13. Rész (ízelítő)

Hali! Ahogy legutóbb mondtam, hogy mostanra fogom hozni a részt, meg is történt. Itt lenne a friss 13. részecske :). Viszont ha végigolvastátok meglátjátok miért ilyen a hosszúsága ;).
Örömmel láttam, hogy volt pluszban egy valaki aki még szavazott. Ezt most már nem tehetitek meg mert lezártam a szavazást.
Viszont kérlek titeket ha tetszik a blogom, akkor komizzatok vagy iratkozzatok fel, mert így semmi értelme ha magamnak írogatom :( Nem akarom bevezetni újra ezt a feliratkozósdit, de azért minden kis nyomnak örülnék amit itt hagytok :).
Puszi, jó olvasást hozzá!




Amikor ismét felébredtem már Harry is fent volt és az ágyamon ült, arcát a tenyerébe temette, mellette pedig az infúziós állvány foglalta a helyet. Ahogy megérezte, hogy felkeltem rögtön felém fordult. Ijedt arcot vágott, ami nem tetszett nekem.
- H-Harry...
- Jó reggelt. - próbált valamiféle kis mosolyt erőltetni az arcára.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódó arcot vágva.
- Velem semmi komoly, csak egy kicsit berepedt a fejtetőm és azt összevarták.
- É-és a kezed? - mutattam az infúzióra.
- Jah, öhm nem vészes. - legyintett a szabad kezével, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Akkor mi van? - megsimítottam a kézfejét.
- Mel... Neked súlyos műtéted volt...  - mikor ezt kimondta a szívem összeszorult. Gyors mozdulattal lehúztam a lábamról a takarót, hogy odaüljek Harryhez, viszont észrevettem valami nagyon rémisztőt... A bal lábam nem volt teljes. Térdtől lefelé hiányzott a többi része. Elhúztam a kezem Harrytől és a számhoz kaptam. Nagyon lesokkolt így a könnyeim megeredtek.
- Ne, Mel ne sírj. - ölelt át Harry. Nem tudtam megnyugodni. Az pörgött folyamatosan az agyamban, hogy tolókocsis lettem.
- Miért ne sírjak Harry? Mondd miért?? Nyomorék lettem és már semmit sem tehetek ellene! - zokogva kiabáltam.
- É-én nagyon sajnálom Anie... - szólt mély hangon és még szorosabban ölelt.
- Sajnálod? Ó, igen?! Ha akkor nem lett volna az a kis hangulatingadozásod még lenne lábam!
- Van lábad.
- Igen, de már csak a fele! Harry nincs szükségem a sajnálatodra! Hagyj most egyedül...
- Mégis hová menjek? - értetlenkedett.
- Nem tudom. Büfébe vagy valahová az udvarra, de nem akarlak látni... - sírtam. Harry lassan felállt és kiment a kórteremből.

***

Órákat sírtam végig. Annyira nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz az életem ezután. Harry pedig egyszer megértő volt, másszor pedig megint akadékoskodott. De ő ezt nem tudja átérezni... Neki csak kisebb műtétje volt, ellentétben velem... Ráadásul majd ha elmúlik az érzéstelenítő hatása biztos, hogy fájni is fog a lábam...

Folytatása következik...

Ha tetszett ez a kis ízelítő a 13. részből és szeretnétek, hogy hozzam a teljes részt akkor kommentekkel jelezzétek nekem :).