Ui: feliratkozni ér :)
Harry miután elvitt a kedvenc helyére enni, mint kiderült egy hotelbe, hazavitt és úgy gondolta már nem akar a terhemre lenni. Hiába mondtam neki, hogy én csak örültem, de ő ragaszkodott a tervéhez. Miután ő elment Abbyt is felhívtam és elmeséltem neki a balesetemet töviről-hegyire.
Az ablakaimat is kicserélték és rakattam fel egy biztonságosabb ajtót is. Sosem lehet tudni mi fog történni.
Olyan hétfői napra keltem, amin sajnos be kellett mennem dolgozni. Nem igazán szeretem az ilyen hétfőket, de nem nyavalygok mert valaki nálam jóval többet dolgozik. Viszont nagyon nem volt kedvem kikászálódni az ágyból. Olyan melegséggel kötött magához. És a jó illatú takaró is azt sugallta, hogy nekem még maradni kell. Ámde nem lehetett. Szép lassan lehúztam magamról, felültem, megdörzsöltem álmos szemeim, nyújtóztam egyet aztán felálltam. Felhúztam a redőnyömet és mosolyt csalt az arcomra az, ami kintről bevilágította az egész szobát. A nap már kora reggel olyan szépen sütött, hogy hirtelen mindenhez megjött a kedvem. Az öltözékemet is az időjárás alapján választottam. Jojó, drága hörcsögöm mocorgását véltem észrevenni. Gyorsan raktam be neki a táp mellé egy kis uborkát és répát, majd kimentem a konyhába. Meleg kávét kívántam ezért be is kapcsoltam a kávéfőzőt. Miután kész lett apró kortyokban ittam meg mert meleg helyett forró lett. Kicsit a nyelvemet is megégette. Rápillantottam a faliórára, ami 7:40-et mutatott ezért fogtam a kocsikulcsot és indultam is. Ilyenkor nem nagyon szoktak sokan lenni az utakon, mert még a legtöbben alszanak. Én is ezt tettem volna legszívesebben. Lekanyarodtam útközben arra az utcára, amelyiken a kedvenc cukrászdám volt. Olyan helyen tudtam csak megállni ami nem valami jó, de nem is akartam órákat bent tölteni. Mikor bementem köszönés után egyből a pénztárhoz siettem volna. Nem is hallottam meg csak később, hogy valaki a nevemet kiabálja. Megfordultam és meglepettségemre Harry készült távozni a boltból épp.
- Szia Anie. Észre sem veszel? - féloldalas mosolyát megint megvillantotta.
- Jaj szia Harry. Bocsi csak rohanok, ráadásul nem a legjobb helyre parkoltam kint. - mutattam az ajtó felé.
- Azt látom, hogy rohansz. Ha nem jöttem volna arrébb repülök az ajtóval együtt. - mesélte. Közben én a pénztár felé sétáltam és ő is jött velem. - Egyébként mit csinálsz itt? - kérdezte.
- Ugyanazt amit te. - böktem rá a kezében lévő tasakra, amiből csokis tekercs illat szállingózott.
- Minden reggel idejársz?
- Jó napot! A szokásosat szeretném, ha van. - mondtam közben a pénztár mögött álló Peddy néninek.
- Rendben máris hozom.
- Mit is mondtál? - kérdeztem vissza, mert teljesen máshol járt az eszem.- Te minden reggel idejössz csokis tekercsért? - tette fel a kérdést újra.
- Általában igen. Közel van, kedvesek a kiszolgálók és finom a csokis tekercs. - húztam két oldalra a számat. - Viszont téged még most látlak először itt.
- Mert majdnem minden nap 6-ra kell mennem dolgozni,
csak most megyek fél 9-re.
- Áh értem. És miért van rajtad sapka meg pulcsi? - mértem végig.
- Reggel hidegebb volt és azért.
- Itt is lesznek a tekercsek Melanie. - adta oda Peddy. Megköszöntem, majd fizettem. Ránéztem Harryre, aki már az egyik csokis finomságnak éppen a végét ette.
- Nekem mennem kell.
- Nekem is, mert csak kajáért ugrottam be.
- Hát akkor szia Harry. - köszöntem el, ő pedig kinyitotta nekem a kivezető ajtót.
- Szia Mel.
Iparkodtam a kocsimhoz és reménykedtem, hogy nem lesz semmi papír rárakva ami a büntetést jelképezi. Hál' istennek nem volt. Nyitottam a kocsiajtót és szálltam volna be, mikor valaki a fülembe suttogott.
- Találkozunk valamikor?
- Attól függ ki vagy. - mondtam, bár valahogy sejtettem, hogy Harry van mögöttem.
- Szerinted? - a csípőmnél fogva maga felé fordított, így láttam kicsi gödröcskéit az arcán.
- Máris hiányoltál? Nemrég még nálam aludtál. És...
- Igen vagy nem? - vágott közbe hirtelen. A csillogó zöld szempárba néztem miközben azt mondtam:
- Persze. Na de tényleg mennem kell. - beszálltam a kocsiba, ő bezárta rám az ajtót, integettünk egymásnak és elhajtottam. A telefonomon megnyomtam a középső gombot, hogy megnézzem mennyi az idő. 8:03 volt. Na mindegy tőlem már úgyis megszokták, hogy elkések.
egy bő 15 perc autókázás után megérkeztem a munkahelyemre. Igazából szeretek oda bejárni, csak ne 8-ra kéne menni. Jó tényleg abbahagyom a nyafogást. Szegény Harry szinte minden nap 6-ra megy.
Azért kicsit idegesen léptem át a küszöböt mert Martin legtöbbször elhülyüli ha kések, de ő sem szereti ha ez rendszeresen előfordul. Mint más normális főnök. Bár azért Martin kicsit különbözik a normálisaktól mert ő sok mindent megenged nekünk. Többet mint mások.
Próbálhattam én észrevétlenül az öltözőbe menni, de elfelejtettem, hogy Abby a recepciós.
- Melanie? - hallottam hangját. Felegyenesedtem és megdörzsöltem a fejem, ezzel jelezve, hogy lebuktam.
- Szia Ab. Megjöttem...
- Azt látom. - tette csípőre a kezét.
- Bocsi, hogy késtem. De ne mondd el Martinnak légyszi. - elővillantottam a bocinézést ami Harry szerint varangynézés.
- Mit ne mondjon el? - jött ki az edző részlegről Martin. - Szia Melanie. Látom megint késtél.
- Igen. Sajnálom. - hajtottam le a fejem.
- Nem voltál dolgozni kb egy hétig, most, mikor jössz akkor meg ismételten elkésel? - húzta fel a szemöldökét.
- Elnézést.
- Ezt már sokszor hallottam... Na mars átöltözni és remélem nem gond ha 1-2 órát túlórázol? - hangjában él volt.
- Nem... - motyogtam majd az öltözőnk felé vettem az irányt.
***
Huhh, hát elég fárasztó volt vagy húsz emberrel interjút készíteni és mit is mondjak Martin más feladatokat is osztott ki nekem. Most tényleg haragudott a késésem miatt. Majd megpróbálom kibékíteni valahogy. Mikor hazaértem alig vártam, hogy lezuhanyozzak és aztán a puha ágyamba lefeküdjek. Hát nem teljesen ez történt...
Ahogy kiszálltam a kocsimból egy kislányt, inkább tinilányt láttam a kerítésem előtt egy bőröndön ülve. Odamentem hozzá.
- Szia, te ki vagy? - kérdeztem.
- Szia Melanie. - köszönt ő is.
- Tudod a nevem? - csodálkoztam.
- Persze. Anya mindent elmesélt rólad. - mosolygott.
- Anya? Hogy hívnak? Hány éves vagy és ki vagy te? - nem értettem ezt az egészet.
- Peggie vagyok. 11 éves és a húgod. - hadarta le.
- Jó, ez túl sok információ. Hogy kerültél ide? És honnan tudjam, hogy tényleg a tesóm vagy? - értetlenkedtem.
- Repülővel jöttem. Anya küldött Tunéziából, mert ott most háború szerűség van. Azt mondta biztos befogadsz pár hétre aztán majd Ashton bácsinál fogok lakni itt Bostonban. Nézd meg a csuklódon a kis májfoltot, ugyanott van ahol nekem. - rápillantottam a csuklómra és tényleg mintha ránk nyomtatták volna.
- Gyere be. - nyitottam a kaput, majd az ajtót is. - Egy szobám van szóval ha gond neked, hogy mellettem alszol akkor itt is aludhatsz kint a kanapén. - mutogattam.
- Tökéletes lesz melletted. És bocsi, hogy nem küldtünk sms-t se semmit.
- Semmi baj, csak kicsit fura ezt így felfogni nekem, hogy így hirtelen lett egy 11 éves húgom. - magyaráztam miközben két bögrét készítettem ki. - Kérsz kakaót Peggie?
- Igen köszönöm. De hívj csak Pegnek. - mosolygott. Szerintem pont úgy mosolyog mint anya.
- És nekünk ugyanaz az apukánk? - kérdezősködtem tovább.
- Nem. Anya megcsalta a te apukádat az én apukámmal, ezért voltak külön a szüleid egy évig, mert kiderült, hogy anyu terhes lett velem. Aztán mikor apud megtudta, megbeszélték és anya a te apukádat szerette akkor is és most is. Remélem érthető volt. - közben lerakta a bőröndjét és leült a bárszékre.
- Értem. De apa most Párizsban van üzleti úton.
- Az enyém is azon van csak nem Párizsban.
- És akkor most anya egyedül van Tunéziában? - eszméltem föl.
- Igen. Én maradni akartam vele, de azt mondta biztonságban szeretne tudni és hogy neki nem lesz semmi baja. - épp kérdezni akartam volna mikor folytatta. - Nem szabad hívni. Mindenkinek kikapcsoltatták a telefont ott.
- Ohh. - ebben a percben csipogott a telefonom.
Miután megnéztem automatikusan vigyorogtam.
- Csak nem a pasid? - kérdezte Peg.
- Áá dehogy. Ő csak egy barát...
- Tudtam, hogy fiú. Barát de tetszik neked nem? - kacsintott.
- Nem...tudom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése