olvasó emberkéim! Bocsánat azért, hogy a fejezet előző része rövid lett, és azért is mert későn hoztam a második részét. Ne haragudjatok emiatt! :) Nem szeretek sokat beszélni az elején, ezért nem is dumálok tovább. Jó olvasást! :)




Harryvel kukás zsákot raktunk arra az ablakra, amit betörtek. Az ő ötlete volt. Ne nézzetek furán!
- Milyen ágyneműt szeretnél? - tettem fel a kérdést mosolyogva, miközben ő gabonapelyhet evett az asztalnál.
- Mindenképpen hercegnőset. - kuncogott magában.
- Ez jó lesz? - húztam elő egyet, amin volt vagy 5-6 hercegnő. Harry rám pillantott, aztán majdnem kiköpte a kaját a szájából mert nem gondolta komolyan, hogy nekem van ilyen huzatom is.
- Tökéletes. - úgy éreztem egy pár másodpercre abbahagyja az evést, különben megfullad. Leterítettem az ágyra a takarót és a párnát, majd kimentem hozzá. Én is elővettem egy tálkát és töltöttem bele finomságot.
- Egyébként még nem is kérdeztem, hogy van-e testvéred. - mondtam.
- Nem, tényleg nem kérdezted.
- És?
- Van egy nővérem Gemma, és egy húgom Cami. Ők most apánál vannak egy pár hétig.
- Értem. Nem akarunk filmet nézni? - kérdeztem.
- Ez hogy jött ide? - mosolyogva túrt bele göndör hajába.
- Nem tudom, de van kedvem hozzá.
- Nézzünk.
- Oké. Milyen fajtát szeretnél? - álltam fel és a DVD-s polc felé indultam.
- Válassz nyugodtan.
- Akkor valami vígjáték? - néztem rá a vállam fölül.
- Az jó lesz.
Előkotortam egyet a sok közül, aztán csináltam popcornt. Míg én előkészültem ő rendet rakott(?) Mert hogy ugyebár minden szét volt dobálva.
Mikor mindketten kész voltunk, elhelyezkedtünk a kanapén és kezdődhetett is a filmezés. Körülbelül egy perce (se) kezdődhetett, de Harry már értetlenkedett.
- Ez mi? - kérdezte kiguvadt szemekkel.
- Film.
- Fú de bő szavú vagy. Azt látom, viszont nem úgy néz ki mint egy vígjáték. Inkább természet film. - hangosan felnevettem.
- Mi az? - érdeklődve nézte eléggé furcsa viselkedésemet.
- Nekem ez a vígjáték. - válaszoltam még mindig röhögve.
- Nem értelek. - felhúzta a szemöldökét.
- Tudod, én a vígjátékokat nem tartom annyira viccesnek mint például a természet filmeket. Ebben olyan vicces minden. Az állatok legfőképp.
- Á, értem már.
- Ha szeretnéd, hogy kikapcsoljam...
- Nem kell. Nézzük ezt, majd meglátom mennyire fogok röhögni rajta.

Igazából Harryvel szó szerint folyt a könnyünk a röhögéstől egész idő alatt. Ráadásul kb a popcorn felét ráborítottam, mert meglöktem véletlen.
Miután mindketten letöröltük a könnyeinket, gondoltam ideje lenne már elmenni fürdeni vagy zuhanyozni.
- Nem baj ha elmegyek gyorsan letusolni? - szóltam oda neki.
- Menj csak. - nyitottam a fürdőszoba ajtót és léptem volna be, mikor utánam kiáltott.
- Anie!
- Igen?
- Ehetek még egy tál gabonapelyhet? - vigyorgott rám féloldalasan.
- Ehetsz. - mondtam széles mosollyal én is, végül bementem. Levetkőztem, a hajamat kontyba kötöttem, aztán beálltam a zuhanyzóba. A meleg víz ami szép lassan végigfolyt a testem minden zugán, nagyon jól esett. Azért szeretek zuhanyozni, mert olyankor csak magam vagyok és bármiről gondolkozhatok. Most is azt csináltam.
Egy jó tizenöt perc után kész is lettem és szálltam volna ki. Ekkor a lábaim valahogy kicsúsztak alólam, a következő pillanatban pedig nagyon nagy fájdalmat éreztem és szép lassan elsötétült minden.

***

Tudtam, hogy valami másmilyen világba keveredtem. Olyan különös volt minden. Körbenéztem és fehér felhőkön lépkedtem. Fehér köpenyben. A hajam a vállamon pihent, a lábaimat nem is éreztem. Végigmértem a kezeimet is. Meglepődve láttam, hogy fehér apró betűkkel rá van írva két szó: Harry Styles. Próbáltam letörölni de nem sikerült. Megláttam egy tárgyat ami nem volt fehér, mint a többi dolog. Afelé mentem, mert kíváncsi voltam mi lehet az. Ahogy közeledtem, élesedett a kép is és valami kapuszerűségnek bizonyult. Arany színű volt. Csillogott. Mögötte azonban továbbra is csak felhők látszódtak. Megakartam érinteni, de egy fuvallat visszafelé húzott. Erőszakosan próbáltam megfogni a kaput, de a fuvallatból erős szél lett és csak még jobban távolodtam tőle. Majd teljesen elvesztettem szem elől.


- Melanie? Melanie? - szólt egy hang hozzám.

Kinyitottam nagy nehezen a szemeim és megláttam magam előtt Harryt.
- Na végre. - sóhajtott fel. - Azt hittem már nem látlak viszont.
- Auu, nagyon fáj a fejem. - kaptam oda, ahol a fájdalmat éreztem.
- Amikor hallottam a nagy dübbenést és láttam, hogy nem vagy eszméletednél, egyből behoztalak a kórházba. - mesélte miközben leült az ágy szélére.
- És...akkor...te...láttál úgy? - utaltam arra, hogy meztelenül zuhanyoztam.
- Elsőnek bekopogtam és megkérdeztem jól vagy-e. Aztán mikor harmadjára sem válaszoltál, kénytelen voltam bemenni, majd rád adni valami ruhát. De nagyon siettem és próbáltam nem rád nézni.
Lesütöttem a szemem és éreztem ahogy elpirulok.
- Most az a fontos, hogy te jól legyél. - nagy kezeivel megfogta az én kis kezeimet. Nem tudom miért törődik velem ennyit, de az biztos, hogy nem nagyon kaptam eddig belőle...

5. Rész I.

Sziasztok! Megírtam és el is hoztam nektek az új részecskét. :) Ez is rövidre sikerült, de remélem tetszeni fog és sok komment látogatja meg az oldalt :D Jó olvasást! :*




Pislogtam egyet, majd megint becsuktam a szemem. Aztán újra kinyitottam. Azt hittem csak álmodok, mert nem volt ismerős a helyiség. Az ágy, amiben feküdtem különleges illattal rendelkezett, olyan pasissal. Nagyon megtetszett, ezért mielőtt kikecmeregtem volna a puha takaróból, még egyet szippantottam belőle. Ahogy letoltam az ágyneműt magamról, döbbenten láttam, hogy még mindig ugyanolyan koszos és büdös vagyok mint tegnap. Beleborzongtam a tudatba, hogy én így aludtam abban a fehér és tiszta huzatban. Ahogy a lábujjaimmal megérintettem a parkettát, azzal a lendülettel vissza is húztam őket. Nem nagyon szoktam hozzá a hideg "szobahőmérséklethez". Tettem pár lépést előre, aztán megálltam. Eszembe jutottak a tegnap történtek. Rossz volt belegondolni is. Újra megindultam az ajtó felé, hogy megkeressem Harryt, akinek emlékezeteim szerint a házában voltam. Amint kijöttem abból a szobából amiben addig tartózkodtam, egy folyosón találtam magam. Elsőnek jobbra néztem, aztán balra. Próbáltam

valamicske hang vagy csörömpölés felé figyelni, de egy árva mukkot sem hallottam. Ekkor eszembe jutott Abby. Ő hajtogatja nekem folyton, hogy ha nem tudok dönteni a két irány közt, akkor válasszam mindig a bal oldalt. Így most is arra mentem. Elhaladtam egy fürdőszoba és még egy helyiség mellett, de nem láttam mi az, mert zárva volt az ajtaja. Aztán megérkeztem a nappalihoz. Barátságos hangultatot nyújtott. Vaj színű fala, nagy tere és nem a legócskább bútorai egyből elvarázsoltak. Az a fajta "egyszerű, de nagyszerű" típus volt. Majd megláttam Harryt. A hosszadalmas kanapéján aludt, ami egy tv előtt helyezkedett el. Nem akartam felkelteni, ezért kerestem egy cetlit meg egy tollat és ráírtam ezt: "remélem nem gond ha elfoglalom egy fél órára a fürdőt :) Melanie". Már tudtam hol van, mert mikor jöttem akkor láttam. Bementem és mindent elintéztem amit csak kellett. Letusoltam, hajat mostam, hajat szárítottam, átkentem testápolóval a bőröm. Illatosan és átfrissülve jöttem ki, és láttam, hogy Harry még most olvassa a levelem. Mikor meghallotta az ajtó csapódást rám nézett.
- Szia. - köszönt.
- Szia. - viszonoztam. - Ugye nem baj? - mutattam magam mögé, arra utalva, hogy nembaj-e, hogy használtam a fürdőszobát.
- Nem, dehogy. Ömm nem szeretnél tiszta ruhát felvenni? - megfordult és a hűtőhöz ment.
- De nem hoztam másikat.
- És akkor egész nap törölközőben leszel? - kérdezte vigyorogva.
- Lehet...
- Ott ahol aludtál, abban a szobában a legfelső fiókomban van egy pár kisebb méretű ingem. Vedd fel nyugodtan valamelyiket. - mutogatott közben a kezével is.
- Oké. Köszönöm. - ismét elmentem ahhoz a hűvös szobához és mindent úgy csináltam, ahogy azt Harry mondta. Találtam is egy L-es méretű kék inget. Az bizonyult a legkisebbnek ezért amellett döntöttem. Felvettem, választottam mellé egy rövidnadrágot is, aztán visszamentem Harryhez.
- Hmm...igazán jól festesz benne. - arcán való gödröcskéi egyből előbukkantak.
- Hahaha. Nagyon vicces. Ezt most bóknak veszem.
- Annak veszed aminek akarod, de most azt mondd meg nekem, hogy mit szeretnél reggelizni?
- Hááát... - volt egy olyan öt másodperces hatásszünet.
- Akkor a csokis tekercs megfelel nem? - kérdezte fülig érő mosollyal.
- De. Nagyon is! - válaszoltam.
- Egyébként köszönöm, hogy elhoztál...tegnap...onnan...
- Bármelyik barátomnak megtettem volna. És te jó barátom vagy. Addig maradsz itt ameddig csak akarsz. - ezen elmosolyodtam, de nem akartam többet erről a témáról beszélni.
- Ígérem, hogy amint kicserélik az ablakomat meg azokat ami tönkrement, már itt sem leszek.
- Mel. Mondom, hogy addig maradhatsz nálam ameddig csak szeretnél.
- Jó de...
- Semmi de! Tejet vagy kakaót kérsz a tekercshez?
- Kakaót.

A délelőtt viszonylag hamar elrepült. Harryvel megbeszéltük, hogy négy óra körül elmegyünk a házamhoz és körbejárjuk. Igazából én nagyon féltem tőle, de ő végig bátorított. A kocsijában ültünk mikor újra eljött nálam a "félek" időszak.
- Harry, biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? Mi van ha még van ott valaki? Mi van ha beköltöztek a házamba? - kérdezősködtem.
- Semmi. De ne aggódj neked nem lesz semmi bajod, mert én itt vagyok. - megnyugtató volt számomra ez a két apró mondat is. Mikor megérkeztünk, ő szállt ki először a kocsiból, aztán kisegített engem is. A lábaim nem nagyon akartak működőképesek lenni.
- Oké menjünk. - fújtam egyet, majd szorosan Harry mögött mentem. Odaadtam neki a kulcsot és miután kinyitotta, bementünk.
- Psszt. - szólt hátra nekem. Beljebb mentünk, körbenéztünk, nem láttunk senkit. Mikor már kezdtem megnyugodni akkor hallottunk egy nagy dübbenést. Egyből átkaroltam Harryt. Ő is szorosabban fogott engem. Ott álltunk vagy öt percet miután egy macska szaladt ki a szobámból. Egyből nyugodtabb lettem.
- Úgy látom nincs itt senki.
- Aha... - még mindig féltem.
- Itt töltsem veled az éjszakát?
- Az jó lenne. - mondtam, majd nyomtam egy puszit az arcára...

4. Rész ~ Törés

Hali! Ezer bocsánat azért, hogy már elég régen nem hoztam friss részt, de tanulni valóim voltak, stb-stb. Még egyszer bocsi . De most itt is lenne a legújabb! Azért is bocsi, hogy eléggé rövid lett, de majd próbálkozok ;). Jó olvasást! :)



Nem hittem a szememnek, mikor megláttam, hogy az, aki "megmentett" és perverz léleknek neveztem az Harry. Automatikusan az járt az agyamban: hülye vagy Melanie, hülye vagy.
Ráadásul eddig egész baráti viszonyba kerültem vele, most meg kb mindent elrontottam.
Alig pillantottam rá, már le is sütöttem a szemem és úgy kezdtem el hozzá beszélni.
- Bocsi, nem tudtam, hogy te vagy az...
- Szia Mel. Jaa, semmi baj. Gondolom nem mondtál volna ilyet ha látsz. Bár nem tudhatod, lehet, hogy igaz rám. - lefelé néztem, így is nyilvánvaló volt számomra az arcán lévő gödrei megvillantása.
- Csakugyan? - kérdeztem már felnézve rá.
- Nem mondhatok semmit, de ha szeretnéd megtudni, gyere el velem holnap valahová.
- Ööö jó, persze. De mégis hová?
- Mondd meg te!
- Hááát...
- Tudod mit? Meglepetés lesz. - rámkacsintott.
- Oké, hányra jössz értem? - érdeklődtem.
- Este hét az megfelel?
- Persze.
Ekkor gyors siklásokat hallottam magam mögül.
- Megjötteeem!! - ordítozta Abby, de nem tudta lefékezni magát. Hátulról nekem jött, én pedig Harry felé estem, viszont megtudtam kapaszkodni a nyakában. Próbáltam felegyenesedni, nem sok sikerrel.
- Várj, segítek. - a derekamnál fogva feljebb húzott, akkora erővel, hogy mikor "lábra" álltam majdnem lefejeltem.
- Köszi. - mondtam egy kisebb mosoly szerűséggel.
- Vigyázz a fejecskédre, nem jönne jól neki még egy heg. - közölte kacagva.
- Halihó! Én is itt vagyok! - hallottam mögöttem Ab hangját, aki a csípőmet átkarolva szorított, nehogy elessen. Harry átsiklott hozzá, majd neki is segített felállni.
- Kössz. Harry? - láttam Abbyn, hogy nem igazán emlékszik már a nevére. Miután Harry bólintott, Ab arcáról is eltűnt a kételkedés.
- Hívhattok nyugodtan Hazzanak vagy Hazznak is.
- Oké. Anie nekem most indulnom kéne. - fordult felém Abby.
- Én is indulok haza, mert az egyik haverom lemondta az utolsó percben a korcsolyázást és egyedül meg unatkozok.

A visszafelé kocsikázás nem volt túl nagy szám, mivel egész végig csöndben ültem és az ablakon legördülő esőcseppek halk kopogását figyeltem. Elég szeszélyes ez az április. Miután Ab kirakott a házam előtt, sietett is a dolgára én pedig futóléptekben mentem a kapu ajtóhoz, aztán a másikhoz. Ahogy az első két lépést megtettem bent, éreztem, hogy valami nem stimmel. Mondjuk az, hogy semmi nem a helyén volt. A kanapé félig feldöntve, a poharak széttörve hevertek a padlón, kisebb-nagyobb szekrényeimből a legtöbb minden ki volt hajítva. A szemem a hálószobámhoz vezettem. Régebbi pénztárcák az ágyra voltak dobálva. Meg sem mertem mozdulni, mert felfogtam, hogy betörtek hozzám, csak nem az ajtón hanem az ablakon keresztül. Gyorsan 180 fokos fordulatot vettem és kiviharzottam jó messzire a környékről. Mikor úgy véltem, hogy biztonságosabb környezetben vagyok, Abby számát kerestem ki gyorsan a telefonomban. Már vagy az ötödik búgás volt és még mindig nem vette fel.
- Vedd fel Ab, kérlek! - motyogtam magamban. - Kisípolt. Szuper.
Olyan sokkolt állapotban voltam, hogy nem jutott más eszembe, minthogy Harryt tárcsázzam. (Még a múltkor számot cseréltünk). Miközben hívtam, az elázott lábaim majd szétfagytak abban az időben. Aztán végre beleszólt valaki.
- Igen tessék? - kényes női hangot hallottam a vonal túlsó végéről.
- Melanie Bowman vagyok és Harry Styles-t keresem. Ott van?
- Sajnálom most nem nagyon ér rá. Megmondom neki, hogy kerested. Szia.
- De én... - kinyomott. - Ezt nem hiszem el. - a telefonom idegességemben a földhöz csaptam és otthagyva azt, elkezdtem futni. Gondoltam, ha találok egy ereszt valahol, beállok alá. Nagyon féltem. Ráadásul kezdett sötétedni is, az eső meg egyre jobban esett. Mindkét cipőm bőrig ázott már, a ruháim még bírták valahogy. Egy kirakat falához dőlve megálltam pihenni egy kicsit. Ekkor megszólalt egy riasztó. Nem teljesen voltam eszméletemnél, ezért nem jöttem rá, hogy egy másik üzletnél és nem annál amelyiknek én nekidőltem. Ijedten csúsztam le a nedves földre. Összegörnyedtem és szememből már egyre gyorsabban jöttek a könnyek amit nem éreztem, mert az eső így is eléggé eláztatott már. Fogalmam sem volt mihez kezdjek. Idegentől nem akartam segítséget kérni, úgy is elküldött volna. A telefonomért nem volt erőm visszamenni. Gondolkoztam mit csinálhatnék. Végül eszembe jutott, hogy pénz van még nálam. És ha találnék egy telefonfülkét felhívhatnám a rendőrséget vagy megint Harryt.
Sétáltam még egy jó pár métert aztán szerencsémre nagyon nagy patakkal körülvéve állt ott egy. Már mindenem át volt ázva-fázva, úgy is mindegy volt. Azért amennyire tudtam lábujj hegyen lépkedtem oda a készülékhez. Bedobtam a pénzt. Az első aprót be is nyelte szépen, a második próbálkozásom ennek ellenére sikeres volt. Harryt próbáltam megint hívni. Fel is vette. De most ő szólt bele.
- Tessék?
- H-Harry... betörtek hozzám, ké-kérlek segíts... - orrom teljesen be volt dugulva.
- Melanie? Hol vagy most? - lágy hangja egyből átváltott aggódóvá.
- Valahol a 8 és 9. utca környékén, majd szé-szétfagyok...
- Maradj ott sietek érted! - mondta, aztán lerakta. Kiszögdécseltem a tócsából nem túl ügyesen, aztán megláttam egy bár szerűséget. Oda bementem és leültem. Tiszta koszos és retkes voltam. Nagyon rossz érzés volt, hogy mindenki engem figyelt. A pincérnő többször is megkérdezte, hogy kérek-e valamit, de én elutasítottam ő pedig kedves volt és megengedte, hogy ottmaradjak bent. Csak néztem és néztem ki a fejemből. Egy kisgyerek még ujjal mutogatva ment el, miközben azt ordibálta, hogy "koszos vagy!"
Nagyon hosszú időnek tűnt, mire végre az ajtón lévő csengő megcsörrent és megláttam Harryt...
Egyből odaszaladt hozzám, szó nélkül felkapott az ölébe, majd távozott velem. Én csak kabátjába túrtam a fejem, addig ő komótosan vitt a kocsijához. Amikor megérkeztünk hozzá, óvatosan az anyós ülésre ültetett, átment a másik oldalra, beült és indultunk is. Az autóban először a fűtés még hidegnek ígérkezett, mert nem volt bemelegedve a motor. Megremegtem. Erre Ő automatikusan a semmiből rám terített egy plédet, közben pedig vezetett tovább. Én abban a helyzetben csak egyetlen egy szót tudtam kinyögni.
- Köszönöm...
- Mit? - továbbra is előre figyelt.
- Hogy itt vagy nekem... - majd szép lassan átadtam magam az álomvilágnak.

3. Rész ~ Jégkori

Helóka! Kicsit késve, de meghoztam a 3. részt is nektek. Most már hanyagolom ezt a feliratkozósdit. :) Aki akar az feliratkozik, aki meg nem, az úgy sem fog. Kommenteknek nagyon örülnék :). Ez a fejezet lehet kicsit hosszabb lett mint a többi . Jó olvasást! Puszi.



A múlthét hétfő? Hm... a múlthét hétfő. Az össze-vissza tetovált, szőrös hónaljú, göndör fürtös, gödröcskés arcú, viszont "kicsit" izmos Harryvel végig beszéltük az egész napot. Igen tetőtől talpig végig mértem, mivel én általában mindenkivel ezt csinálom akivel nem rég ismerkedek meg, szerintem egyáltalán nem furcsa. Harry rávett arra, hogy átöltözzek sport cuccba és vagy két órát fussunk a futópadokon. Közben pedig beszélgettünk. Egész jó fej a srác. Sok mindent megtudtam róla, például azt , hogy 21 éves, van egy húga aki 7, a szülei elváltak. Jó ez egyáltalán nem sok minden, de van még "pár" dolog. Az a lényeg, hogy összehaverkodtunk.

Tegnap, illetve ma hajnalban nagyon szuper volt arra felkelni, hogy bömböl a telefonom. Szó szerint bömbölt. Fogalmam sincs ki az az idióta, aki ilyenkor próbál elérni. Hát nem sok időbe telt mire megtudtam. Az ilyenkor annyira de annyira imádott barátnőm hívott, Abby.
- Ab, hajnali egy van, mit akarsz? - szóltam bele rekedtes hangon.
- Melanie! Öltözz és gyere a park melletti kórházba! Anyukádat behozták a sürgősségire. - hangja ijedt volt.
- Abby anya egy teljesen másik kontinensen van. - nem egészen értettem a szitut.
- Tudom!!! Április elseje van. Április bolondja!!! - ordította úgy, hogy szinte éreztem a nyálköpeteit az arcomon.
- Most komolyan ezért ébresztettél fel?? Valaki tudna aludni, veled ellentétben. Egyébként meg nem dőltem be neked, szóval nem vagyok április bolondja. Inkább te.
- De azért jó vicc volt nem? - kérdezte.
- Nagyon. - nem akartam többet beszélni, ezért inkább ráhagytam. - Most viszont lerakom, mivel mindjárt bealszok.
- Nem. Na jó éjt. - és Ő nyomta ki. Chhö. Visszafeküdtem és pár perc után újra elaludtam.
Reggel nem nagyon siettem, úgy igazából semmivel. Élveztem a szerdai napot. Martin még hétvégén hívott, hogy ma nem kell bemennem, mert nem lesz semmi különös.
Nehezen tudtam elszakadni pihe-puha ágyikómtól. Aztán Jojó szórta ki az almot, meg tekerte a kis mókuskerekét és ez idegesített így muszáj volt kinyitnom a szemem. Lekecmeregtem a nappaliba, ahol csináltam magamnak egy málna turmixot. Az a kedvencem :). Miután megettem/ittam, leültem tévézni. Fél perc nem telt el, már fel is álltam, mert semmi izgiset nem adtak. Fura volt, de akkor először éreztem azt, hogy unatkozok. Ekkor megszólalt a kaputelefon. Odamentem, majd felvettem.
- Igen?
- Ööö... én Louis Tomlinsont keresem. Ezek szerint rossz helyre csengettem. Elnézést. - fiatal lány hangot hallottam.
- Itt nincs semmiféle Louis Tomlinson. Semmi baj. Esetleg lemenjek segíteni valamiben? - ajánlottam fel.
- Igen, az jó lenne. - mondta.
- Rendben, maradj ott mindjárt megyek.
- Oké.
Felkaptam magamra egy pulcsit és egy barbies papucsot, kinyitottam az ajtót, aztán a kapuhoz lépkedtem. Egy szőke hajú, tőlem talán kicsit fiatalabb lány állt velem szemben. Őt is végig mértem alaposan, amire fel is figyelt.
- Nyugi nem vagyok betörő. - mosolygott rám. - Csak egy "eltévedt" 20 éves ember. - megtudtam azt is, hogy 20 éves. Szuper. - Grace Martin. - nyújtotta a kerítésen át a kezét.
- Melanie Bowman. - ebben a pillanatban kinyitottam a kapu ajtót, aztán kimentem.
- Hali. Szóóval akkor tudnál nekem segíteni?
- Louis Tomlinsont keresed? - kérdeztem.
- Igen.
- Mintha a múltkor hallottam volna, hogy most költözött a 34-es házba. De ez itt a 43-as. Sok errefelé a pletyka, amúgy nem tudnám. Most jutott eszembe.
 - Ó, akkor ez a baj. Köszönöm a segítséget. - miközben ezeket mondta, elkezdett kuncogni.
- Mi az? - érdeklődtem széles mosollyal.
- Semmi, csak nagyon bejön nekem a barbies papucsod. - már folytak a könnyei.
- Csak ezt találtam meg bent, mert siettem hozzád. - böktem meg óvatosan a vállát.
- Elhiszem. - letörölte "kissé" nedves arcát. - Akkor innen balra kell mennem? - mutatott oldalra.
- Aha.  - közben már indult is. - Szia. - intettem.
- Szia. Még egyszer köszi.
- Nincs mit.
Megfordultam és én is indultam volna el, mikor egy másik hang kiáltott felém.
- Mel! - újból 180 fokos fordulatot vettem. Abby loholt felém. Átrontott a kiskapun, meg úgy mindenen. Végül megállt előttem, rátámaszkodott a térdére, fújt hármat ezután megint felegyenesedett.
- Mire ez a nagy sietség? Ugye nem kell bemennem dolgozni? - fogaim maguktól összeszorultak. Relaxáló napot terveztem mára.
- Dehogy kell. Azért jöttem, hogy... DOBPERGÉÉÉS... Délután elvigyelek jégkorizniii!!! - kiáltotta és most élőben is megtapasztaltam nyál nedveit minden testrészemen.
- De Abby én nem tudok korizni.
- Nem baj, majd megtanítalak. - mosolygott rám.
- Garantálod, hogy élvezni fogom?
- Garantálom. Most viszont megyek a suliba az öcsémért. Négyre itt vagyok érted. Szia.
- Okés. Szia. Vidd a pótkulcsot és majd ha jösz kitudod nyitni a kaput.
- Oksi. Na puszi.
Visszamentem a házba és elővettem kedvenc könyvemet, ledőltem az ágyra aztán elmerültem a képzelet világában. Nagyon szeretek olvasni, bár azért nem mondanám magam könyvmolynak. Fogalmam sem volt mennyi lehetett az idő, de elszundítottam. Pedig nem is voltam fáradt, hisz nem rég keltem fel. 
Éppen abban a másodpercben nyitottam ki a szemem, mikor a kaputelefon szólt, a telefonom valahol máshol bömbölt de onnan is hallottam, végül az ajtón dörömböltek. A faliórára néztem. Negyed öt volt. Odaszaladtam az ajtóhoz és kinyitottam. Ab magától is szó szerint rám törte, ezért óvatosan arrébb szökkentem különben tuti nekem ugrott volna.
- Hány óra is van?? - kérdezte, vagy inkább kiáltotta, miközben a karóráját ütögette idegesen.
- Asszem negyed öt. Jó-jó kicsit bealudtam olvasás közben.
- Nem is az a bajom, hogy negyed öt van, hanem az, hogy én már ötvenkor itt voltam és te csak most keltél fel. Mennyire voltál fáradt?
- Egyébként én egyáltalán nem éreztem magam álmosnak, de így alakult bocsi.
- Semmi baj. Na készen állsz? - kérdezte most már izgatottan.
- Aha... Ab én félek. Életemben körül belül ööö... egyszer voltam jégpályán. Az is kiskoromban volt.
- Megígértem, hogy élvezni fogod. Segítek majd.
- Hát oké. Felöltözök, tíz perc és indulhatunk. - beszaladtam a hálóba.
- Az ötnek jobban örülnék. - ő is jött utánam.
Kb tényleg öt-tíz perc alatt kész is voltam. Abby onnantól, hogy felkaptam a cipőmet siettetett mint valami nem tudom mi. Kirohantunk a házból, onnan a kocsiba. Még szerencse, hogy az autóban ülés közben nem tudott siettetni. Bár a megengedettnél jóval többel ment de nem voltak rendőrök a környéken.
- Megkérdezhetem miért kell ennyire sietnünk?
- Mert csak háromnegyed ötig lehet korit bérelni és úgy tudom neked nincs. És mivel nekem se, ezért megyünk kicsit hamarabb. - közölte a tényt.
- Jaa értem. Honnan tudod, hogy nincs jégkorim? - Abby ekkor úgy nézett rám mint még sosem. - Jól van na! - röhögtem el magam. - Te nyertél. tényleg nincs korcsolyám.
- Tudtam én. Na meg is érkeztünk.
Miután találtunk normális parkolóhelyet és vettünk jegyet is, ja meg természetesen még tudtunk bérelni jégkorcsolyát, lepakoltunk, felvettük őket és mentünk a pálya felé. Ab olyan szépen siklott egy kört a jégen, míg én csak felkapaszkodtam a fal mellé. Már helyben is ott "futkorásztam". Teljesen úgy éreztem, hogy kicsúszik a lábam magam alól. Ekkor jött be mellém Abby.
- Gyere segítek! Jól esett most ez a kör.
- Oké, de fogj erősen! - úgy markoltam a kezét mintha valami macska lennék.
- Anie, foglak nyugi. - amúgy komolyan erősen maga mellett tartott ő is, de jobb félni mint megijedni.
Eltelt "pár perc" mire elengedtem szerencsétlen Abbyt wc-re, de sikerült.
- Biztos megleszel itt nélkülem egy kicsit? - kérdezte aggódva.
- Ahha. Meg akarom próbálni most egyedül is.
- Okéska. Sietek vissza. - meg is fordult és elszaladt. Már amennyire tudott korival a lábán.
Elcsuszigáltam ott magamnak, körülbelül 1-2 métert vettem igénybe :D. Aztán elhatároztam, hogy én elkezdek futni ahogy tudok, majd siklok szépen mint az előbb Abby. Hát ez nem teljesen így történt. Futottam én valameddig, de majdnem pofára estem. Viszont már olyan gyorsan mentem, hogy kisterpeszben, a kezeimet a szemem elé téve mentem, gondolván, egyszer majd úgy is megállok.
Vagy inkább megállít valaki...
Éreztem, hogy a lábaim a jégen voltak és nem süvítettek tovább. A kezemet továbbra sem voltam hajlandó elvenni a szemeim elől. Az a bizonyos valaki aki "elkapott" úgy tartott karjai közt mint egy hercegnőt. Emiatt gondoltam, hogy fiú.
- Bármilyen perverz lélek is vagy, most már elengedhetsz! Köszönöm. - mondtam, de az arcát kezeimtől még mindig nem láttam. A velem immár szemben álló személy távolabb tolt és elhúzta kézfejeimet. A vakságból visszatérve azt véltem felfedezni, hogy az az ember aki előttem állt az...Harry Styles.