9. Rész ~ Varázslatos séta

Helóó! Itt van egy újabb rész számotokra! Remélem elnyeri majd a tetszéseteket és sok komment látogatja meg az oldalt :). Nagyon örülnék neki :). Jó szórakozást és egyben olvasást hozzá! ;)



Ott álltunk, valamiféle park közepe táján és azt vitattuk, hogy ki honnan ismeri a másikat. Miután én elmeséltem hogyan találkoztam Gracevel, bemutatkoztak Harryvel egymásnak én is Louissal aztán a fiúk is elmondták, hogy régebben ők, meg még másik három srác összejártak bandázgatni, és dalokat is írtak és énekeltek.
- Te tudsz énekelni? - böktem oldalba Hazzt.
- Tudni tudok, csak nem jól.
- Ne hülyéskedj! - csapta meg a vállát Louis. - Neki volt a legjobb hangja. - kacsintott rám.
- Erről majd még tárgyalunk. - néztem Harry felé, aki csak lazán beletúrt a hajába.
- Egyébként ti együtt vagytok? - mutatott ránk Grace.
- Nem. - vágtam rá gyorsan mindkettőnk helyett. A göndör meg csak a földet pásztázta.
- Értem. Harry? - nézett felé Grace.
- Ömm...nem vagyunk együtt. - eszmélt fel.
- Ez nem volt valami meggyőző.
- Hát nem. - helyeselt Louis.
- És ti együtt vagytok? - kérdeztem most én tőlük.
- Ühüm. - bólogattak.
- Hanyagolhatnánk a témát? - türelmetlenkedett Harry.
- Igen, de sajnos az egész beszélgetést hanyagolnunk kell mert megyünk anyáékhoz ebédre és ott is töltjük az éjszakát. - mutatott a csomagtartóra Grace, amiben két kisebb táska volt.
- Értem. Jó szórakozást, sziasztok! - köszöntem el.
- Kérsz egy banánt Grace? Louis nem szereti, én meg már nem kérek többet.
- Ööö persze! - fogadta el nevetve azt a lány.
- Sziasztok. - felszálltak a biciklire, mi továbbmentünk, ők pedig szép lassan eltűntek a látótávolságunkból.
Harry és én közém pár perc kínos csend ült, majd ezt a csendet én szakítottam meg.
- Mi volt ez a "kérsz egy banánt Grace?"? - nevettem fel.
- Mi lett volna? Nem akartam, hogy megrohadjon.
- Harry-Harry. Egy lánynak ajándékként nem banánt kell adni. - kacagtam. - Látom nem vagy te jó az ilyen dolgokban. Egyébként miért akartál olyan gyorsan túlesni az "együtt vagyunk-e" dolgon? - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.
- Én nem vagyok jó az ilyen dolgokban?! Te nem veszed észre ami az orrod előtt van! - egy pillanatra megálltam, ő pedig újra lenézett és hajába túrt. - Igen, sajnálom, hogy kiabáltam de ez van. Beléd zúgtam Mel. És te ezt észre sem vetted... - az ég hirtelen beborult, majd az apró esőcseppek után egyre jobban kezdett esni. Nekem egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- De Harry...észrevettem... - kicsit hangosabban mondtam mint ahogy akartam. A következő pillanatban pedig csak a közeledő árnyékát láttam. Felemelte mutatóujjával az állam, hogy szemembe nézhessen. Vizes, göndör hajtincsei nagyon jól álltak neki. Hajamat hátrasimította, arcomat két keze közé fogta, végül megcsókolt...
Rámosolyogtam, ő ugyanezt tette. Még pár másodpercig álltunk a zuhogó esőben, azután hazaindultunk.

***

Életem egyik legjobb napját éltem át tegnap. Igaz, hogy sikeresen megfáztam, de ilyenkor kit érdekelne? Engem biztosan nem. Eddig is ott motoszkált bennem a tudat, hogy többet érzek Harry iránt mint barátság, de nem jutott el az agyamig. Viszont így, hogy Ő vallotta be, nekem is sokkal könnyebben ment. Persze Peggie sem hagyhatta szótlanul ezt az egészet.

(Tegnap délután)
"Beléptem az ajtón, Peg épp tv-t nézett. Hatalmas mosollyal köszöntem neki.
- Szia!
- Szia... Összejöttetek ugye? - fordította felém a fejét.
- Azt nem mondanám. - ledobtam a bőrigázott táskám a földre és a csap fölött kicsavartam vizes hajam.
- Akkor csókolóztatok? - az ő arcára is kicsit szélesebb vigyor ült ki.
- Aham. - piruettezve kerültem meg a bárpultot.
- Tudtam én, hogy így lesz. - kacsintott rám. Visszakacsintottam és a fürdő felé sétáltam."

Most is belepirulok ha erre az egészre visszagondolok. Viszont nem gondolkozhattam tovább mert üzenet jött a telefonomra. Érte menetem és megnéztem kitől.

Miután elküldtem a válaszomat, kimentem Peghez a konyhába. 

- Mi jót csinálsz? - érdeklődtem.

- Sütit sütök. Nem tudod hol van a liszt?

- Ott a felső polcon. - mutattam. - Kell segítség?

- Nem, köszi. Jó lesz a csokis süti? - mosolygott.

- Tökéletes. - ültem le a székre. - Egyébként te Tunéziában sportoltál valamit? Vagy eljártál valahova?

- Balettozni jártam.

- Na, az tök jó.

- Mel? Kérhetek tőled valamit?

- Igen. Mit?

- Ma vagy valamikor elmegyünk megnézni, hogy van-e itt a környéken is balettozásra lehetőség?

- Persze. Mehetünk ha kész a süti. - ezen mindketten felnevettünk.

***

Peggie iszonyatosan finom süteményt csinált. Ráadásul csokis volt, az meg a kedvencem.

- Na indulhatunk?

- Igen. - belerakta a tányérokat a mosogató gépbe, felvettük a cipőnket és indultunk is.

- Szerintem a főtér felé menjünk. Ott talán valaki tud ilyen helyet.

- Okés.

A főtér felé vezető úton sokat beszélgettünk Peggel. Csomó mindent elmondott anyáról és Tunéziáról, meg az ő apukájáról is mesélt. Elég érdekes fazon lehet. Beszámolójába egy fiú szakította meg, aki úgy nekiment, hogy Peggie szó szerint rám esett.

- Normális vagy te?! - ordibált utána, de a srác hátra sem nézett, csak sétált komoran előre. Peggie visszafordult és a fiú irányába indult meg. Mikor a közelébe ért megfogta a vállát és elkezdett magyarázni neki. Én nem hallottam miket mondott, csak az arckifejezéséből próbáltam leszűrni valamit. Mikor végeztek, a kis srác bólintott, Peg pedig visszajött hozzám.

- Azt mondta nem látta, hogy ott vagyok. Ahha, persze...

8. Rész ~ Találkozás

Helóka! Ismét egy friss résszel jöttem nektek :). Mondtam én, hogy sűrűbben írom majd őket. Nincs nagyon sok dolgom a nyáron ezért lehet, hogy a jövőhéten pluszban jön majd még 2-3 fejezet. Peggie karakterét mostantól megnézhetitek a szereplőknél. Most pedig a szokásosat mondhatom csak :). Jó olvasást hozzá!



[Neee, nem akarom! Harry kérlek ne tedd ezt! Kérlek...]

- Ááá! - riadtan sikítva ültem fel az ágyon, ezzel felébresztve Peggiet. Ő is felült és rémülten nézett rám.
- Mel, jól vagy? - kérdezte ugyanolyan arckifejezéssel. Én még mindig ziháltam és félig még az álmomban jártam. - Melanie? - szólt még egyszer. Pislogtam egy nagyot, majd észbe kaptam, hogy csak álmodtam.
- Semmi baj Peggie. Csak rosszat álmodtam. Aludj tovább. - a hold megvilágította kissé barnás haját, amire nyomtam egy lágy puszit. Végül én is visszafeküdtem és egy kényelmes pozícióban megpróbáltam visszaaludni.

Egész éjszaka forgolódtam. Valami nagyon rosszat álmodtam, de csak annyira emlékeztem, hogy Harry és én szerepeltünk benne.

A redőnyt még nem akartam felhúzni, nehogy felkeltsem ezzel Peggiet. Elég volt szegénynek este is. Megnéztem a telefonomon, és 7 óra volt. Szuper. Ilyen hamar ha hurrikán zúz szét mindent akkor sem szoktam felkelni. Belebújtam a papucsomba és a konyhába csoszogtam. Kinyitottam a hűtőt és kivettem belőle a tejet. Arrébb mentem, és a szekrényből pedig egy tálat helyeztem az asztalra. Végül levettem a polcról valamilyen gabonapelyhet. Rögtön Harry jutott eszembe. Mikor pár napot nálam aludt mindig ezt evett. Elmosolyodtam. Leültem az egyik székre, majd nekiláttam az evésnek.
Miután kész voltam, beleraktam a mosogatógépbe a koszos terítékeket. Ebben a pillanatban megszólalt a kaputelefon. Gyorsan odarohantam, nehogy felkeltse Peget, felvettem és beleszóltam.
- Igen?
- Beengedsz? - szólt egy kissé rekedtes de ismerős hang a vonal túlsó végéről.
- Harry? - kérdeztem meglepődve. Viszont hangját már nem hallatta. Szemeimet forgatva megnyomtam a beengedő gombot és vártam, hogy kopogjon. Nem telt bele tíz másodperc és ez meg is történt. Kinyitottam az ajtót.
- Te még pizsiben? - nézett végig rajtam hatalmas vigyorral az arcán.
- Te itt? - húztam fel mindkét szemöldököm. Aztán észrevettem, hogy van egy kisebbfajta kosár a kezében.
- Beengednél? - kérdezte újra. Erre jobban kitártam az ajtót, hogy betudjon jönni.
- Gyere, de psszt! - mutató ujjamat a szám elé tettem, mire a göndör kérdőn nézett rám.
- Összejöttél valakivel vagy mi? - úgy tette csípőre a kezét mint egy háziasszony.
- Dehogy. Csak itt alszik most egy pár napig a húgom. - küldtem felé egy mosolyt, amit ő is viszonzott és csípőjéről leemelte kezeit.
- Van húgod?
- Igen van. Elmesélek mindent, csak ülj le. - utasítottam, mire ő azt tette amit kértem.
Elmondtam neki mindent amit nekem mondott Peggie, ő pedig szép csendben végighallgatta. Olykor csodálkozó, és olykor ijedt tekintettel.
- Hú. - ennyit mondott miután a végére értem.
- Egyébként minek köszönhetem a látogatásod? - érdeklődtem.
- Hát, hoztam egy kis reggelit. - mutatott a kosara felé.
- De én már reggeliztem. - néztem én is arra.
- Most még egyszer fogsz. - odament a kosárhoz és elkezdett kipakolni belőle mindenféle finomságot. - A legjobbat a végére hagytam. - kacsintott rám, aztán elővette a nagyon finom csokis tekercseket. Beleborzongtam ebbe a kellemes illatba.
- Oké, együnk. - ültem le széles mosollyal.

***

Amikor Harryvel végeztünk, felvetette azt a kérdést, hogy elmenjünk-e sétálni, amibe én belementem. (Persze azért hagytunk Peggienek is kaját.)
Ültem volna le a kanapéra, mikor Peg jött ki a szobámból.
- Jó reggelt! - dörzsölgette álmos szemeit.
- Neked is. - "köszönt" Harry.
- Szia Peggie. Bemutatnálak valakinek. - tologattam a göndör fürtös fiú elé.
- Harry Styles. - nyújtotta a kezét.
- Peggie Fenwick. - fogadta azt el Peg, majd tágabbra nyíltak a szemei. - Te vagy az a srác aki üzenetein Anie mindig mosolyog? - na jó erre nem számítottam. Természetesen elpirultam. Nem tehetek róla, hogy ilyen típus vagyok sajnos.
- Ömm, ezek szerint igen. - tudtam, hogy Harry önelégülten rám fog nézni ezért egy gyors "letusolok addig beszélgessetek" szöveg után bementem a fürdőbe. Igazából nem nagyon akartam kb már reggel 8-kor zuhanyozni, ennek ellenére levetkőzés után mégis beálltam a kabinba. Kivételesen jól esett bőrömnek a szinte forró víz érzése. Nyomtam egy kis tenyérnyi tusfürdőt, átmostam magam, leöblítettem, végül kiszálltam. Lila törölközőmet magamra tekertem és úgy mentem ki a fürdőszobából. Láttam, hogy Harryék már nem a konyhában tartózkodnak. A nappali felé mentem, ahol a göndör és Peg a Bambi című mesét nézték a tv-ben. Elröhögtem magam mire Peggie hátranézett.
- Mi az?
- Semmi-semmi megyek is átöltözni. Te nem jössz el velem meg Harryvel sétálni? - kérdeztem meg.
- Öö...köszi inkább kihagyom. Nem akarok pótkerék lenni. - visszafordult és nézte tovább a mesét.
- Nem lennél az. - mondta Harry.
- Akkor sem. Megleszek én itt. - megpaskolta a kanapé párnáit.
- Hát jó. Na én elmegyek átöltözni. Negyed óra és indulhatunk. - fordultam a szobám irányába.

Mivel meleg van kint, egy fekete szoknyát és egy virágmintás pólót vettem fel. Plussz még karkötőt és nyakláncot. Visszamentem a nappaliba és egy "indulhatunk" szóval jeleztem elkészültségem. Harry felpattant eddigi helyéről és az ajtó felé vette az irányt.
- Akkor tuti nem fogsz félni egyedül? - néztem Peggie felé.
- Mel, nem vagyok öt éves.
- Jó-jó csak biztos akartam lenni benne. - a fürtös kinyitotta nekem az ajtót, én még intettem egyet Pegnek, aztán távoztunk.
Kint úgy ahogy gondoltam, nagyon meleg volt. Szerte az egész városban emberek mászkáltak. Ki így ki úgy. Valaki kutyát sétáltatott, valaki biciklizett. Bámészkodásomat Harold szakította meg.
- Amúgy csinos vagy. - közölte.
- Amúgy köszi. Van nálad egy twix? - vigyorogtam rá.
- Hogy jött ez ide? Egyébként persze hogy van! Nálam mindig van. - húzta széles mosolyra a száját. - Kérsz?
- Ühüm. - bólogattam. Nem tudom miért de nagyon megkívántam. Ő pár másodpercen belül elő is húzott egyet a zsebéből, és átnyújtotta nekem. Magának pedig elővett egy banánt. Miközben így sétálgattunk és ettük a kajáinkat elgondolkoztam azon, vajon a korán reggeli látogatása igazából minek köszönhető volt. Ekkor hangos nevetéseket hallottam, meg bicikli csengetést, de a gondolataimmal voltam elfoglalva. Aztán egy erős kéz fogta meg a csípőmet és rántott az ő irányába. Mikor magamhoz tértem Harry fogott szorosan magához, majd mikor látta, hogy semmi bajom elengedett.
- Nem tudsz az orrod elé nézni?! - kiabált a biciklisnek aki majdnem elütött.
- Bocs haver, bocs. - mondta egy másik fiú és közben leszállt a bicikliről. Abban a pillanatban megláttam mögötte egy ismerős arcot, és a tandem biciklit.
- Grace?
- Louis? - kérdeztük Harryvel egyszerre, csak más embertől.
- Szia haver! - ölelték át egymást a srácok én pedig furcsállva néztem őket?
- Ti ismeritek egymást? - kérdeztem most Gracevel egyszerre...

7. Rész ~ Húgi?

Sziasztok! Most mivel hivatalosan is nyári szünet van, gyakrabban lesznek részek a terveim szerint ;). Remélem örültök a mostaninak is. Jó olvasást hozzá!
Ui: feliratkozni ér :)


Harry miután elvitt a kedvenc helyére enni, mint kiderült egy hotelbe, hazavitt és úgy gondolta már nem akar a terhemre lenni. Hiába mondtam neki, hogy én csak örültem, de ő ragaszkodott a tervéhez. Miután ő elment Abbyt is felhívtam és elmeséltem neki a balesetemet töviről-hegyire.
Az ablakaimat is kicserélték és rakattam fel egy biztonságosabb ajtót is. Sosem lehet tudni mi fog történni.


Olyan hétfői napra keltem, amin sajnos be kellett mennem dolgozni. Nem igazán szeretem az ilyen hétfőket, de nem nyavalygok mert valaki nálam jóval többet dolgozik. Viszont nagyon nem volt kedvem kikászálódni az ágyból. Olyan melegséggel kötött magához. És a jó illatú takaró is azt sugallta, hogy nekem még maradni kell. Ámde nem lehetett. Szép lassan lehúztam magamról, felültem, megdörzsöltem álmos szemeim, nyújtóztam egyet aztán felálltam. Felhúztam a redőnyömet és mosolyt csalt az arcomra az, ami kintről bevilágította az egész szobát. A nap már kora reggel olyan szépen sütött, hogy hirtelen mindenhez megjött a kedvem. Az öltözékemet is az időjárás alapján választottam. Jojó, drága hörcsögöm mocorgását véltem észrevenni. Gyorsan raktam be neki a táp mellé egy kis uborkát és répát, majd kimentem a konyhába. Meleg kávét kívántam ezért be is kapcsoltam a kávéfőzőt. Miután kész lett apró kortyokban ittam meg mert meleg helyett forró lett. Kicsit a nyelvemet is megégette. Rápillantottam a faliórára, ami 7:40-et mutatott ezért fogtam a kocsikulcsot és indultam is. Ilyenkor nem nagyon szoktak sokan lenni az utakon, mert még a legtöbben alszanak. Én is ezt tettem volna legszívesebben. Lekanyarodtam útközben arra az utcára, amelyiken a kedvenc cukrászdám volt. Olyan helyen tudtam csak megállni ami nem valami jó, de nem is akartam órákat bent tölteni. Mikor bementem köszönés után egyből a pénztárhoz siettem volna. Nem is hallottam meg csak később, hogy valaki a nevemet kiabálja. Megfordultam és meglepettségemre Harry készült távozni a boltból épp.
- Szia Anie. Észre sem veszel? - féloldalas mosolyát megint megvillantotta.
- Jaj szia Harry. Bocsi csak rohanok, ráadásul nem a legjobb helyre parkoltam kint. - mutattam az ajtó felé.
- Azt látom, hogy rohansz. Ha nem jöttem volna arrébb repülök az ajtóval együtt. - mesélte. Közben én a pénztár felé sétáltam és ő is jött velem. - Egyébként mit csinálsz itt? - kérdezte.
- Ugyanazt amit te. - böktem rá a kezében lévő tasakra, amiből csokis tekercs illat szállingózott.
- Minden reggel idejársz?
- Jó napot! A szokásosat szeretném, ha van. - mondtam közben a pénztár mögött álló Peddy néninek.
- Rendben máris hozom.
- Mit is mondtál? - kérdeztem vissza, mert teljesen máshol járt az eszem.
- Te minden reggel idejössz csokis tekercsért? - tette fel a kérdést újra.
- Általában igen. Közel van, kedvesek a kiszolgálók és finom a csokis tekercs. - húztam két oldalra a számat. - Viszont téged még most látlak először itt.
- Mert majdnem minden nap 6-ra kell mennem dolgozni,
csak most megyek fél 9-re.
- Áh értem. És miért van rajtad sapka meg pulcsi? - mértem végig.
- Reggel hidegebb volt és azért.
- Itt is lesznek a tekercsek Melanie. - adta oda Peddy. Megköszöntem, majd fizettem. Ránéztem Harryre, aki már az egyik csokis finomságnak éppen a végét ette.
- Nekem mennem kell.
- Nekem is, mert csak kajáért ugrottam be.
- Hát akkor szia Harry. - köszöntem el, ő pedig kinyitotta nekem a kivezető ajtót.
- Szia Mel.
Iparkodtam a kocsimhoz és reménykedtem, hogy nem lesz semmi papír rárakva ami a büntetést jelképezi. Hál' istennek nem volt. Nyitottam a kocsiajtót és szálltam volna be, mikor valaki a fülembe suttogott.
- Találkozunk valamikor?
- Attól függ ki vagy. - mondtam, bár valahogy sejtettem, hogy Harry van mögöttem.
- Szerinted? - a csípőmnél fogva maga felé fordított, így láttam kicsi gödröcskéit az arcán.
- Máris hiányoltál? Nemrég még nálam aludtál. És...
- Igen vagy nem? - vágott közbe hirtelen. A csillogó zöld szempárba néztem miközben azt mondtam:
- Persze. Na de tényleg mennem kell. - beszálltam a kocsiba, ő bezárta rám az ajtót, integettünk egymásnak és elhajtottam. A telefonomon megnyomtam a középső gombot, hogy megnézzem mennyi az idő. 8:03 volt. Na mindegy tőlem már úgyis megszokták, hogy elkések.
egy bő 15 perc autókázás után megérkeztem a munkahelyemre. Igazából szeretek oda bejárni, csak ne 8-ra kéne menni. Jó tényleg abbahagyom  a nyafogást. Szegény Harry szinte minden nap 6-ra megy.
Azért kicsit idegesen léptem át a küszöböt mert Martin legtöbbször elhülyüli ha kések, de ő sem szereti ha ez rendszeresen előfordul. Mint más normális főnök. Bár azért Martin kicsit különbözik a normálisaktól mert ő sok mindent megenged nekünk. Többet mint mások.
Próbálhattam én észrevétlenül az öltözőbe menni, de elfelejtettem, hogy Abby a recepciós.
- Melanie? - hallottam hangját. Felegyenesedtem és megdörzsöltem a fejem, ezzel jelezve, hogy lebuktam.
- Szia Ab. Megjöttem...
- Azt látom. - tette csípőre a kezét.
- Bocsi, hogy késtem. De ne mondd el Martinnak légyszi. - elővillantottam a bocinézést ami Harry szerint varangynézés.
- Mit ne mondjon el? - jött ki az edző részlegről Martin. - Szia Melanie. Látom megint késtél.
- Igen. Sajnálom. - hajtottam le a fejem.
- Nem voltál dolgozni kb egy hétig, most, mikor jössz akkor meg ismételten elkésel? - húzta fel a szemöldökét.
- Elnézést.
- Ezt már sokszor hallottam... Na mars átöltözni és remélem nem gond ha 1-2 órát túlórázol? - hangjában él volt.
- Nem... - motyogtam majd az öltözőnk felé vettem az irányt.

***

Huhh, hát elég fárasztó volt vagy húsz emberrel interjút készíteni és mit is mondjak Martin más feladatokat is osztott ki nekem. Most tényleg haragudott a késésem miatt. Majd megpróbálom kibékíteni valahogy. Mikor hazaértem alig vártam, hogy lezuhanyozzak és aztán a puha ágyamba lefeküdjek. Hát nem teljesen ez történt...
Ahogy kiszálltam a kocsimból egy kislányt, inkább tinilányt láttam a kerítésem előtt egy bőröndön ülve. Odamentem hozzá.
- Szia, te ki vagy? - kérdeztem.
- Szia Melanie. - köszönt ő is.
- Tudod a nevem? - csodálkoztam.
- Persze. Anya mindent elmesélt rólad. - mosolygott.
- Anya? Hogy hívnak? Hány éves vagy és ki vagy te? - nem értettem ezt az egészet.
- Peggie vagyok. 11 éves és a húgod. - hadarta le.
- Jó, ez túl sok információ. Hogy kerültél ide? És honnan tudjam, hogy tényleg a tesóm vagy? - értetlenkedtem.
- Repülővel jöttem. Anya küldött Tunéziából, mert ott most háború szerűség van. Azt mondta biztos befogadsz pár hétre aztán majd Ashton bácsinál fogok lakni itt Bostonban. Nézd meg a csuklódon a kis májfoltot, ugyanott van ahol nekem. - rápillantottam a csuklómra és tényleg mintha ránk nyomtatták volna.
- Gyere be. - nyitottam a kaput, majd az ajtót is. - Egy szobám van szóval ha gond neked, hogy mellettem alszol akkor itt is aludhatsz kint a kanapén. - mutogattam.
- Tökéletes lesz melletted. És bocsi, hogy nem küldtünk sms-t se semmit.
- Semmi baj, csak kicsit fura ezt így felfogni nekem, hogy így hirtelen lett egy 11 éves húgom. - magyaráztam miközben két bögrét készítettem ki. - Kérsz kakaót Peggie?
- Igen köszönöm. De hívj csak Pegnek. - mosolygott. Szerintem pont úgy mosolyog mint anya.
- És nekünk ugyanaz az apukánk? - kérdezősködtem tovább.
- Nem. Anya megcsalta a te apukádat az én apukámmal, ezért voltak külön a szüleid egy évig, mert kiderült, hogy anyu terhes lett velem. Aztán mikor apud megtudta, megbeszélték és anya a te apukádat szerette akkor is és most is. Remélem érthető volt. - közben lerakta a bőröndjét és leült a bárszékre.
- Értem. De apa most Párizsban van üzleti úton.
- Az enyém is azon van csak nem Párizsban.
- És akkor most anya egyedül van Tunéziában? - eszméltem föl.
- Igen. Én maradni akartam vele, de azt mondta biztonságban szeretne tudni és hogy neki nem lesz semmi baja.  - épp kérdezni akartam volna mikor folytatta. - Nem szabad hívni. Mindenkinek kikapcsoltatták a telefont ott.
- Ohh. - ebben a percben csipogott a telefonom.

Miután megnéztem automatikusan vigyorogtam.

- Csak nem a pasid? - kérdezte Peg.

- Áá dehogy. Ő csak egy barát...

- Tudtam, hogy fiú. Barát de tetszik neked nem? - kacsintott.

- Nem...tudom...

6. Rész ~ Twix

Halii! Itt is lenne a friss rész számotokra :) Próbáltam valamivel hosszabbra írni mint a többi, hogy kárpótoljalak titeket :). Remélem tetszeni fog. Senkit nem ölök meg, ha kommentek (jó/rossz) látogatják az oldalt :) Jó olvasást!
 Ui: Köszönöm az 1000+ oldalmegjelenítést :*




Két nap telt el a "szerencsés" fürdőszobás eset óta. A borzalmas fejfájásom csillapodott, nagyon hálás voltam a világnak, hogy egyáltalán nem haltam meg :D. És azon, hogy csillapodott azt értem, hogy már nem halálosan fáj, hanem brutálisan...
De szerencsémre volt valaki aki gondomat viselje. A göndör fürtös egész végig úgy ápolgatott mintha egy kisbaba lennék. Nagyon kedves volt tőle. Még borogatást is hozott a fejemre. Meg felhívta a szerelőket, hogy csinálják meg a kitört ablakot.

- Éhes vagy? - kérdezte miközben kicserélte a vizes kendőt egy hidegebbre.
- Ühüm.
- Szuper. Akkor ma elviszlek a kedvenc helyemre ebédelni. Úgy is jönnek a szerelők.
- Oké. - mondtam és feljebb ültem a kanapén.
- Már eléggé ismerem a várost. Melyik kajálda a kedvenc helyed? - kíváncsiskodtam.
- Nem mondok semmit. - a legaranyosabb gödröcskék pedig megjelentek arcán. Legaranyosabb? Ez nem tudom melyik belső részemből jött.
- Harry?
- Hm? - fordult meg, mert éppen evett valamit a bárpultnál.
- Bent van a laptopom a szobámban. Nem hoznád ki? - próbáltam bociszemeket varázsolni, de az ilyen nekem sose ment.
- Ki. Csak ne nézz ilyen varangyos békaként rám.
- Varangyos béka? Én?? - úgy röhögött mint valami retardált fóka és ment a szobám felé. Én addig gondolkoztam valami nagyon jó visszavágáson.
- Nem vagy vicces csak úgy mondom! - ordítottam utána. Hát mit is mondjak, ezen a "beszóláson" olyan sokáig törtem a fejem, még sem lett belőle semmi. Két másodpercen belül már láttam Harryt is közeledni a laptopommal együtt.
- Mi tartott ilyen sokáig? - érdeklődtem.
- Tudod kicsit sincs kupi a szobádban. - mondta vigyorogva miközben hüvelykujjával hátrafelé mutogatott.
- Naa de én most pihenésre szorulok. Arról már nem tehetek, hogy te mindent szétdobáltál ott.
- Persze kend rám az egészet. - rázta meg bozontos haját, majd az ölembe csúsztattam a laptopot. Én ellenőriztem a facebookom, meg úgy a közösségi oldalakat, hogy nem maradtam-e le valamiről. Az értesítésekre kattintva láttam, hogy "Grace Martin ismerősnek jelölt". Megerősítettem aztán megnéztem a többit is. Nem sokkal ezek után a telefonom pittyegését hallottam.
- Harry?
- Hozom, hozom. De ne szokd meg ezt a kényelmes helyzetet. - túrt bele a hajába miközben a hang irányába ment. - Vigyázz megy! - kiabált, a következő másodpercben meg már a takarómon landolt a telefon.
- Normális vagy? Mi lett volna ha eltörik? - húztam fel a szemöldököm.
- Nem tört el. És különben is jó célzó vagyok.- elkezdtem elemezni, hogy nincs-e rajta karcolás vagy valami.
- Anie, ha találsz rajta akármit is, veszek neked egy újat oké? - ezek hallatán már csak azért is találni akartam rajta egy picike kis karcolást is. Úgy is már régi, meg megnéztem volna a Göndör fejét.
- Úristen! - Harry egyből idefordította tekintetét és csillogó, de egyben kíváncsi szemekkel vizslatott engem. - Találtam egy hatalmas horzsolást. - Ő egy percen belül ott termett mellettem.
- Hol? - odamutattam és vártam mi lesz a reakciója.
- Arra a barna morzsadarabkára gondolsz? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Belőlem kitört a nevetés. Ő pedig nevetett velem, aztán láttam, hogy lehúzza rólam a takarót és elkezd csikizni.
- Nee csikis vagyok! - fulladoztam. De meg sem hallotta csak csikizett tovább. Hatalmas kezei oldalamba és a bordámba fúródtak. Közben meg már ő is a kanapén feküdt mellettem és úgy folytatta amit lassan már egy perce csinált.
- Összenyomsz. - mondtam, majd ennek ellenére felém is feküdt.
- Igen? - egy pillanatra megállt, de kezeivel tartotta magát. Zöld íriszei mélyen az én barnáimat nézték. Ő még mindig fölém tornyosulva, szó nélkül pislogott, míg én azon gondolkoztam, hogy milyen szép szemei vannak.

***

Délelőtt olyan fáradt voltam, hogy szundikáltam egy-két órát. Mikor felkeltem, eszembe jutott, hogy nem néztem meg az üzenetet amit kaptam. Le is vettem hát a polcról és az "üzenetekre" nyomtam.
                                               
                                                    
Elkezdtem törni a fejem azon, hogy magyarázzam ezt el majd neki. Ekkor kopogást hallottam az ajtómon.
- Gyere! - szóltam ki.
- Felkeltél? - jött be Harry.
- Mint látod. - mosolyra húzta a száját és leült török ülésbe az ágyra.
- Álmodtál valamit? - kérdezte.
- Miért vagy most ennyire törődő velem?
- Szükséged van rá... Na de gyere indulunk.
- Hova is?
- Amit megbeszéltünk. Ebéd, kedvenc helyem, rémlik valami?
- Ja persze. Oké felveszek valami normális ruhát és mehetünk.
- Tíz perced van. A kocsiban várlak.
- Okés.
Gyorsan kinyitottam a szekrényem és kivettem belőle az egyik kedvenc ruhámat. Közben énekelgettem. Belebújtam, felvettem egy nyakláncot, megfésülködtem és kész is voltam.
- Szép vagy. - hallottam a hangot mögülem.

- Nem azt mondtad, hogy a kocsiban vársz?
- Igen, de türelmetlen vagyok. - sütötte le a szemét. - Indulhatunk?
- Igen.
Miután bezártam a házat Harry kinyitotta nekem az anyós ülés ajtaját. Beültem aztán ő is és indulhattunk. Az út csendben telt. Csak a rádió zúgott. Az ablakon néztem ahogy megállunk ha piros a lámpa, majd elindulunk ha zöldre vált. Egyik utcából a másikra fordulunk be, végül leparkolunk egy parkolóban.
- Megjöttünk. - mondta.
- Pontosabban hol is vagyunk?
- A kedvenc helyemen? Szereted a twixet? - nézett mosolyogva.
- Milyen kérdés ez? Persze. De hogy jön ez ide?
- Majd meglátod. - leállította a motort, kisegített engem és egy "Style" nevezetű hotel főbejáratához vezetett.
- Hotel?
- Aha.
- Idejársz enni? - csodálkoztam.
- Igen. Tök jó hely majd meglátod.
- Véletlenül nem rólad nevezték el a hotelt? - vigyorogtam.
- Nem. Én Styles vagyok ő meg Style.
- Van hasonlóság.
Harry betessékelt egy nagy és szép folyosóra ahol középen, fent egy hatalmas csillogó csillár lógott.
- Jó napot! Harry Styles ugye? - jött oda egy idősebb hölgy.
- Igen.
- Két személyre? - mért végig engem szemüvege alól.
- Igen.
- Fáradjanak erre.
Követtük a hölgyet, aki az étkezde közepén lévő asztalhoz vezetett minket.
- A desszert már előre meg van rendelve. A főétel választási lehetőségek az étlapon vannak.
- Köszönjük.- mondtam, majd a nő távozott. - A desszert előre meg van rendelve? - néztem rá Harryre.
- Igen.
- Tudtad előre, hogy elfogsz hozni ide?
- Azt tudtam, hogy elakarlak hozni. - ezen kicsit elpirultam. Átnéztem az étlapot és el is döntöttem mit szeretnék enni. Mikor a hölgy visszajött, elmondtuk neki és beszélgettünk. Megtudtam, hogy Harrynek az anyukája, Anne nem az igazi férjével él hanem Harry nevelő apukájával.
- Na most te mesélj.
- Mit meséljek? - kérdeztem.
- Mondjuk. Volt már barátod? - érdeklődött.
- Eddig még csak egy barátom volt, de vele nem értettük meg egymást. Mindig máshogy gondolkoztunk, mindig más véleményünk volt és amikor eljutottunk volna oda... nos... én nem akartam ő pedig nem értette meg. - hajtottam le a fejem. Ő felemelte az állam és aranyosan rám mosolygott. - És neked? Neked biztos volt már százezer barátnőd. - mosolyogtam vissza.
- Igazából csak egy volt olyan akivel nagyon mély volt a kapcsolatom. De ő... rákos lett és meghalt... - most ő hajtotta le a fejét. Én hülye. Kellett nekem megkérdezni.
- Szegény. Bocsánat, hogy rákérdeztem.
- Semmi baj. Nem tudhattad.
Ekkor kihozták a főételt. Én azt nagyon gyorsan meg is ettem mert éhes voltam. Közben kínos csend ült be közénk. Aztán meghozták a desszertnek mondható micsodát is...
- Ez mi? - nevettem fel.
- Twix ízű fagylalt, és twix ízű öntet plusz még tejszínhab. Harry kedvence. - mondta a pincér.
- Az. - helyeselt Harry.
- Te úgy látom nagyon szereted a twixet. - kacagtam.
- Meg még mást is... - ezen elgondolkoztam, majd nekiláttam a fagyinak.

5. Rész II.

Sziasztok olvasó emberkéim! Bocsánat azért, hogy a fejezet előző része rövid lett, és azért is mert későn hoztam a második részét. Ne haragudjatok emiatt! :) Nem szeretek sokat beszélni az elején, ezért nem is dumálok tovább. Jó olvasást! :)




Harryvel kukás zsákot raktunk arra az ablakra, amit betörtek. Az ő ötlete volt. Ne nézzetek furán!
- Milyen ágyneműt szeretnél? - tettem fel a kérdést mosolyogva, miközben ő gabonapelyhet evett az asztalnál.
- Mindenképpen hercegnőset. - kuncogott magában.
- Ez jó lesz? - húztam elő egyet, amin volt vagy 5-6 hercegnő. Harry rám pillantott, aztán majdnem kiköpte a kaját a szájából mert nem gondolta komolyan, hogy nekem van ilyen huzatom is.
- Tökéletes. - úgy éreztem egy pár másodpercre abbahagyja az evést, különben megfullad. Leterítettem az ágyra a takarót és a párnát, majd kimentem hozzá. Én is elővettem egy tálkát és töltöttem bele finomságot.
- Egyébként még nem is kérdeztem, hogy van-e testvéred. - mondtam.
- Nem, tényleg nem kérdezted.
- És?
- Van egy nővérem Gemma, és egy húgom Cami. Ők most apánál vannak egy pár hétig.
- Értem. Nem akarunk filmet nézni? - kérdeztem.
- Ez hogy jött ide? - mosolyogva túrt bele göndör hajába.
- Nem tudom, de van kedvem hozzá.
- Nézzünk.
- Oké. Milyen fajtát szeretnél? - álltam fel és a DVD-s polc felé indultam.
- Válassz nyugodtan.
- Akkor valami vígjáték? - néztem rá a vállam fölül.
- Az jó lesz.
Előkotortam egyet a sok közül, aztán csináltam popcornt. Míg én előkészültem ő rendet rakott(?) Mert hogy ugyebár minden szét volt dobálva.
Mikor mindketten kész voltunk, elhelyezkedtünk a kanapén és kezdődhetett is a filmezés. Körülbelül egy perce (se) kezdődhetett, de Harry már értetlenkedett.
- Ez mi? - kérdezte kiguvadt szemekkel.
- Film.
- Fú de bő szavú vagy. Azt látom, viszont nem úgy néz ki mint egy vígjáték. Inkább természet film. - hangosan felnevettem.
- Mi az? - érdeklődve nézte eléggé furcsa viselkedésemet.
- Nekem ez a vígjáték. - válaszoltam még mindig röhögve.
- Nem értelek. - felhúzta a szemöldökét.
- Tudod, én a vígjátékokat nem tartom annyira viccesnek mint például a természet filmeket. Ebben olyan vicces minden. Az állatok legfőképp.
- Á, értem már.
- Ha szeretnéd, hogy kikapcsoljam...
- Nem kell. Nézzük ezt, majd meglátom mennyire fogok röhögni rajta.

Igazából Harryvel szó szerint folyt a könnyünk a röhögéstől egész idő alatt. Ráadásul kb a popcorn felét ráborítottam, mert meglöktem véletlen.
Miután mindketten letöröltük a könnyeinket, gondoltam ideje lenne már elmenni fürdeni vagy zuhanyozni.
- Nem baj ha elmegyek gyorsan letusolni? - szóltam oda neki.
- Menj csak. - nyitottam a fürdőszoba ajtót és léptem volna be, mikor utánam kiáltott.
- Anie!
- Igen?
- Ehetek még egy tál gabonapelyhet? - vigyorgott rám féloldalasan.
- Ehetsz. - mondtam széles mosollyal én is, végül bementem. Levetkőztem, a hajamat kontyba kötöttem, aztán beálltam a zuhanyzóba. A meleg víz ami szép lassan végigfolyt a testem minden zugán, nagyon jól esett. Azért szeretek zuhanyozni, mert olyankor csak magam vagyok és bármiről gondolkozhatok. Most is azt csináltam.
Egy jó tizenöt perc után kész is lettem és szálltam volna ki. Ekkor a lábaim valahogy kicsúsztak alólam, a következő pillanatban pedig nagyon nagy fájdalmat éreztem és szép lassan elsötétült minden.

***

Tudtam, hogy valami másmilyen világba keveredtem. Olyan különös volt minden. Körbenéztem és fehér felhőkön lépkedtem. Fehér köpenyben. A hajam a vállamon pihent, a lábaimat nem is éreztem. Végigmértem a kezeimet is. Meglepődve láttam, hogy fehér apró betűkkel rá van írva két szó: Harry Styles. Próbáltam letörölni de nem sikerült. Megláttam egy tárgyat ami nem volt fehér, mint a többi dolog. Afelé mentem, mert kíváncsi voltam mi lehet az. Ahogy közeledtem, élesedett a kép is és valami kapuszerűségnek bizonyult. Arany színű volt. Csillogott. Mögötte azonban továbbra is csak felhők látszódtak. Megakartam érinteni, de egy fuvallat visszafelé húzott. Erőszakosan próbáltam megfogni a kaput, de a fuvallatból erős szél lett és csak még jobban távolodtam tőle. Majd teljesen elvesztettem szem elől.


- Melanie? Melanie? - szólt egy hang hozzám.

Kinyitottam nagy nehezen a szemeim és megláttam magam előtt Harryt.
- Na végre. - sóhajtott fel. - Azt hittem már nem látlak viszont.
- Auu, nagyon fáj a fejem. - kaptam oda, ahol a fájdalmat éreztem.
- Amikor hallottam a nagy dübbenést és láttam, hogy nem vagy eszméletednél, egyből behoztalak a kórházba. - mesélte miközben leült az ágy szélére.
- És...akkor...te...láttál úgy? - utaltam arra, hogy meztelenül zuhanyoztam.
- Elsőnek bekopogtam és megkérdeztem jól vagy-e. Aztán mikor harmadjára sem válaszoltál, kénytelen voltam bemenni, majd rád adni valami ruhát. De nagyon siettem és próbáltam nem rád nézni.
Lesütöttem a szemem és éreztem ahogy elpirulok.
- Most az a fontos, hogy te jól legyél. - nagy kezeivel megfogta az én kis kezeimet. Nem tudom miért törődik velem ennyit, de az biztos, hogy nem nagyon kaptam eddig belőle...

5. Rész I.

Sziasztok! Megírtam és el is hoztam nektek az új részecskét. :) Ez is rövidre sikerült, de remélem tetszeni fog és sok komment látogatja meg az oldalt :D Jó olvasást! :*




Pislogtam egyet, majd megint becsuktam a szemem. Aztán újra kinyitottam. Azt hittem csak álmodok, mert nem volt ismerős a helyiség. Az ágy, amiben feküdtem különleges illattal rendelkezett, olyan pasissal. Nagyon megtetszett, ezért mielőtt kikecmeregtem volna a puha takaróból, még egyet szippantottam belőle. Ahogy letoltam az ágyneműt magamról, döbbenten láttam, hogy még mindig ugyanolyan koszos és büdös vagyok mint tegnap. Beleborzongtam a tudatba, hogy én így aludtam abban a fehér és tiszta huzatban. Ahogy a lábujjaimmal megérintettem a parkettát, azzal a lendülettel vissza is húztam őket. Nem nagyon szoktam hozzá a hideg "szobahőmérséklethez". Tettem pár lépést előre, aztán megálltam. Eszembe jutottak a tegnap történtek. Rossz volt belegondolni is. Újra megindultam az ajtó felé, hogy megkeressem Harryt, akinek emlékezeteim szerint a házában voltam. Amint kijöttem abból a szobából amiben addig tartózkodtam, egy folyosón találtam magam. Elsőnek jobbra néztem, aztán balra. Próbáltam

valamicske hang vagy csörömpölés felé figyelni, de egy árva mukkot sem hallottam. Ekkor eszembe jutott Abby. Ő hajtogatja nekem folyton, hogy ha nem tudok dönteni a két irány közt, akkor válasszam mindig a bal oldalt. Így most is arra mentem. Elhaladtam egy fürdőszoba és még egy helyiség mellett, de nem láttam mi az, mert zárva volt az ajtaja. Aztán megérkeztem a nappalihoz. Barátságos hangultatot nyújtott. Vaj színű fala, nagy tere és nem a legócskább bútorai egyből elvarázsoltak. Az a fajta "egyszerű, de nagyszerű" típus volt. Majd megláttam Harryt. A hosszadalmas kanapéján aludt, ami egy tv előtt helyezkedett el. Nem akartam felkelteni, ezért kerestem egy cetlit meg egy tollat és ráírtam ezt: "remélem nem gond ha elfoglalom egy fél órára a fürdőt :) Melanie". Már tudtam hol van, mert mikor jöttem akkor láttam. Bementem és mindent elintéztem amit csak kellett. Letusoltam, hajat mostam, hajat szárítottam, átkentem testápolóval a bőröm. Illatosan és átfrissülve jöttem ki, és láttam, hogy Harry még most olvassa a levelem. Mikor meghallotta az ajtó csapódást rám nézett.
- Szia. - köszönt.
- Szia. - viszonoztam. - Ugye nem baj? - mutattam magam mögé, arra utalva, hogy nembaj-e, hogy használtam a fürdőszobát.
- Nem, dehogy. Ömm nem szeretnél tiszta ruhát felvenni? - megfordult és a hűtőhöz ment.
- De nem hoztam másikat.
- És akkor egész nap törölközőben leszel? - kérdezte vigyorogva.
- Lehet...
- Ott ahol aludtál, abban a szobában a legfelső fiókomban van egy pár kisebb méretű ingem. Vedd fel nyugodtan valamelyiket. - mutogatott közben a kezével is.
- Oké. Köszönöm. - ismét elmentem ahhoz a hűvös szobához és mindent úgy csináltam, ahogy azt Harry mondta. Találtam is egy L-es méretű kék inget. Az bizonyult a legkisebbnek ezért amellett döntöttem. Felvettem, választottam mellé egy rövidnadrágot is, aztán visszamentem Harryhez.
- Hmm...igazán jól festesz benne. - arcán való gödröcskéi egyből előbukkantak.
- Hahaha. Nagyon vicces. Ezt most bóknak veszem.
- Annak veszed aminek akarod, de most azt mondd meg nekem, hogy mit szeretnél reggelizni?
- Hááát... - volt egy olyan öt másodperces hatásszünet.
- Akkor a csokis tekercs megfelel nem? - kérdezte fülig érő mosollyal.
- De. Nagyon is! - válaszoltam.
- Egyébként köszönöm, hogy elhoztál...tegnap...onnan...
- Bármelyik barátomnak megtettem volna. És te jó barátom vagy. Addig maradsz itt ameddig csak akarsz. - ezen elmosolyodtam, de nem akartam többet erről a témáról beszélni.
- Ígérem, hogy amint kicserélik az ablakomat meg azokat ami tönkrement, már itt sem leszek.
- Mel. Mondom, hogy addig maradhatsz nálam ameddig csak szeretnél.
- Jó de...
- Semmi de! Tejet vagy kakaót kérsz a tekercshez?
- Kakaót.

A délelőtt viszonylag hamar elrepült. Harryvel megbeszéltük, hogy négy óra körül elmegyünk a házamhoz és körbejárjuk. Igazából én nagyon féltem tőle, de ő végig bátorított. A kocsijában ültünk mikor újra eljött nálam a "félek" időszak.
- Harry, biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? Mi van ha még van ott valaki? Mi van ha beköltöztek a házamba? - kérdezősködtem.
- Semmi. De ne aggódj neked nem lesz semmi bajod, mert én itt vagyok. - megnyugtató volt számomra ez a két apró mondat is. Mikor megérkeztünk, ő szállt ki először a kocsiból, aztán kisegített engem is. A lábaim nem nagyon akartak működőképesek lenni.
- Oké menjünk. - fújtam egyet, majd szorosan Harry mögött mentem. Odaadtam neki a kulcsot és miután kinyitotta, bementünk.
- Psszt. - szólt hátra nekem. Beljebb mentünk, körbenéztünk, nem láttunk senkit. Mikor már kezdtem megnyugodni akkor hallottunk egy nagy dübbenést. Egyből átkaroltam Harryt. Ő is szorosabban fogott engem. Ott álltunk vagy öt percet miután egy macska szaladt ki a szobámból. Egyből nyugodtabb lettem.
- Úgy látom nincs itt senki.
- Aha... - még mindig féltem.
- Itt töltsem veled az éjszakát?
- Az jó lenne. - mondtam, majd nyomtam egy puszit az arcára...

4. Rész ~ Törés

Hali! Ezer bocsánat azért, hogy már elég régen nem hoztam friss részt, de tanulni valóim voltak, stb-stb. Még egyszer bocsi . De most itt is lenne a legújabb! Azért is bocsi, hogy eléggé rövid lett, de majd próbálkozok ;). Jó olvasást! :)



Nem hittem a szememnek, mikor megláttam, hogy az, aki "megmentett" és perverz léleknek neveztem az Harry. Automatikusan az járt az agyamban: hülye vagy Melanie, hülye vagy.
Ráadásul eddig egész baráti viszonyba kerültem vele, most meg kb mindent elrontottam.
Alig pillantottam rá, már le is sütöttem a szemem és úgy kezdtem el hozzá beszélni.
- Bocsi, nem tudtam, hogy te vagy az...
- Szia Mel. Jaa, semmi baj. Gondolom nem mondtál volna ilyet ha látsz. Bár nem tudhatod, lehet, hogy igaz rám. - lefelé néztem, így is nyilvánvaló volt számomra az arcán lévő gödrei megvillantása.
- Csakugyan? - kérdeztem már felnézve rá.
- Nem mondhatok semmit, de ha szeretnéd megtudni, gyere el velem holnap valahová.
- Ööö jó, persze. De mégis hová?
- Mondd meg te!
- Hááát...
- Tudod mit? Meglepetés lesz. - rámkacsintott.
- Oké, hányra jössz értem? - érdeklődtem.
- Este hét az megfelel?
- Persze.
Ekkor gyors siklásokat hallottam magam mögül.
- Megjötteeem!! - ordítozta Abby, de nem tudta lefékezni magát. Hátulról nekem jött, én pedig Harry felé estem, viszont megtudtam kapaszkodni a nyakában. Próbáltam felegyenesedni, nem sok sikerrel.
- Várj, segítek. - a derekamnál fogva feljebb húzott, akkora erővel, hogy mikor "lábra" álltam majdnem lefejeltem.
- Köszi. - mondtam egy kisebb mosoly szerűséggel.
- Vigyázz a fejecskédre, nem jönne jól neki még egy heg. - közölte kacagva.
- Halihó! Én is itt vagyok! - hallottam mögöttem Ab hangját, aki a csípőmet átkarolva szorított, nehogy elessen. Harry átsiklott hozzá, majd neki is segített felállni.
- Kössz. Harry? - láttam Abbyn, hogy nem igazán emlékszik már a nevére. Miután Harry bólintott, Ab arcáról is eltűnt a kételkedés.
- Hívhattok nyugodtan Hazzanak vagy Hazznak is.
- Oké. Anie nekem most indulnom kéne. - fordult felém Abby.
- Én is indulok haza, mert az egyik haverom lemondta az utolsó percben a korcsolyázást és egyedül meg unatkozok.

A visszafelé kocsikázás nem volt túl nagy szám, mivel egész végig csöndben ültem és az ablakon legördülő esőcseppek halk kopogását figyeltem. Elég szeszélyes ez az április. Miután Ab kirakott a házam előtt, sietett is a dolgára én pedig futóléptekben mentem a kapu ajtóhoz, aztán a másikhoz. Ahogy az első két lépést megtettem bent, éreztem, hogy valami nem stimmel. Mondjuk az, hogy semmi nem a helyén volt. A kanapé félig feldöntve, a poharak széttörve hevertek a padlón, kisebb-nagyobb szekrényeimből a legtöbb minden ki volt hajítva. A szemem a hálószobámhoz vezettem. Régebbi pénztárcák az ágyra voltak dobálva. Meg sem mertem mozdulni, mert felfogtam, hogy betörtek hozzám, csak nem az ajtón hanem az ablakon keresztül. Gyorsan 180 fokos fordulatot vettem és kiviharzottam jó messzire a környékről. Mikor úgy véltem, hogy biztonságosabb környezetben vagyok, Abby számát kerestem ki gyorsan a telefonomban. Már vagy az ötödik búgás volt és még mindig nem vette fel.
- Vedd fel Ab, kérlek! - motyogtam magamban. - Kisípolt. Szuper.
Olyan sokkolt állapotban voltam, hogy nem jutott más eszembe, minthogy Harryt tárcsázzam. (Még a múltkor számot cseréltünk). Miközben hívtam, az elázott lábaim majd szétfagytak abban az időben. Aztán végre beleszólt valaki.
- Igen tessék? - kényes női hangot hallottam a vonal túlsó végéről.
- Melanie Bowman vagyok és Harry Styles-t keresem. Ott van?
- Sajnálom most nem nagyon ér rá. Megmondom neki, hogy kerested. Szia.
- De én... - kinyomott. - Ezt nem hiszem el. - a telefonom idegességemben a földhöz csaptam és otthagyva azt, elkezdtem futni. Gondoltam, ha találok egy ereszt valahol, beállok alá. Nagyon féltem. Ráadásul kezdett sötétedni is, az eső meg egyre jobban esett. Mindkét cipőm bőrig ázott már, a ruháim még bírták valahogy. Egy kirakat falához dőlve megálltam pihenni egy kicsit. Ekkor megszólalt egy riasztó. Nem teljesen voltam eszméletemnél, ezért nem jöttem rá, hogy egy másik üzletnél és nem annál amelyiknek én nekidőltem. Ijedten csúsztam le a nedves földre. Összegörnyedtem és szememből már egyre gyorsabban jöttek a könnyek amit nem éreztem, mert az eső így is eléggé eláztatott már. Fogalmam sem volt mihez kezdjek. Idegentől nem akartam segítséget kérni, úgy is elküldött volna. A telefonomért nem volt erőm visszamenni. Gondolkoztam mit csinálhatnék. Végül eszembe jutott, hogy pénz van még nálam. És ha találnék egy telefonfülkét felhívhatnám a rendőrséget vagy megint Harryt.
Sétáltam még egy jó pár métert aztán szerencsémre nagyon nagy patakkal körülvéve állt ott egy. Már mindenem át volt ázva-fázva, úgy is mindegy volt. Azért amennyire tudtam lábujj hegyen lépkedtem oda a készülékhez. Bedobtam a pénzt. Az első aprót be is nyelte szépen, a második próbálkozásom ennek ellenére sikeres volt. Harryt próbáltam megint hívni. Fel is vette. De most ő szólt bele.
- Tessék?
- H-Harry... betörtek hozzám, ké-kérlek segíts... - orrom teljesen be volt dugulva.
- Melanie? Hol vagy most? - lágy hangja egyből átváltott aggódóvá.
- Valahol a 8 és 9. utca környékén, majd szé-szétfagyok...
- Maradj ott sietek érted! - mondta, aztán lerakta. Kiszögdécseltem a tócsából nem túl ügyesen, aztán megláttam egy bár szerűséget. Oda bementem és leültem. Tiszta koszos és retkes voltam. Nagyon rossz érzés volt, hogy mindenki engem figyelt. A pincérnő többször is megkérdezte, hogy kérek-e valamit, de én elutasítottam ő pedig kedves volt és megengedte, hogy ottmaradjak bent. Csak néztem és néztem ki a fejemből. Egy kisgyerek még ujjal mutogatva ment el, miközben azt ordibálta, hogy "koszos vagy!"
Nagyon hosszú időnek tűnt, mire végre az ajtón lévő csengő megcsörrent és megláttam Harryt...
Egyből odaszaladt hozzám, szó nélkül felkapott az ölébe, majd távozott velem. Én csak kabátjába túrtam a fejem, addig ő komótosan vitt a kocsijához. Amikor megérkeztünk hozzá, óvatosan az anyós ülésre ültetett, átment a másik oldalra, beült és indultunk is. Az autóban először a fűtés még hidegnek ígérkezett, mert nem volt bemelegedve a motor. Megremegtem. Erre Ő automatikusan a semmiből rám terített egy plédet, közben pedig vezetett tovább. Én abban a helyzetben csak egyetlen egy szót tudtam kinyögni.
- Köszönöm...
- Mit? - továbbra is előre figyelt.
- Hogy itt vagy nekem... - majd szép lassan átadtam magam az álomvilágnak.

3. Rész ~ Jégkori

Helóka! Kicsit késve, de meghoztam a 3. részt is nektek. Most már hanyagolom ezt a feliratkozósdit. :) Aki akar az feliratkozik, aki meg nem, az úgy sem fog. Kommenteknek nagyon örülnék :). Ez a fejezet lehet kicsit hosszabb lett mint a többi . Jó olvasást! Puszi.



A múlthét hétfő? Hm... a múlthét hétfő. Az össze-vissza tetovált, szőrös hónaljú, göndör fürtös, gödröcskés arcú, viszont "kicsit" izmos Harryvel végig beszéltük az egész napot. Igen tetőtől talpig végig mértem, mivel én általában mindenkivel ezt csinálom akivel nem rég ismerkedek meg, szerintem egyáltalán nem furcsa. Harry rávett arra, hogy átöltözzek sport cuccba és vagy két órát fussunk a futópadokon. Közben pedig beszélgettünk. Egész jó fej a srác. Sok mindent megtudtam róla, például azt , hogy 21 éves, van egy húga aki 7, a szülei elváltak. Jó ez egyáltalán nem sok minden, de van még "pár" dolog. Az a lényeg, hogy összehaverkodtunk.

Tegnap, illetve ma hajnalban nagyon szuper volt arra felkelni, hogy bömböl a telefonom. Szó szerint bömbölt. Fogalmam sincs ki az az idióta, aki ilyenkor próbál elérni. Hát nem sok időbe telt mire megtudtam. Az ilyenkor annyira de annyira imádott barátnőm hívott, Abby.
- Ab, hajnali egy van, mit akarsz? - szóltam bele rekedtes hangon.
- Melanie! Öltözz és gyere a park melletti kórházba! Anyukádat behozták a sürgősségire. - hangja ijedt volt.
- Abby anya egy teljesen másik kontinensen van. - nem egészen értettem a szitut.
- Tudom!!! Április elseje van. Április bolondja!!! - ordította úgy, hogy szinte éreztem a nyálköpeteit az arcomon.
- Most komolyan ezért ébresztettél fel?? Valaki tudna aludni, veled ellentétben. Egyébként meg nem dőltem be neked, szóval nem vagyok április bolondja. Inkább te.
- De azért jó vicc volt nem? - kérdezte.
- Nagyon. - nem akartam többet beszélni, ezért inkább ráhagytam. - Most viszont lerakom, mivel mindjárt bealszok.
- Nem. Na jó éjt. - és Ő nyomta ki. Chhö. Visszafeküdtem és pár perc után újra elaludtam.
Reggel nem nagyon siettem, úgy igazából semmivel. Élveztem a szerdai napot. Martin még hétvégén hívott, hogy ma nem kell bemennem, mert nem lesz semmi különös.
Nehezen tudtam elszakadni pihe-puha ágyikómtól. Aztán Jojó szórta ki az almot, meg tekerte a kis mókuskerekét és ez idegesített így muszáj volt kinyitnom a szemem. Lekecmeregtem a nappaliba, ahol csináltam magamnak egy málna turmixot. Az a kedvencem :). Miután megettem/ittam, leültem tévézni. Fél perc nem telt el, már fel is álltam, mert semmi izgiset nem adtak. Fura volt, de akkor először éreztem azt, hogy unatkozok. Ekkor megszólalt a kaputelefon. Odamentem, majd felvettem.
- Igen?
- Ööö... én Louis Tomlinsont keresem. Ezek szerint rossz helyre csengettem. Elnézést. - fiatal lány hangot hallottam.
- Itt nincs semmiféle Louis Tomlinson. Semmi baj. Esetleg lemenjek segíteni valamiben? - ajánlottam fel.
- Igen, az jó lenne. - mondta.
- Rendben, maradj ott mindjárt megyek.
- Oké.
Felkaptam magamra egy pulcsit és egy barbies papucsot, kinyitottam az ajtót, aztán a kapuhoz lépkedtem. Egy szőke hajú, tőlem talán kicsit fiatalabb lány állt velem szemben. Őt is végig mértem alaposan, amire fel is figyelt.
- Nyugi nem vagyok betörő. - mosolygott rám. - Csak egy "eltévedt" 20 éves ember. - megtudtam azt is, hogy 20 éves. Szuper. - Grace Martin. - nyújtotta a kerítésen át a kezét.
- Melanie Bowman. - ebben a pillanatban kinyitottam a kapu ajtót, aztán kimentem.
- Hali. Szóóval akkor tudnál nekem segíteni?
- Louis Tomlinsont keresed? - kérdeztem.
- Igen.
- Mintha a múltkor hallottam volna, hogy most költözött a 34-es házba. De ez itt a 43-as. Sok errefelé a pletyka, amúgy nem tudnám. Most jutott eszembe.
 - Ó, akkor ez a baj. Köszönöm a segítséget. - miközben ezeket mondta, elkezdett kuncogni.
- Mi az? - érdeklődtem széles mosollyal.
- Semmi, csak nagyon bejön nekem a barbies papucsod. - már folytak a könnyei.
- Csak ezt találtam meg bent, mert siettem hozzád. - böktem meg óvatosan a vállát.
- Elhiszem. - letörölte "kissé" nedves arcát. - Akkor innen balra kell mennem? - mutatott oldalra.
- Aha.  - közben már indult is. - Szia. - intettem.
- Szia. Még egyszer köszi.
- Nincs mit.
Megfordultam és én is indultam volna el, mikor egy másik hang kiáltott felém.
- Mel! - újból 180 fokos fordulatot vettem. Abby loholt felém. Átrontott a kiskapun, meg úgy mindenen. Végül megállt előttem, rátámaszkodott a térdére, fújt hármat ezután megint felegyenesedett.
- Mire ez a nagy sietség? Ugye nem kell bemennem dolgozni? - fogaim maguktól összeszorultak. Relaxáló napot terveztem mára.
- Dehogy kell. Azért jöttem, hogy... DOBPERGÉÉÉS... Délután elvigyelek jégkorizniii!!! - kiáltotta és most élőben is megtapasztaltam nyál nedveit minden testrészemen.
- De Abby én nem tudok korizni.
- Nem baj, majd megtanítalak. - mosolygott rám.
- Garantálod, hogy élvezni fogom?
- Garantálom. Most viszont megyek a suliba az öcsémért. Négyre itt vagyok érted. Szia.
- Okés. Szia. Vidd a pótkulcsot és majd ha jösz kitudod nyitni a kaput.
- Oksi. Na puszi.
Visszamentem a házba és elővettem kedvenc könyvemet, ledőltem az ágyra aztán elmerültem a képzelet világában. Nagyon szeretek olvasni, bár azért nem mondanám magam könyvmolynak. Fogalmam sem volt mennyi lehetett az idő, de elszundítottam. Pedig nem is voltam fáradt, hisz nem rég keltem fel. 
Éppen abban a másodpercben nyitottam ki a szemem, mikor a kaputelefon szólt, a telefonom valahol máshol bömbölt de onnan is hallottam, végül az ajtón dörömböltek. A faliórára néztem. Negyed öt volt. Odaszaladtam az ajtóhoz és kinyitottam. Ab magától is szó szerint rám törte, ezért óvatosan arrébb szökkentem különben tuti nekem ugrott volna.
- Hány óra is van?? - kérdezte, vagy inkább kiáltotta, miközben a karóráját ütögette idegesen.
- Asszem negyed öt. Jó-jó kicsit bealudtam olvasás közben.
- Nem is az a bajom, hogy negyed öt van, hanem az, hogy én már ötvenkor itt voltam és te csak most keltél fel. Mennyire voltál fáradt?
- Egyébként én egyáltalán nem éreztem magam álmosnak, de így alakult bocsi.
- Semmi baj. Na készen állsz? - kérdezte most már izgatottan.
- Aha... Ab én félek. Életemben körül belül ööö... egyszer voltam jégpályán. Az is kiskoromban volt.
- Megígértem, hogy élvezni fogod. Segítek majd.
- Hát oké. Felöltözök, tíz perc és indulhatunk. - beszaladtam a hálóba.
- Az ötnek jobban örülnék. - ő is jött utánam.
Kb tényleg öt-tíz perc alatt kész is voltam. Abby onnantól, hogy felkaptam a cipőmet siettetett mint valami nem tudom mi. Kirohantunk a házból, onnan a kocsiba. Még szerencse, hogy az autóban ülés közben nem tudott siettetni. Bár a megengedettnél jóval többel ment de nem voltak rendőrök a környéken.
- Megkérdezhetem miért kell ennyire sietnünk?
- Mert csak háromnegyed ötig lehet korit bérelni és úgy tudom neked nincs. És mivel nekem se, ezért megyünk kicsit hamarabb. - közölte a tényt.
- Jaa értem. Honnan tudod, hogy nincs jégkorim? - Abby ekkor úgy nézett rám mint még sosem. - Jól van na! - röhögtem el magam. - Te nyertél. tényleg nincs korcsolyám.
- Tudtam én. Na meg is érkeztünk.
Miután találtunk normális parkolóhelyet és vettünk jegyet is, ja meg természetesen még tudtunk bérelni jégkorcsolyát, lepakoltunk, felvettük őket és mentünk a pálya felé. Ab olyan szépen siklott egy kört a jégen, míg én csak felkapaszkodtam a fal mellé. Már helyben is ott "futkorásztam". Teljesen úgy éreztem, hogy kicsúszik a lábam magam alól. Ekkor jött be mellém Abby.
- Gyere segítek! Jól esett most ez a kör.
- Oké, de fogj erősen! - úgy markoltam a kezét mintha valami macska lennék.
- Anie, foglak nyugi. - amúgy komolyan erősen maga mellett tartott ő is, de jobb félni mint megijedni.
Eltelt "pár perc" mire elengedtem szerencsétlen Abbyt wc-re, de sikerült.
- Biztos megleszel itt nélkülem egy kicsit? - kérdezte aggódva.
- Ahha. Meg akarom próbálni most egyedül is.
- Okéska. Sietek vissza. - meg is fordult és elszaladt. Már amennyire tudott korival a lábán.
Elcsuszigáltam ott magamnak, körülbelül 1-2 métert vettem igénybe :D. Aztán elhatároztam, hogy én elkezdek futni ahogy tudok, majd siklok szépen mint az előbb Abby. Hát ez nem teljesen így történt. Futottam én valameddig, de majdnem pofára estem. Viszont már olyan gyorsan mentem, hogy kisterpeszben, a kezeimet a szemem elé téve mentem, gondolván, egyszer majd úgy is megállok.
Vagy inkább megállít valaki...
Éreztem, hogy a lábaim a jégen voltak és nem süvítettek tovább. A kezemet továbbra sem voltam hajlandó elvenni a szemeim elől. Az a bizonyos valaki aki "elkapott" úgy tartott karjai közt mint egy hercegnőt. Emiatt gondoltam, hogy fiú.
- Bármilyen perverz lélek is vagy, most már elengedhetsz! Köszönöm. - mondtam, de az arcát kezeimtől még mindig nem láttam. A velem immár szemben álló személy távolabb tolt és elhúzta kézfejeimet. A vakságból visszatérve azt véltem felfedezni, hogy az az ember aki előttem állt az...Harry Styles.

2. Rész ~ Atlétás fiú

Sziasztok! Meghoztam a következő részt, mivel meglett a 3 feliratkozó. Köszönöm szépen nektek. Viszont azt kérném, hogy ha tetszik akkor iratkozzatok fel, mert az újabb részt csak 5 feliratkozó után fogom hozni. Jó olvasást!

Egy hónap elég hosszú idő számomra. Ezalatt rengeteg dolog történt velem, de egyik sem valami hú de érdekes. Viszont a múlt hónapban ért egy kis baleset, amire még most is emlékszek, mert nyoma maradt rajtam. Amióta nekimentem fejjel egy futópadnak, heg lett a homlokomon, ami még mindig látszik. De nem is ez a legfurább hanem az, hogy az esetem óta nem rendeltünk új gépeket a Fitnessbe. Martin azt mondta teljesen jól elvagyunk mi a mostani gépeinkkel is.

Szintén csodás hétfői napra ébredtem. A nap az ablakon keresztül is már nagyon azt mutatta, hogy tavasz van odakint. Kellemes volt erre felkelni. Úgy éreztem valami időjáráshoz illő ruhát kéne felvennem, és a barackvirág színű pólóm és latex nadarágom mellett döntöttem. Ezek mellé felvettem még egy "love" feliratú nyakláncot is amit Abbytől kaptam régebben. A szokásos napi menetrendem után észrevettem telefonom rezgését a konyhapulton. Odarohantam és felvettem a Martin névvel villogó készüléket.
- Szia Martin. Mi az?
- Neked is jó reggelt drága Melanie.
- Jó persze neked is, de úgy értem miért hívtál? Ma úgy volt, hogy nem kell bemennem nem?
- Csak volt.
- Hogy érted, hogy csak volt? - sejtettem mire gondol, de nem akart eljutni a tudatomig.
- Úgy, hogy most azonnal gyere a Fitnessbe! - zárta rövidre.
- Mi? De hát azt mondtad a múltkor...
- Az a múltkor volt. Sajnálom Mel, de most jönnek emberek kipróbálni a gépeinket és csak te tudsz jó interjút készíteni velük. Na, kérlek! - biztos voltam benne, hogy miközben ezt elmondta, bociszemmel figyelte a képernyőt.
- Martin 9 óra van. Még így is hamarabb keltem mint szoktam... Ahh istenem, jó fél óra és ott vagyok.
- Köszönöm. Nem lehetne inkább 20 perc?
- 25. Na szia. - kinyomtam. Remek akkor a mai vásárolgatós napomnak is lőttek. Felkaptam az asztalról a kocsikulcsom, bezártam az ajtót és indultam is az én kedvenc cukrászdámba. Nagyon finom sütit sütnek ott és közel is van. Ennyi pont elég nekem. Ráadásul a tulajdonos egy idős nénike aki nagyon kedvel engem. Volt mikor az egyet fizet ötöt kap ajánlatukat (amit egyébként sehol sem láttam kiírva) csomagolta nekem.
Beléptem a mindenféle süteményes képpel díszített ajtón és a pulthoz sétáltam.
- Jó napot! - köszöntem kicsit hangosabban, hátha meghallja hátul valaki, mert eladók közül kint nem láttam senkit. Igazából úgy az egész helyiségben se volt túl sok ember. Ha nagyon megakartam számolni akkor körülbelül hatan. Míg körbenéztem nem vettem észre, hogy közben kijött valaki onnan hátulról
- Szia kedvesem! -  köszöntött mint mindig, most is széles mosollyal az arcán a néni, akit azt hiszem Peddynek hívnak. Ezzel azért nem vagyok tisztában mert csak pár hónapja költöztem a környékre.
- Csókolom! - küldtem vissza én is neki egy inkább vicsort mint mosolyt.
- Mit szeretnél?
- Van még csokis tekercs? - kémlelődtem a háta mögé, mintha keresnék valami pénzt vagy nagyon értékes dolgot. Bár számomra a csokis dolgok igen is értékesek.
- Persze, hogy van! Ma sütöttünk frisset. Hány darabot kérsz? - a kedves kis felfelé irányuló csík még mindig nem fagyott le a szájáról.
- Ú de jó! Tíz darabot szeretnék. Mennyi lesz?
- Rendben. - megmérte a mérlegen a tekercseket. - Neked semmi. - felém nyújtotta a zacskót, amibe már belehelyezte a csokis finomságaimat.
- Így nem fogadhatom el. - gyorsan előhúztam a pénztárcám és leraktam a pénztárgép mellé valamennyit. - Ez az önöké. Viszlát. - intettem és ki is viharzottam. Beültem a kocsiba, majd nagyjábol 15perc autókázás után betévedtem a munkahelyemre. Mikor bementem eltátottam a számat. Szerintem sosem voltak még ennyien nálunk. Minden szerkezeten volt egy ember. A nagy bámészkodásomban Abbyt láttam kijönni az öltöző részünkből.
- Sziaa. Végre te is megjöttél. - üdvözölt egy öleléssel.
- Hali. Aha. Itt meg mi van? - kérdeztem elég fura arckifejezéssel.
- Teltház.
- Hát azt látom. Martin?
- Épp szóval tartja azokat az embereket, akik a legújabb gépinken eddzenek. Ott van hátul.
- Okés, köszi. Odamegyek hozzá.
- Oké.
Miközben tettem egyik lábam a másik után, rendesen körülnéztem mégegyszer. Aztán észrevettem Martint egy atlétás sráccal hátul beszélgetni.
- Szia Martin. Itt vagyok. - vágtam közbe.
- De jó, hogy megjöttél! Akár most azonnal át is veheted az interjúskodást. - veregette meg a hátam.
- Ne öltözzek át?
- Ne. Tele vagyunk, úgyhogy te maradj itt! Mutatkozzatok be egymásnak, és kezdheted is. - kacsintott rám, aztán el is ment.
- Szia, Melanie Bowman. - fordultam a fiú felé, aki eddig még meg sem mutatkozott. Végül mikor velem szemben állt, leesett az állam. Göndör hajtincsei kicsit ismerősek voltak nekem. Sőt! Nem is kicsit.
- Szia. - köszönt ő is és láttam, hogy neki most kezd leesni az, hogy én ki vagyok. Igazából nekem is így volt.
- H-Harry? - kérdeztem kissé remegő hangon, mert az egy hónapos találkozás kiesés miatt nem teljesen emlékeztem arra, hogy hogy hívják.
- Melanie? - ugyan azon úton jártunk az emlékezésben.
- Te...szóval...mit csinálsz itt? - a beszélőkém mindig is jó volt, de most nem nagyon akart működőképes lenni.
- Öhm...eddzek? - jó mondjuk ez elég idióta kérdés volt tőlem.
- Jó azt látom. Úgy értettem, hogy mi lett a gépszállítással?
- Az is meg van még. Attól még nem jöhetek be tesztelni a saját kezeim által behozott futópadot? - gödröcskék jelentek meg az arcán. Ezen elmosolyodtam.
- Dehogyis nem! Na? És hogy haladsz? Mármint az edzéssel. - érdeklődtem.
- Jól. Nagyon jól. - miközben ezt mondta nem nézett a szemembe, ezért egyből gondoltam, hogy még nem csinált semmit.
- Aha...nekem nem tudsz hazudni. Mindenkin átlátok.
- Furcsa, nekem legutóbb úgy tűnt, hogy amikor hoztam be ezt a szerkezetet, akkor nem láttad át a helyzetet, mivel szépen nekifejeltél. - kuncogott egyet.
- Hé! Ez nem vicces! Még mindig megmaradt a nyoma. És amúgy is te jöttél nekem. - a homlokomon lévő mélyedésre mutattam.
- Persze, fogd rám. Amúgy nem akarunk elkezdeni valamit csinálni is, vagy itt fogunk állni? - kezeit a magasba emelve nyújtózott egyet.
- Akarunk? Úgy érted akarsz. - helyesbítettem.
-  Én azon a papíron amit a főnököd adott ide nekem, azt olvastam, hogy az interjú készítőjével egy kicsit kell közösen is edzeni.
- Milyen papír? Ja! Tudom! Az ős régi. Nincs is ilyen szabályunk már. - legyintettem a jobb kezemmel.
- Kár. De én mégis ragaszkodom hozzá, hogy együtt fussunk ezen a két szépséges futópadon...

1. Rész ~ Kis baleset

Sziasztok! Meg is hoztam nektek az első részecskét. Lehet picit rövid lett még de annyit kérnék tőletek, hogy ha tetszik, iratkozzatok fel! A kövi fejezetet majd csak 3 feliratkozó után fogom hozni,
hogy lássam mennyien olvassátok. Puszi.



 Engem, Melanie Bowman-t, akinek csak annyi a munkája, hogy egy edzőterembe érkező új gépeket teszteljen és az első használatba vevő emberrel interjút készítsen arról, hogy tetszett neki, mindig is kevésre tartottak. De ez a mostantól megfordul.
A hétfői napokat sosem soroltam a kedvenceim közé, hát a mai nappal kapcsolatban is valami hasonló véleményt alkottam. Reggel fél nyolckor keltem, mivel Abbyvel megbeszéltük a találkozónkat pontban 8-ra, úgyhogy siettem ahogy csak tudtam, hogy ne késsek el. Egy általános hétfői napom amúgy is mindig rohanásból áll. Ilyenkor szokták legtöbbször az új edzőgépeket beszállítani. Jó mondjuk nem azt mondom, hogy a mi üzletünk minden héten a legújabb, legszebb, legdrágább gépeket rendeli meg, de azért nem nagyon volt ránk még panasz.
Majdnem kitörtem a lábam, annyira szaladtam lefelé a lépcsőn. Rekord idő alatt kaptam magamra a gönceimet, adtam Jojónak a hörcsögömnek kaját(direkt j-vel van írva a neve), majd míg a forró kávémat hagytam hűlni, tárcsáztam az én drága barátnőm telefonszámát. Nemsokára fel is vette.
- Szia Mel. Hol vagy már? - hallatta kissé nyugtalan hangját.
- Szia Abby. Hát... - körül néztem. - már nemsokára kocsiban.
- Tudod, hogy nyolcra beszéltük meg a találkozást ugye?
- Igen, persze - rápillantottam az órára. - de még csak háromnegyed van.
- Bizony, viszont én nem szeretek késni, ellentétben veled és már itt dekkolok. Egyedül.
- Martin? - meglepődve kérdeztem, mert jól tudtam, hogy a mi édes főnökünk mindig hamar kinyitja a boltot.
- Ő sincs még sehol. Bár ez nagyon furcsa. Mindegy, nem tartalak fel tovább, szedd a lábad és ajánlom neked a 8:00-ás érkezést.
- Oké, sietek szia. - kinyomtam. Nos, innentől kezdve, még az eddiginél is gyorsabban csináltam mindent. Félig otthon, félig pedig a kocsiban ettem meg a kakaós csigámat. Majdnem elfelejtettem bezárni az ajtót, és csak akkor jutott eszembe, hogy nem tettem ezt meg, mikor már a garázsból álltam ki az autómmal.
- Basszus ne már! - kiugrottam, beledugtam a kulcsot a bejárati ajtóba, egyet fordítottam rajta, majd újra beszáguldottam a kocsimba és végül elindultam. Közben Abby még vagy háromszor hívott, de nem vettem fel, mert úgy voltam vele, hogy úgyis nemsokára ott vagyok. Amikor végre sikeresen megérkeztem és helyet is találtam a parkolóban, futóléptekben mentem a már kinyitott boltunk felé. Nyitottam is az open táblával rendelkező ajtót és akkor kellett találkoznom Martin és Abby morcos fejével.
- Tudom-tudom elkéstem, sajnálom, ugye elég ennyi?
- Melanie, ez hallatlan! - mondta Martin.
- Bizony! - helyeselt Ab.
- De hát... - szabadkoztam.
- Semmi "de hát"! Egyszer az életben nem késtél el! - húzta immár fülig érő mosolyra a száját főnököm.
- Ne már Martin! Csak ugrattál a szúrós tekintettel? - tettem csípőre a kezem.
- Igen, becsaptunk! 7:59-van, szóval még egy perccel hamarabb is bejöttél. - kacsintott rám Abby.
- Ó jól van, ha így áll a helyzet, legközelebb nem érek be időben. - nyújtottam főleg Martin felé a nyelvem.
- Meg ne merd! - tartotta mutatóujját felém. - Most pedig irány átöltözni! Nemsokára itt lesznek a szállítók!
- Okés. Már itt sem vagyok. - gyorsan elviharzottam az öltözőnkbe. És most is amilyen gyorsan csak lehetett, kaptam magamra az üzletünk logójával díszített pólót és farmert. Mikor kész voltam, kijöttem és odasétáltam Abbyhez. Ő az úgynevezett recepciós, aki az érkező embereknek adogatja a pult mögül a vizet és a törölközőt. Meg persze nála lehet fizetni is.
- Megjöttek már? - kérdeztem kissé lihegve.
- Kik?
- Szerinted?
- Ja! Hogy ők! Nem. - mondta, aztán balra fordította a fejét és vele együtt én is arra néztem. - Illetve most jönnek. Kedvesen köszönj nekik! - súgta oda. Én erre csak bólintottam és megfordultam. Egy nálam idősebb fiú jött elöl, aki mondjuk lehetett vagy 28. Mögötte pedig egy körülbelül velem egy idős, srác lépkedett. Ahogy közeledtek, azt is megfigyeltem, hogy az első embernek szép kék szeme van, az a mögött lévő pedig sapkában volt, de így is kikandikáltak göndör tincsei.
- Jó napot. Ez itt a Fitness edzőterem? - kérdezte az idősebb.
- Sziasztok. Igen ez lenne az.
- Meghoztuk a rendelésüket.
- Köszönjük szépen! Segítsünk esetleg behozni őket? - jó mondjuk, ez elég idióta kérdés volt tőlem.
- Ööö.. köszi megoldjuk. - mondta most a fiatalabb.
- Rendben. Egyébként Melanie Bowman. - nyújtottam feléjük a kezem.
- Mark Jordan. - fogtam kezet az elsővel. Közben bejött mellé a göndör is.
- Harry Styles. - nyújtotta ő is hatalmas kezeit. - A kiszállítás után, azaz a mai nap elteltével két hetetek lesz kitölteni ezt a papírt, aminek az a lényege, hogy értékeljétek az árut. - kezembe adott vagy két-három oldalas lapot.
- Oké. - válaszolt helyettem Abby.
- Ja, ő itt a recepciósunk Abby Tonkin. - mutattam rá. Vele is kezet ráztak.
- Akkor el is kezdjük behozni a gépeket. - fordultak meg. Én meg benéztem az edzőrészlegre, hogy van-e hely az új szerzeményeinknek. Volt bőven, Martin meg még pár haverja tegnap átrendezték a helyiséget. Egy szép nagy lendülettel fordultam meg és ezzel a lendületemmel le is ültem a földre, mert az egyik srác épp hozta be a futópadot és annak a széle nekicsapódott a fejemnek. Illetve én csapódtam neki.
- Auu. - Harry vagy ki, egyből letette amit addig a kezében tartott.
- Bocsánat. Nem figyeltem az orrom elé.
- Semmi baj. Nekem nem kellett volna útban lennem.
- Azért jól vagy? - lenyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni.
- Aha. - ezt csak én gondoltam így. Ahogy közeledtem normális magasságba, a fejem megfájdult és szegény fiúra estem. - Bocsi. Jaj! - úgy jajbékoltam mint valami öt éves.
- Ne vigyelek el egy orvoshoz? Azért eléggé nekiütköztél.- kedves volt tőle, de nem szeretek dokikhoz járni, szóval erről szó sem lehetett.
- Ne! Nem kell. Megvagyok, de köszönöm. - gyenge mosolyra húztam a számat.
- Biztos vagy benne? - kikerekedett zöld szemeivel úgy bámult, mintha zombi lennék.
- Teljesen.
- Akkor én azt ajánlanám, hogy ha mindenképpen itt akarsz maradni, akkor ülj le kint a recepciós barátnőd mellé és pihenj egy kicsit. - mutatott maga mögé.
- Mi vagy te a főnököm? - érdeklődtem már hatalmas vigyorral az arcomon.
- Azt nem mondanám, de ha vársz vagy vártok egy negyed órát, akkor bocsánat kérésem jeléül hozok nektek a szemben lévő pékségből tejeskávét és csokis tekercset jó? - hirtelen nagyon szimpatikus lett ez a személy. Imádom a csokis tekercset!
- Megfelel. - bólogattam hevesen. Majd kikerültem nagyon nagy ívben, nehogy még egyszer nekimenjek.
- Na mi az? - pillantott rám furcsán Ab.
- Ssz. Beütöttem a fejem. Ha nem gond idejövök hozzád és pihenek picit.
- Gyere csak! Viszont akkor most szépen mondd el, hogy történt ez az egész?