13. Rész (teljes)

Halika! Meghoztam nektek a 13. részt teljes egészében :). Remélem tetszeni fog, és ha igen, valahogy jelzitek majd nekem.
Nagyon nagy örömmel láttam, hogy plusz egy valaki feliratkozott, és érkezett üzenet a chatboxba meg komiba is^^. El sem tudjátok képzelni, milyen sokat jelent ez nekem. Így kicsit nyugodtabb is vagyok, hogy nem csak magamnak írom ezt az egészet, hanem vannak emberek akiket érdekel :).
Viszont van egy jó és egy rossz hírem. A rossz az az, hogy vasárnap megyünk el Ausztriába nyaralni pár napra, utána pedig edzőtáborban leszek péntektől, következő hét péntekéig. Szóval most minimum két hétig nem leszek gépnél ami azt jelenti ugye, hogy így részt sem tudok majd hozni :/. A jó hír, hogy ezt a fejezetet próbáltam minél hosszabbra írni kárpótlásként <3.
Na nem húzom tovább a szót, jó olvasást ehhez a részhez is! :*
Ui: Jó nyaralást a nyaralóknak, és élvezzétek ki az augusztust ;)




Amikor ismét felébredtem már Harry is fent volt és az ágyamon ült, arcát a tenyerébe temette, mellette pedig az infúziós állvány foglalta a helyet. Ahogy megérezte, hogy felkeltem rögtön felém fordult. Ijedt arcot vágott, ami nem tetszett nekem.
- H-Harry...
- Jó reggelt. - próbált valamiféle kis mosolyt erőltetni az arcára.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódó arcot vágva.
- Velem semmi komoly, csak egy kicsit berepedt a fejtetőm és azt összevarták.
- É-és a kezed? - mutattam az infúzióra.
- Jah, öhm nem vészes. - legyintett a szabad kezével, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Akkor mi van? - megsimítottam a kézfejét.
- Mel... Neked súlyos műtéted volt...  - mikor ezt kimondta a szívem összeszorult. Gyors mozdulattal lehúztam a lábamról a takarót, hogy odaüljek Harryhez, viszont észrevettem valami nagyon rémisztőt... A bal lábam nem volt teljes. Térdtől lefelé hiányzott a többi része. Elhúztam a kezem Harrytől és a számhoz kaptam. Nagyon lesokkolt így a könnyeim megeredtek.
- Ne, Mel ne sírj. - ölelt át Harry. Nem tudtam megnyugodni. Az pörgött folyamatosan az agyamban, hogy tolókocsis lettem.
- Miért ne sírjak Harry? Mondd miért?? Nyomorék lettem és már semmit sem tehetek ellene! - zokogva kiabáltam.
- É-én nagyon sajnálom Anie... - szólt mély hangon és még szorosabban ölelt.
- Sajnálod? Ó, igen?! Ha akkor nem lett volna az a kis hangulatingadozásod még lenne lábam!
- Van lábad.
- Igen, de már csak a fele! Harry nincs szükségem a sajnálatodra! Hagyj most egyedül...
- Mégis hová menjek? - értetlenkedett.
- Nem tudom. Büfébe vagy valahová az udvarra, de nem akarlak látni... - sírtam. Harry lassan felállt és kiment a kórteremből.

***

Órákat sírtam végig. Annyira nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz az életem ezután. Harry pedig egyszer megértő volt, másszor pedig megint akadékoskodott. De ő ezt nem tudja átérezni... Neki csak kisebb műtétje volt, ellentétben velem... Ráadásul majd ha elmúlik az érzéstelenítő hatása biztos, hogy fájni is fog a lábam...

Ezekhez hasonló ijesztő gondolatok futottak át az agyamon, mikor lassú és fülsértő ajtónyitódást hallottam. A fejemet teljes erőmből (már ami volt) a párnába dugtam. Tudtam, hogy Harry az aki visszajött a szobába. Biztos megunta az egyedüllétet...
- Miss Bowman? - férfi hang volt, de nem a göndöré. Könnyes szemeimet végighúztam a fehér párnán, ezzel átáztatva azt és a hang felé néztem. Egy fehér "hálóinges" bácsi állt előttem, a névtáblájából ítélve orvos, mellette Harry és egy tolókocsi... - Ed Graham vagyok, én vezettem le a műtétjét. Remek eredményt értünk el. Az eddigi legjobb műtétre sikeredett. Remélem ön is meg van elégedve. - felvette a műmosolyt.
- Hogyne... - motyogtam.
- Nagyszerű... - a szavába vágtam.
- Miért ne lennék megelégedve azzal, hogy nincs meg az egyik lábam?! - megint kikeltem saját magamból.
- Melanie, önnek meg van a lába.
- Hát nem hiszem el! Itt mindenki ilyen halál nyugodtan beszél erről az egészről?! - felpattantam az ágyról, hogy nagy hévvel elhagyjam a helyiséget, de egyből meg is bántam. Ha Harry nem kap el, pofára esek. Szokatlan volt így féllábon állni ezért szorosan a nyakába kapaszkodtam és úgy öleltem át.
- Azt hiszem én most magukra hagyom önöket... Ha bármire szükségük lenne akkor nyomják meg azt a csengőt. - mutatta az orvos.
- Rendben. - mondta a fürtös rekedtes hangon.
Nem sok időbe telt mire a fehér ruhás öreg eltűnt, Harry pedig lefektetett az egyik ágyra, aztán mellém ült.
- Ne mondj semmit. - közöltem elhaló hangon és a körmeimet kezdtem nézegetni.
- Nem akartam. - megsimította az egyetlen vádlimat, de én elhúztam a kezétől. Pár percig csendben maradtunk. Én a körmeimmel voltam elfoglalva, ő pedig a fehér falon tanulmányozott valamit.
Végül én untam meg a csendességet.
- Sze-szeretnék k-kimenni... - nyögtem ki. Harry egyből rám nézett és sunyi mosolyt villantott felém, de nem értettem miért.
- A mosdóba? Mert szívesen elkísérlek. - most már értem.
- Nem Harry. Úgy értem ki, ki a kórház kertjébe. - játékosan, de erőtlenül megütöttem a vállát.
- Oda is elkísérlek. - felállt és közelebb tolta a tolókocsit. - Segítek beleülni. - kinyújtotta kezeit.
- De én ebbe biztos, hogy nem ülök bele! - jelentettem ki keresztbe tett kezekkel.
- Akkor, hogy szeretnél eljutni a kertig? - és ő is úgy helyezte el kezeit mint én, ezzel utánzott.
- Nem tudom, de azt igen, hogy még véletlenül sem ezzel.
- Mel, képzeld azt, hogy ez egy sima fotel, amibe ha beleülsz te tudod irányítani, hogy merre menjen.
- Mert nagyjából ez történik. - durcás fejet vágtam. - Nem tudsz rávenni arra, hogy nyomorékként viselkedjek.
- Veled nem lehet beszélni. - közölte egyhangúan.
- Velem? Mi is történt amikor a kocsiban megpróbáltam veled kettőn... - de nem tudtam befejezni mert Ő felkapott az ölébe és velem együtt indult az ajtó felé. Hiába kiabáltam, hogy vigyen vissza, úgy tett mintha meg sem hallotta volna. Egészen a kertig cipelt, ott kiszemelt egy padot, arra leült, engem meg keresztben az ölébe ültetett.
- Most miattad mindenki minket nézett a folyosón. - viccesen kinyújtottam rá a nyelvem és megint megakartam bökni a vállát, de ő megállította azt és magához húzva megcsókolt. A körülöttünk lévő öreg nénik és bácsik mosolyogva nézték a jelenetet. Harry mellkasába fúrtam a fejemet, hogy ne lássák a vörös arcom. Jó mélyen beszívtam a göndör finom illatát, majd adtam egy puszit a kulcscsontjára.
Mikor úgy éreztem, hogy már nem lángol az arcbőröm körül néztem kicsit ebben a csodás kertben. Ha balra néztem gyönyörű virágok tárultak elém, ha pedig az ellenkező irányba, további fényes padok sorakoztak.
- Ez nagyon szép. - pillantottam Harry felé.
- Igen, az. - kiszemeltem egy pici göndör tincset a hajából, megfogtam, majd játszadozni kezdtem vele.
- Egyébként hová tűnt az infúzió a kezedből? - kérdeztem.
- Amikor kiküldtél a szobából, elmentem kajálni a büfébe aztán megkerestem Mr. Graham-t.
- És ő mondta, hogy már nincs rá szükséged?
- Igen.
- De jó egyeseknek.
- Mel, én tényleg sajnálom, hogy ez történt és tudom, hogy az én hibám. - biggyesztette le az ajkát.
- Nem csak a tiéd. Ha nem kérdezősködök, akkor... - elcsuklott a hangom, ezért inkább nem folytattam.
- Szeretlek. - mondta a szemembe nézve.
- T-tessék? - nem hallottad? Most vallott szerelmet neked. Ne dadogj már! Gyorsan eltüntettem a gondolatokat amik a fejemben kószáltak és azt vártam mit fog mondani.
- Tudom, hogy nem ismerlek régóta, de... az érzéseimnek nem tudok parancsolni... - lesütötte a szemeit. Teljesen ledöbbentem. Harry Styles most tényleg szerelmet vallott nekem?
- Én is szeretlek humor Harold. - és gyorsan megcsókoltam...

***

Harryvel délelőtt a kertben mindent megbeszéltünk és tök jól elhülyéskedtünk. Megengedte, hogy virágfüzért csináljak a fejére. Nagyon aranyosan nézett ki, és egy kicsit elfeledtette velem azt a rosszat ami történt.
- Jól érzed magad? - aggódó kérdése szakította félbe a gondolkozásomat.
- Igen, egész tűrhetően. - mosolyogtam rá.
- Szeretem nézni, ahogy mosolyogsz. - nyomott egy apró puszit a homlokomra.
- Én meg imádom az aranyos kis gödröcskéidet. - megmutattam az arcán azt a helyet, ahol előszoktak bukkanni. Ekkor Dr. Graham jött be hozzánk.
- Jó napot! - üdvözöltem.
- Úgy látom már boldogabb kicsit. - mondta.
- Igen. Van kiért boldogabbnak lenni. - Harry felé pillantottam, ő pedig közelebb húzódott hozzám az ágyon és átkarolt.
- Bizony a szerelem nagyon szép dolog. Haj régen nekem is volt egy nagyon nagy szerelmem...
- Doktor úr lehetne, hogy a lényegre tér? - kérdezte Harry.
- Jaj, hogyne! Tehát azért is jöttem, hogy egy igazán jó hírt közöljek önökkel. - csapta össze a tenyerét.
- Mi lenne az? - érdeklődve figyeltem ahogy arcvonásai változnak.
- Saját felelősségre hazaengedhetem magukat, mivel az úrnak már nincs komolyabb baja, gondolom tudnak egymásra megfelelően figyelni. - közben kezeivel mutogatott.
- Az nagyon jó lenne. - mondtam kicsit hangosabban mint ahogy akartam.
- Minden erőmmel azon leszek, hogy megóvjam őt. - szólalt meg mély hangon Harry.
- Ezt örömmel hallom. Nos, akkor ide már csak az aláírásuk kell, mettől meddig voltak itt és ki kezelte önöket. De azt én már beírtam. - sorolta.
- Rendben. - Harry elvette a papírt és aláírta, aztán ideadta nekem. Én is úgy tettem, majd visszaadtam Dr. Grahamnek.
- Köszönöm, és további jó gyógyulást kívánok. - intett egyet, végül kiment az ajtón.
- Köszönjük... - motyogtam nem túl hangosan. Megint előtört bennem a fájdalom érzése. Nem szeretem ezt az érzést.
- Na gyere. - tolta ismét elém a tolószéket Harry. A hányinger fogott el ha csak ránéztem.
- Én... ne-nem akarom... - hajtottam le a fejem.
- Mel, nem lesz semmi baj abból ha beleülsz ebbe a csodajárgányba. Gondolj bele, mással most nem tudsz közlekedni. - "bíztatott".
- Irtó kedves vagy, de tényleg...
- Jaj már. Nem úgy értettem, ezt te is tudod. - beletúrt a göndör fürtjeibe. - Segítek. Jössz? - még vacilláltam, de aztán átkaroltam a nyakát és hagytam, hogy beleültessen a tolókocsiba.
- Egyedül szeretnél menni vele vagy toljalak? - szerintem sejthette a választ ezért csak hátrafordultam és a szemébe néztem. - Oké, akkor menj előre. - és egy picit előrébb tolta a szerkezetet, hogy segítsen.
Amikor kiértünk a folyosóra, végig olyan érzésem volt mintha minket, illetve engem figyeltek volna. Nagy levegőt vettem és tekertem a kezemmel tovább a hatalmas kerekeket. Otthon minden másabb lesz majd...

13. Rész (ízelítő)

Hali! Ahogy legutóbb mondtam, hogy mostanra fogom hozni a részt, meg is történt. Itt lenne a friss 13. részecske :). Viszont ha végigolvastátok meglátjátok miért ilyen a hosszúsága ;).
Örömmel láttam, hogy volt pluszban egy valaki aki még szavazott. Ezt most már nem tehetitek meg mert lezártam a szavazást.
Viszont kérlek titeket ha tetszik a blogom, akkor komizzatok vagy iratkozzatok fel, mert így semmi értelme ha magamnak írogatom :( Nem akarom bevezetni újra ezt a feliratkozósdit, de azért minden kis nyomnak örülnék amit itt hagytok :).
Puszi, jó olvasást hozzá!




Amikor ismét felébredtem már Harry is fent volt és az ágyamon ült, arcát a tenyerébe temette, mellette pedig az infúziós állvány foglalta a helyet. Ahogy megérezte, hogy felkeltem rögtön felém fordult. Ijedt arcot vágott, ami nem tetszett nekem.
- H-Harry...
- Jó reggelt. - próbált valamiféle kis mosolyt erőltetni az arcára.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódó arcot vágva.
- Velem semmi komoly, csak egy kicsit berepedt a fejtetőm és azt összevarták.
- É-és a kezed? - mutattam az infúzióra.
- Jah, öhm nem vészes. - legyintett a szabad kezével, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Akkor mi van? - megsimítottam a kézfejét.
- Mel... Neked súlyos műtéted volt...  - mikor ezt kimondta a szívem összeszorult. Gyors mozdulattal lehúztam a lábamról a takarót, hogy odaüljek Harryhez, viszont észrevettem valami nagyon rémisztőt... A bal lábam nem volt teljes. Térdtől lefelé hiányzott a többi része. Elhúztam a kezem Harrytől és a számhoz kaptam. Nagyon lesokkolt így a könnyeim megeredtek.
- Ne, Mel ne sírj. - ölelt át Harry. Nem tudtam megnyugodni. Az pörgött folyamatosan az agyamban, hogy tolókocsis lettem.
- Miért ne sírjak Harry? Mondd miért?? Nyomorék lettem és már semmit sem tehetek ellene! - zokogva kiabáltam.
- É-én nagyon sajnálom Anie... - szólt mély hangon és még szorosabban ölelt.
- Sajnálod? Ó, igen?! Ha akkor nem lett volna az a kis hangulatingadozásod még lenne lábam!
- Van lábad.
- Igen, de már csak a fele! Harry nincs szükségem a sajnálatodra! Hagyj most egyedül...
- Mégis hová menjek? - értetlenkedett.
- Nem tudom. Büfébe vagy valahová az udvarra, de nem akarlak látni... - sírtam. Harry lassan felállt és kiment a kórteremből.

***

Órákat sírtam végig. Annyira nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz az életem ezután. Harry pedig egyszer megértő volt, másszor pedig megint akadékoskodott. De ő ezt nem tudja átérezni... Neki csak kisebb műtétje volt, ellentétben velem... Ráadásul majd ha elmúlik az érzéstelenítő hatása biztos, hogy fájni is fog a lábam...

Folytatása következik...

Ha tetszett ez a kis ízelítő a 13. részből és szeretnétek, hogy hozzam a teljes részt akkor kommentekkel jelezzétek nekem :).

12. Rész ~ Autópályás utazás...

Sziasztok! Már majdnem egy hónapja, hogy felraktam a 11. részt. Bocsi ezért. Lehet mégis meg kellene próbálnom azt, hogy megmondom előre mikor hozok új fejezetet. (Jövőhét ilyenkor megpróbálok) Az úgy szerintem nektek is könnyebb lenne és én sem lustulnék el ebben a nagy melegben :D. Ti hogy bírjátok?
Mint láthatjátok, új fejléc került a blogra, mert ez már sokkal jobban illik a történethez. Remélem nektek is tetszik, mert egy kedves barátnőm (Carla Hope) csinálta :). Még egyszer köszönöm szépen neked! És van még egy új dolog. Illesztettem be chat ablakot, így már tudtok ott üzenni nekem :). A szavazást meghosszabbítottam (jobb felső sarok), hátha vannak olyan emberek akik még nem szavaztak. Ha ez így van, kérlek titeket szavazzatok a három választási lehetőség közül valamelyikre.
Ui: Nagyon köszönöm a 2000+ oldalmegjelenítést :* Jó olvasást!



Kivettük Peggie cuccait a csomagtartóból és a csengő felé indultunk meg. Ráhelyeztem a mutatóujjam, majd nem túl hosszasan megnyomtam. Nemsokára nyílt is az ajtó és Ashton bácsi nagy mosollyal lépett ki rajta.
- Szerbusztok. Már vártalak titeket! - kinyitotta a kertkaput, bemutatkoztak egymásnak a göndörrel és intett a kezével, hogy fáradjunk beljebb de én maradtam egy helyben.
- Szia Ashton bácsi. Az a helyzet, hogy Harry fogalmam sincs melyik városba visz, ezért jobb ha máris indulunk. - hadartam le egy szuszra.
- Ó értem. A szerelmespár rögtön leakar rázni minket. - mondta Pegnek. Kicsit zavarba hozott ez a mondata és éreztem, hogy pirosabb lett az arcom, ezért lenéztem. Harry észrevette ezt és átkarolta a derekamat.
- Tényleg nem rossz ötlet elindulni, mert kezd sötétedni. - nézett fel az égre.
- Rendben, menjetek érezzétek jól magatokat! - Ashton bácsi puszit adott nekem, Harryvel pedig kezet fogott. Odamentem Peggiehez és elköszöntem tőle is.
- Pár nap múlva jövök. Biztos jól ellesztek? - kérdeztem.
- Persze, Mel ne aggodalmaskodj. Jó szórakozást! - mondta és átölelt, amit viszonoztam is. Mikor vége lett a meghitt pillanatnak, fürtöske az autója felé invitált. Intettem még egyet az ajtóban állóknak, aztán beszálltam a kocsiba. Harry beindította és már indultunk is. Körülbelül tíz percig tartott köztünk az a bizonyos kínos csend, míg én azon gondolkoztam, hogy mivel törhetném ezt meg. Igazából sokszor járt az agyam már azon, hogy Ő és én köztem tulajdonképpen mi is van, de mindig csak addig jutottam el, hogy barátság... Dehogy barátság! Ez már régen nem CSAK barátság. 
Eltereltem a figyelmet belső hangomról és bátorságot gyűjtve arra készültem, hogy megkérdezzem erről Harryt is.
- Harry... - nyögtem ki ujjaimat tördelve, de ő közbevágott.
- Tudom, én is éhes vagyok már. Nemsokára autópályán leszünk és keresünk egy benzinkutat ahol vehetünk kaját jó? - elsőnek kikerekedett szemekkel néztem rá, mert én egyáltalán nem erre gondoltam. Ennek ellenére apró mosolyt erőltettem az arcomra.
- Jó. - mondtam, majd könyökömet a kocsi oldalára helyeztem és úgy bámultam ki tovább és néztem a sivár tájat.
Tényleg nem telt sok időbe, éreztem ahogy megáll alattunk a jármű és kinyílik Harry ajtaja, majd be is csukódik. Én is kikecmeregtem, majd Harry felé indultam.
- Többször jártam már ezen a benzinkúton. Itt nagyon finom a kávé. - kacsintott rám és folytatta. - De ha te is valami szendvicset akarsz venni, az sem az a mű fajta. - nem tudtam miért osztja meg velem ezeket, de valahol legbelül simogatta a mellkasomat az érzés. Kérdőn pillantott rám, mire kapcsoltam, hogy válaszolni kéne neki.
- Ühm ezt jó hallani. Honnan tudod ezeket ennyire? - érdeklődtem.
- Tudod az edzőgépeket amiket hozzátok szállítunk, valahonnan nekünk is hozni kell. - mosolygott.
- Ja, igen persze. - még mindig zavart egy kicsit, hogy nem tudtam megkérdezni tőle ezt az egészet ami köztünk folyik, de pár másodperc múlva el is felejtettem. Ugyanis Harry felém fordult, egy kósza hajtincsemet a fülem mögé rakott, majd lágy csókot nyomott száraz ajkaimra. A testemben mintha több ezer apró hangya mászkált volna össze-vissza, úgy bizseregtem.
Beértünk az épületbe és én egyből a kávés pult felé vettem az irányt. Éreztem a hátamon Harry tekintetét. Biztos mosolyogva nézte végig ahogy kávé után sietek.
Miután kértem egyet sok cukorral, helyet foglaltam a kis kerek asztalnál. Belekortyoltam az italba, viszont meg is bántam, mert leégette a nyelvemet. Harryt kerestem a szememmel, de nem láttam. Aztán mikor észrevettem, a vécébe készült és jelzett nekem, hogy maradjak, mert mindjárt jön. Óvatosan ittam még egy kicsit a forró kávéból és kicsi mosolyra húztam a számat. Már egész iható volt. Még kicsit bambulgattam meg körülnéztem, aztán Harryt kerestem a szememmel. Mindjárt észre is vettem, épp fizetett. Kikortyoltam az utolsó pár cseppet is a kávémból, felálltam és kidobtam a műanyag poharat a kukába.
- Mehetünk?
- Igen. de te nem eszed meg a szendvicsed? - mutattam rá.
- Majd a kocsiban.
- Oké. - átkarolta a derekamat, amitől én hirtelen kicsit összerezzentem.
- Jól vagy? - fürkészett engem.
- Öö, p-persze. - válaszoltam. Ne csináld már Melanie. Ez csak egy fiú. Hagyd abba a dadogást! Mint valami idióta, úgy kezdtem el elhessegetni magam körül a gondolataimat. Végül mikor észrevettem, hogy a parkolóban lévő emberek engem néznek, a fülem mögé tettem a hajam, mintha misem történt volna és nem lennék megőrülve. Pedig nagyon is megvagyok. Harry úgy bánik velem mint ha a barátnője lennék. Viszont nem tudom miért, de nem merem megkérdezni tőle, hogy mit gondol erről. Az előbb mikor megpróbáltam volna, akkor sem jött össze. Így hát gyötrődtem tovább. Kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beszálltam a kocsiba. Mikor ő is bent ült, megint gyűjtöttem egy kis bátorságot, de aztán újra meggondoltam magam. Ez így ment tovább és tovább. Gondolkoztam, hogy hogy térjek rá erre a témára. Végül úgy véltem kezdem a szokásossal.
- Harry? - szólaltam meg vékony hangon.
- Tessék? - ő az utat nézte és közben a kormányon dobolt ujjaival a rádióból szóló zene ritmusára.
- Öhm...elég fontos amit kérdezni szeretnék... - még nem mertem felé fordítani a fejem, ezért így vártam, hogy mit fog mondani.
- Mel minden rendben? Olyan furcsa vagy most. Időként rád nézek és épp grimaszolsz a gondolataidon vagy valami más érdekes dolgot csinálsz. - közölte egyhangúan.
- Tudod Harry, nem. Nem, semmi sincs rendben. Nem tudom mi ez ami köztünk van, de a múltkor még azt mondtad belém zúgtál, most elviszel egy pár napra, hogy kettesben legyünk, ez mind szép és jó, de nem tudom eldönteni, hogy mit akarsz! - felemeltem a hangom, mert tényleg idegesített az egész.
- Nem azért viszlek el, hogy kettesben legyünk, hanem, hogy elfelejtsd egy kicsit azt a rosszat ami történt veled. - mondta tök nyugodtan.
- De akkor is kettesben leszünk...
- Mi bajod van Melanie? - kezdett hangosabban beszélni ő is.
- Az a bajom Harold, hogy nem közölsz velem bizonyos információkat. Barátnődként kezelsz, de most, mikor megpróbálok róla beszélni, rám förmedsz.
- Nem förmedtem rád. - közölte megint semlegesen.
- Harry! A sztorinak ne a feleslegesebb részét vedd már ki, hanem, a lényeget! Érted amit mondani próbálok?
- Ne beszéljünk erről Melanie! Nem tehetek róla, hogy beléd szerettem. A francba már! - kiabált.
- É-én csak..
- Te csak mi? Tudom, te csak megakartad kérdezni! - teljesen kikelt magából és már csak az ijedt arcát láttam ahogy próbálja a másik irányba fordítani a kormányt, hogy ne legyen baleset... A kocsi viszont nem engedelmeskedett. Áttörte a védőkorlátot és repült lefelé a sárba. Nem tudtam felfogni mi történik. Rémültségemben már csak sikítottam.
- Harry!

***

Sziréna hang, erős kezek, vérző testrészek, mentő, ezek nem utalnak valami jóra. Nos, én ilyen képszakaszokban ennyire emlékeztem.
Nagyon sokat aludhattam, mert olyan sok mindenről álmodtam. Amikor elég nehézkesen, de kinyitottam a szemem Harryt pillantottam meg a velem szemben lévő ágyon. Infúzióra volt kötve a keze, a fején egy fehér kendő szerűség volt körbecsavarva. Láthatóan kicsit már át volt véresedve. Még aludt. Körbenéztem, és csak akkor fogtam fel igazán, hogy mi történt...