13. Rész (teljes)

Halika! Meghoztam nektek a 13. részt teljes egészében :). Remélem tetszeni fog, és ha igen, valahogy jelzitek majd nekem.
Nagyon nagy örömmel láttam, hogy plusz egy valaki feliratkozott, és érkezett üzenet a chatboxba meg komiba is^^. El sem tudjátok képzelni, milyen sokat jelent ez nekem. Így kicsit nyugodtabb is vagyok, hogy nem csak magamnak írom ezt az egészet, hanem vannak emberek akiket érdekel :).
Viszont van egy jó és egy rossz hírem. A rossz az az, hogy vasárnap megyünk el Ausztriába nyaralni pár napra, utána pedig edzőtáborban leszek péntektől, következő hét péntekéig. Szóval most minimum két hétig nem leszek gépnél ami azt jelenti ugye, hogy így részt sem tudok majd hozni :/. A jó hír, hogy ezt a fejezetet próbáltam minél hosszabbra írni kárpótlásként <3.
Na nem húzom tovább a szót, jó olvasást ehhez a részhez is! :*
Ui: Jó nyaralást a nyaralóknak, és élvezzétek ki az augusztust ;)




Amikor ismét felébredtem már Harry is fent volt és az ágyamon ült, arcát a tenyerébe temette, mellette pedig az infúziós állvány foglalta a helyet. Ahogy megérezte, hogy felkeltem rögtön felém fordult. Ijedt arcot vágott, ami nem tetszett nekem.
- H-Harry...
- Jó reggelt. - próbált valamiféle kis mosolyt erőltetni az arcára.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódó arcot vágva.
- Velem semmi komoly, csak egy kicsit berepedt a fejtetőm és azt összevarták.
- É-és a kezed? - mutattam az infúzióra.
- Jah, öhm nem vészes. - legyintett a szabad kezével, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Akkor mi van? - megsimítottam a kézfejét.
- Mel... Neked súlyos műtéted volt...  - mikor ezt kimondta a szívem összeszorult. Gyors mozdulattal lehúztam a lábamról a takarót, hogy odaüljek Harryhez, viszont észrevettem valami nagyon rémisztőt... A bal lábam nem volt teljes. Térdtől lefelé hiányzott a többi része. Elhúztam a kezem Harrytől és a számhoz kaptam. Nagyon lesokkolt így a könnyeim megeredtek.
- Ne, Mel ne sírj. - ölelt át Harry. Nem tudtam megnyugodni. Az pörgött folyamatosan az agyamban, hogy tolókocsis lettem.
- Miért ne sírjak Harry? Mondd miért?? Nyomorék lettem és már semmit sem tehetek ellene! - zokogva kiabáltam.
- É-én nagyon sajnálom Anie... - szólt mély hangon és még szorosabban ölelt.
- Sajnálod? Ó, igen?! Ha akkor nem lett volna az a kis hangulatingadozásod még lenne lábam!
- Van lábad.
- Igen, de már csak a fele! Harry nincs szükségem a sajnálatodra! Hagyj most egyedül...
- Mégis hová menjek? - értetlenkedett.
- Nem tudom. Büfébe vagy valahová az udvarra, de nem akarlak látni... - sírtam. Harry lassan felállt és kiment a kórteremből.

***

Órákat sírtam végig. Annyira nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz az életem ezután. Harry pedig egyszer megértő volt, másszor pedig megint akadékoskodott. De ő ezt nem tudja átérezni... Neki csak kisebb műtétje volt, ellentétben velem... Ráadásul majd ha elmúlik az érzéstelenítő hatása biztos, hogy fájni is fog a lábam...

Ezekhez hasonló ijesztő gondolatok futottak át az agyamon, mikor lassú és fülsértő ajtónyitódást hallottam. A fejemet teljes erőmből (már ami volt) a párnába dugtam. Tudtam, hogy Harry az aki visszajött a szobába. Biztos megunta az egyedüllétet...
- Miss Bowman? - férfi hang volt, de nem a göndöré. Könnyes szemeimet végighúztam a fehér párnán, ezzel átáztatva azt és a hang felé néztem. Egy fehér "hálóinges" bácsi állt előttem, a névtáblájából ítélve orvos, mellette Harry és egy tolókocsi... - Ed Graham vagyok, én vezettem le a műtétjét. Remek eredményt értünk el. Az eddigi legjobb műtétre sikeredett. Remélem ön is meg van elégedve. - felvette a műmosolyt.
- Hogyne... - motyogtam.
- Nagyszerű... - a szavába vágtam.
- Miért ne lennék megelégedve azzal, hogy nincs meg az egyik lábam?! - megint kikeltem saját magamból.
- Melanie, önnek meg van a lába.
- Hát nem hiszem el! Itt mindenki ilyen halál nyugodtan beszél erről az egészről?! - felpattantam az ágyról, hogy nagy hévvel elhagyjam a helyiséget, de egyből meg is bántam. Ha Harry nem kap el, pofára esek. Szokatlan volt így féllábon állni ezért szorosan a nyakába kapaszkodtam és úgy öleltem át.
- Azt hiszem én most magukra hagyom önöket... Ha bármire szükségük lenne akkor nyomják meg azt a csengőt. - mutatta az orvos.
- Rendben. - mondta a fürtös rekedtes hangon.
Nem sok időbe telt mire a fehér ruhás öreg eltűnt, Harry pedig lefektetett az egyik ágyra, aztán mellém ült.
- Ne mondj semmit. - közöltem elhaló hangon és a körmeimet kezdtem nézegetni.
- Nem akartam. - megsimította az egyetlen vádlimat, de én elhúztam a kezétől. Pár percig csendben maradtunk. Én a körmeimmel voltam elfoglalva, ő pedig a fehér falon tanulmányozott valamit.
Végül én untam meg a csendességet.
- Sze-szeretnék k-kimenni... - nyögtem ki. Harry egyből rám nézett és sunyi mosolyt villantott felém, de nem értettem miért.
- A mosdóba? Mert szívesen elkísérlek. - most már értem.
- Nem Harry. Úgy értem ki, ki a kórház kertjébe. - játékosan, de erőtlenül megütöttem a vállát.
- Oda is elkísérlek. - felállt és közelebb tolta a tolókocsit. - Segítek beleülni. - kinyújtotta kezeit.
- De én ebbe biztos, hogy nem ülök bele! - jelentettem ki keresztbe tett kezekkel.
- Akkor, hogy szeretnél eljutni a kertig? - és ő is úgy helyezte el kezeit mint én, ezzel utánzott.
- Nem tudom, de azt igen, hogy még véletlenül sem ezzel.
- Mel, képzeld azt, hogy ez egy sima fotel, amibe ha beleülsz te tudod irányítani, hogy merre menjen.
- Mert nagyjából ez történik. - durcás fejet vágtam. - Nem tudsz rávenni arra, hogy nyomorékként viselkedjek.
- Veled nem lehet beszélni. - közölte egyhangúan.
- Velem? Mi is történt amikor a kocsiban megpróbáltam veled kettőn... - de nem tudtam befejezni mert Ő felkapott az ölébe és velem együtt indult az ajtó felé. Hiába kiabáltam, hogy vigyen vissza, úgy tett mintha meg sem hallotta volna. Egészen a kertig cipelt, ott kiszemelt egy padot, arra leült, engem meg keresztben az ölébe ültetett.
- Most miattad mindenki minket nézett a folyosón. - viccesen kinyújtottam rá a nyelvem és megint megakartam bökni a vállát, de ő megállította azt és magához húzva megcsókolt. A körülöttünk lévő öreg nénik és bácsik mosolyogva nézték a jelenetet. Harry mellkasába fúrtam a fejemet, hogy ne lássák a vörös arcom. Jó mélyen beszívtam a göndör finom illatát, majd adtam egy puszit a kulcscsontjára.
Mikor úgy éreztem, hogy már nem lángol az arcbőröm körül néztem kicsit ebben a csodás kertben. Ha balra néztem gyönyörű virágok tárultak elém, ha pedig az ellenkező irányba, további fényes padok sorakoztak.
- Ez nagyon szép. - pillantottam Harry felé.
- Igen, az. - kiszemeltem egy pici göndör tincset a hajából, megfogtam, majd játszadozni kezdtem vele.
- Egyébként hová tűnt az infúzió a kezedből? - kérdeztem.
- Amikor kiküldtél a szobából, elmentem kajálni a büfébe aztán megkerestem Mr. Graham-t.
- És ő mondta, hogy már nincs rá szükséged?
- Igen.
- De jó egyeseknek.
- Mel, én tényleg sajnálom, hogy ez történt és tudom, hogy az én hibám. - biggyesztette le az ajkát.
- Nem csak a tiéd. Ha nem kérdezősködök, akkor... - elcsuklott a hangom, ezért inkább nem folytattam.
- Szeretlek. - mondta a szemembe nézve.
- T-tessék? - nem hallottad? Most vallott szerelmet neked. Ne dadogj már! Gyorsan eltüntettem a gondolatokat amik a fejemben kószáltak és azt vártam mit fog mondani.
- Tudom, hogy nem ismerlek régóta, de... az érzéseimnek nem tudok parancsolni... - lesütötte a szemeit. Teljesen ledöbbentem. Harry Styles most tényleg szerelmet vallott nekem?
- Én is szeretlek humor Harold. - és gyorsan megcsókoltam...

***

Harryvel délelőtt a kertben mindent megbeszéltünk és tök jól elhülyéskedtünk. Megengedte, hogy virágfüzért csináljak a fejére. Nagyon aranyosan nézett ki, és egy kicsit elfeledtette velem azt a rosszat ami történt.
- Jól érzed magad? - aggódó kérdése szakította félbe a gondolkozásomat.
- Igen, egész tűrhetően. - mosolyogtam rá.
- Szeretem nézni, ahogy mosolyogsz. - nyomott egy apró puszit a homlokomra.
- Én meg imádom az aranyos kis gödröcskéidet. - megmutattam az arcán azt a helyet, ahol előszoktak bukkanni. Ekkor Dr. Graham jött be hozzánk.
- Jó napot! - üdvözöltem.
- Úgy látom már boldogabb kicsit. - mondta.
- Igen. Van kiért boldogabbnak lenni. - Harry felé pillantottam, ő pedig közelebb húzódott hozzám az ágyon és átkarolt.
- Bizony a szerelem nagyon szép dolog. Haj régen nekem is volt egy nagyon nagy szerelmem...
- Doktor úr lehetne, hogy a lényegre tér? - kérdezte Harry.
- Jaj, hogyne! Tehát azért is jöttem, hogy egy igazán jó hírt közöljek önökkel. - csapta össze a tenyerét.
- Mi lenne az? - érdeklődve figyeltem ahogy arcvonásai változnak.
- Saját felelősségre hazaengedhetem magukat, mivel az úrnak már nincs komolyabb baja, gondolom tudnak egymásra megfelelően figyelni. - közben kezeivel mutogatott.
- Az nagyon jó lenne. - mondtam kicsit hangosabban mint ahogy akartam.
- Minden erőmmel azon leszek, hogy megóvjam őt. - szólalt meg mély hangon Harry.
- Ezt örömmel hallom. Nos, akkor ide már csak az aláírásuk kell, mettől meddig voltak itt és ki kezelte önöket. De azt én már beírtam. - sorolta.
- Rendben. - Harry elvette a papírt és aláírta, aztán ideadta nekem. Én is úgy tettem, majd visszaadtam Dr. Grahamnek.
- Köszönöm, és további jó gyógyulást kívánok. - intett egyet, végül kiment az ajtón.
- Köszönjük... - motyogtam nem túl hangosan. Megint előtört bennem a fájdalom érzése. Nem szeretem ezt az érzést.
- Na gyere. - tolta ismét elém a tolószéket Harry. A hányinger fogott el ha csak ránéztem.
- Én... ne-nem akarom... - hajtottam le a fejem.
- Mel, nem lesz semmi baj abból ha beleülsz ebbe a csodajárgányba. Gondolj bele, mással most nem tudsz közlekedni. - "bíztatott".
- Irtó kedves vagy, de tényleg...
- Jaj már. Nem úgy értettem, ezt te is tudod. - beletúrt a göndör fürtjeibe. - Segítek. Jössz? - még vacilláltam, de aztán átkaroltam a nyakát és hagytam, hogy beleültessen a tolókocsiba.
- Egyedül szeretnél menni vele vagy toljalak? - szerintem sejthette a választ ezért csak hátrafordultam és a szemébe néztem. - Oké, akkor menj előre. - és egy picit előrébb tolta a szerkezetet, hogy segítsen.
Amikor kiértünk a folyosóra, végig olyan érzésem volt mintha minket, illetve engem figyeltek volna. Nagy levegőt vettem és tekertem a kezemmel tovább a hatalmas kerekeket. Otthon minden másabb lesz majd...

13. Rész (ízelítő)

Hali! Ahogy legutóbb mondtam, hogy mostanra fogom hozni a részt, meg is történt. Itt lenne a friss 13. részecske :). Viszont ha végigolvastátok meglátjátok miért ilyen a hosszúsága ;).
Örömmel láttam, hogy volt pluszban egy valaki aki még szavazott. Ezt most már nem tehetitek meg mert lezártam a szavazást.
Viszont kérlek titeket ha tetszik a blogom, akkor komizzatok vagy iratkozzatok fel, mert így semmi értelme ha magamnak írogatom :( Nem akarom bevezetni újra ezt a feliratkozósdit, de azért minden kis nyomnak örülnék amit itt hagytok :).
Puszi, jó olvasást hozzá!




Amikor ismét felébredtem már Harry is fent volt és az ágyamon ült, arcát a tenyerébe temette, mellette pedig az infúziós állvány foglalta a helyet. Ahogy megérezte, hogy felkeltem rögtön felém fordult. Ijedt arcot vágott, ami nem tetszett nekem.
- H-Harry...
- Jó reggelt. - próbált valamiféle kis mosolyt erőltetni az arcára.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódó arcot vágva.
- Velem semmi komoly, csak egy kicsit berepedt a fejtetőm és azt összevarták.
- É-és a kezed? - mutattam az infúzióra.
- Jah, öhm nem vészes. - legyintett a szabad kezével, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Akkor mi van? - megsimítottam a kézfejét.
- Mel... Neked súlyos műtéted volt...  - mikor ezt kimondta a szívem összeszorult. Gyors mozdulattal lehúztam a lábamról a takarót, hogy odaüljek Harryhez, viszont észrevettem valami nagyon rémisztőt... A bal lábam nem volt teljes. Térdtől lefelé hiányzott a többi része. Elhúztam a kezem Harrytől és a számhoz kaptam. Nagyon lesokkolt így a könnyeim megeredtek.
- Ne, Mel ne sírj. - ölelt át Harry. Nem tudtam megnyugodni. Az pörgött folyamatosan az agyamban, hogy tolókocsis lettem.
- Miért ne sírjak Harry? Mondd miért?? Nyomorék lettem és már semmit sem tehetek ellene! - zokogva kiabáltam.
- É-én nagyon sajnálom Anie... - szólt mély hangon és még szorosabban ölelt.
- Sajnálod? Ó, igen?! Ha akkor nem lett volna az a kis hangulatingadozásod még lenne lábam!
- Van lábad.
- Igen, de már csak a fele! Harry nincs szükségem a sajnálatodra! Hagyj most egyedül...
- Mégis hová menjek? - értetlenkedett.
- Nem tudom. Büfébe vagy valahová az udvarra, de nem akarlak látni... - sírtam. Harry lassan felállt és kiment a kórteremből.

***

Órákat sírtam végig. Annyira nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz az életem ezután. Harry pedig egyszer megértő volt, másszor pedig megint akadékoskodott. De ő ezt nem tudja átérezni... Neki csak kisebb műtétje volt, ellentétben velem... Ráadásul majd ha elmúlik az érzéstelenítő hatása biztos, hogy fájni is fog a lábam...

Folytatása következik...

Ha tetszett ez a kis ízelítő a 13. részből és szeretnétek, hogy hozzam a teljes részt akkor kommentekkel jelezzétek nekem :).

12. Rész ~ Autópályás utazás...

Sziasztok! Már majdnem egy hónapja, hogy felraktam a 11. részt. Bocsi ezért. Lehet mégis meg kellene próbálnom azt, hogy megmondom előre mikor hozok új fejezetet. (Jövőhét ilyenkor megpróbálok) Az úgy szerintem nektek is könnyebb lenne és én sem lustulnék el ebben a nagy melegben :D. Ti hogy bírjátok?
Mint láthatjátok, új fejléc került a blogra, mert ez már sokkal jobban illik a történethez. Remélem nektek is tetszik, mert egy kedves barátnőm (Carla Hope) csinálta :). Még egyszer köszönöm szépen neked! És van még egy új dolog. Illesztettem be chat ablakot, így már tudtok ott üzenni nekem :). A szavazást meghosszabbítottam (jobb felső sarok), hátha vannak olyan emberek akik még nem szavaztak. Ha ez így van, kérlek titeket szavazzatok a három választási lehetőség közül valamelyikre.
Ui: Nagyon köszönöm a 2000+ oldalmegjelenítést :* Jó olvasást!



Kivettük Peggie cuccait a csomagtartóból és a csengő felé indultunk meg. Ráhelyeztem a mutatóujjam, majd nem túl hosszasan megnyomtam. Nemsokára nyílt is az ajtó és Ashton bácsi nagy mosollyal lépett ki rajta.
- Szerbusztok. Már vártalak titeket! - kinyitotta a kertkaput, bemutatkoztak egymásnak a göndörrel és intett a kezével, hogy fáradjunk beljebb de én maradtam egy helyben.
- Szia Ashton bácsi. Az a helyzet, hogy Harry fogalmam sincs melyik városba visz, ezért jobb ha máris indulunk. - hadartam le egy szuszra.
- Ó értem. A szerelmespár rögtön leakar rázni minket. - mondta Pegnek. Kicsit zavarba hozott ez a mondata és éreztem, hogy pirosabb lett az arcom, ezért lenéztem. Harry észrevette ezt és átkarolta a derekamat.
- Tényleg nem rossz ötlet elindulni, mert kezd sötétedni. - nézett fel az égre.
- Rendben, menjetek érezzétek jól magatokat! - Ashton bácsi puszit adott nekem, Harryvel pedig kezet fogott. Odamentem Peggiehez és elköszöntem tőle is.
- Pár nap múlva jövök. Biztos jól ellesztek? - kérdeztem.
- Persze, Mel ne aggodalmaskodj. Jó szórakozást! - mondta és átölelt, amit viszonoztam is. Mikor vége lett a meghitt pillanatnak, fürtöske az autója felé invitált. Intettem még egyet az ajtóban állóknak, aztán beszálltam a kocsiba. Harry beindította és már indultunk is. Körülbelül tíz percig tartott köztünk az a bizonyos kínos csend, míg én azon gondolkoztam, hogy mivel törhetném ezt meg. Igazából sokszor járt az agyam már azon, hogy Ő és én köztem tulajdonképpen mi is van, de mindig csak addig jutottam el, hogy barátság... Dehogy barátság! Ez már régen nem CSAK barátság. 
Eltereltem a figyelmet belső hangomról és bátorságot gyűjtve arra készültem, hogy megkérdezzem erről Harryt is.
- Harry... - nyögtem ki ujjaimat tördelve, de ő közbevágott.
- Tudom, én is éhes vagyok már. Nemsokára autópályán leszünk és keresünk egy benzinkutat ahol vehetünk kaját jó? - elsőnek kikerekedett szemekkel néztem rá, mert én egyáltalán nem erre gondoltam. Ennek ellenére apró mosolyt erőltettem az arcomra.
- Jó. - mondtam, majd könyökömet a kocsi oldalára helyeztem és úgy bámultam ki tovább és néztem a sivár tájat.
Tényleg nem telt sok időbe, éreztem ahogy megáll alattunk a jármű és kinyílik Harry ajtaja, majd be is csukódik. Én is kikecmeregtem, majd Harry felé indultam.
- Többször jártam már ezen a benzinkúton. Itt nagyon finom a kávé. - kacsintott rám és folytatta. - De ha te is valami szendvicset akarsz venni, az sem az a mű fajta. - nem tudtam miért osztja meg velem ezeket, de valahol legbelül simogatta a mellkasomat az érzés. Kérdőn pillantott rám, mire kapcsoltam, hogy válaszolni kéne neki.
- Ühm ezt jó hallani. Honnan tudod ezeket ennyire? - érdeklődtem.
- Tudod az edzőgépeket amiket hozzátok szállítunk, valahonnan nekünk is hozni kell. - mosolygott.
- Ja, igen persze. - még mindig zavart egy kicsit, hogy nem tudtam megkérdezni tőle ezt az egészet ami köztünk folyik, de pár másodperc múlva el is felejtettem. Ugyanis Harry felém fordult, egy kósza hajtincsemet a fülem mögé rakott, majd lágy csókot nyomott száraz ajkaimra. A testemben mintha több ezer apró hangya mászkált volna össze-vissza, úgy bizseregtem.
Beértünk az épületbe és én egyből a kávés pult felé vettem az irányt. Éreztem a hátamon Harry tekintetét. Biztos mosolyogva nézte végig ahogy kávé után sietek.
Miután kértem egyet sok cukorral, helyet foglaltam a kis kerek asztalnál. Belekortyoltam az italba, viszont meg is bántam, mert leégette a nyelvemet. Harryt kerestem a szememmel, de nem láttam. Aztán mikor észrevettem, a vécébe készült és jelzett nekem, hogy maradjak, mert mindjárt jön. Óvatosan ittam még egy kicsit a forró kávéból és kicsi mosolyra húztam a számat. Már egész iható volt. Még kicsit bambulgattam meg körülnéztem, aztán Harryt kerestem a szememmel. Mindjárt észre is vettem, épp fizetett. Kikortyoltam az utolsó pár cseppet is a kávémból, felálltam és kidobtam a műanyag poharat a kukába.
- Mehetünk?
- Igen. de te nem eszed meg a szendvicsed? - mutattam rá.
- Majd a kocsiban.
- Oké. - átkarolta a derekamat, amitől én hirtelen kicsit összerezzentem.
- Jól vagy? - fürkészett engem.
- Öö, p-persze. - válaszoltam. Ne csináld már Melanie. Ez csak egy fiú. Hagyd abba a dadogást! Mint valami idióta, úgy kezdtem el elhessegetni magam körül a gondolataimat. Végül mikor észrevettem, hogy a parkolóban lévő emberek engem néznek, a fülem mögé tettem a hajam, mintha misem történt volna és nem lennék megőrülve. Pedig nagyon is megvagyok. Harry úgy bánik velem mint ha a barátnője lennék. Viszont nem tudom miért, de nem merem megkérdezni tőle, hogy mit gondol erről. Az előbb mikor megpróbáltam volna, akkor sem jött össze. Így hát gyötrődtem tovább. Kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beszálltam a kocsiba. Mikor ő is bent ült, megint gyűjtöttem egy kis bátorságot, de aztán újra meggondoltam magam. Ez így ment tovább és tovább. Gondolkoztam, hogy hogy térjek rá erre a témára. Végül úgy véltem kezdem a szokásossal.
- Harry? - szólaltam meg vékony hangon.
- Tessék? - ő az utat nézte és közben a kormányon dobolt ujjaival a rádióból szóló zene ritmusára.
- Öhm...elég fontos amit kérdezni szeretnék... - még nem mertem felé fordítani a fejem, ezért így vártam, hogy mit fog mondani.
- Mel minden rendben? Olyan furcsa vagy most. Időként rád nézek és épp grimaszolsz a gondolataidon vagy valami más érdekes dolgot csinálsz. - közölte egyhangúan.
- Tudod Harry, nem. Nem, semmi sincs rendben. Nem tudom mi ez ami köztünk van, de a múltkor még azt mondtad belém zúgtál, most elviszel egy pár napra, hogy kettesben legyünk, ez mind szép és jó, de nem tudom eldönteni, hogy mit akarsz! - felemeltem a hangom, mert tényleg idegesített az egész.
- Nem azért viszlek el, hogy kettesben legyünk, hanem, hogy elfelejtsd egy kicsit azt a rosszat ami történt veled. - mondta tök nyugodtan.
- De akkor is kettesben leszünk...
- Mi bajod van Melanie? - kezdett hangosabban beszélni ő is.
- Az a bajom Harold, hogy nem közölsz velem bizonyos információkat. Barátnődként kezelsz, de most, mikor megpróbálok róla beszélni, rám förmedsz.
- Nem förmedtem rád. - közölte megint semlegesen.
- Harry! A sztorinak ne a feleslegesebb részét vedd már ki, hanem, a lényeget! Érted amit mondani próbálok?
- Ne beszéljünk erről Melanie! Nem tehetek róla, hogy beléd szerettem. A francba már! - kiabált.
- É-én csak..
- Te csak mi? Tudom, te csak megakartad kérdezni! - teljesen kikelt magából és már csak az ijedt arcát láttam ahogy próbálja a másik irányba fordítani a kormányt, hogy ne legyen baleset... A kocsi viszont nem engedelmeskedett. Áttörte a védőkorlátot és repült lefelé a sárba. Nem tudtam felfogni mi történik. Rémültségemben már csak sikítottam.
- Harry!

***

Sziréna hang, erős kezek, vérző testrészek, mentő, ezek nem utalnak valami jóra. Nos, én ilyen képszakaszokban ennyire emlékeztem.
Nagyon sokat aludhattam, mert olyan sok mindenről álmodtam. Amikor elég nehézkesen, de kinyitottam a szemem Harryt pillantottam meg a velem szemben lévő ágyon. Infúzióra volt kötve a keze, a fején egy fehér kendő szerűség volt körbecsavarva. Láthatóan kicsit már át volt véresedve. Még aludt. Körbenéztem, és csak akkor fogtam fel igazán, hogy mi történt...

11. Rész ~ Különleges délután

Helóka! Nagyon bocsi, hogy már picit régebben volt rész, de nekem nincsenek ilyen szabályaim, hogy mikor hozok újabbat, mert változó időpontokban kerülök géphez :/. Remélem megértitek :). Jaaa és a design is megszépült+már folyamatban van a fejléckészítés (nem saját). Természetesen ahogy elkészül és el lesz rendezve itt minden akkor azt is láthatjátok majd. A blogon pedig egy számomra elég fontos szavazást indítottam el (jobb felső sarok). Kérlek titeket szavazzatok mert érdekel a véleményetek :). Nem beszélek tovább, itt lenne a friss részecske.
Jó olvasást hozzá!




Az elmúlt egy hét nagyon-nagyon szörnyű volt. Elég nehezen, de elmondtam Peggienek is azon a bizonyos napon azt a bizonyos dolgot... Nos, szerintem nem is kell mondjam milyen reakcióval fogadta. Őt sem és engem se lehetett vigasztalni. Harry maradt velünk arra az éjszakára. Kedves volt tőle. Mikor úgy éreztem, hogy a könnycsatornám kiürült, na azután még jobban rám jött a sírás. Abban az egy hétben a szemeim, meg nagyjából az egész fejem háromszor akkora volt. Peg ugyanígy.
Most vasárnap délután van, az ágyon ülök és innen nézek bambán kifelé az ablakon. Úgy látom esik kint az eső. Pont megfelel ez a jelenlegi hangulatomhoz. Egész szórakoztató nézni míg pár esőcsepp lecsorog az üvegen. Épp kiszemeltem magamnak egyet, mikor kopogtattak az ajtómon.
- Gyere Peggie! - szóltam ki, de alig hallottam a hangom. Rekedt voltam, az orrom is be volt dugulva és fájtak a végtagjaim. Ekkor nyílt az ajtó és bejött rajta Harry(?).
- Szia. - kicsit furcsán néztem rá.
- Heló. - beletúrt göndör hajába, majd jelezte, hogy leülne. Én felhúztam a lábaimat, azzal az indokkal, hogy ha megteszi, akkor elém. Mikor ez megtörtént megint beletúrt fürtjeibe és újra megszólalt.
- Hogy vagy? - pár másodpercig csöndben maradtam. Nem nagyon tudtam mit mondjak. Már nem bőgtem minden percben, de nem is mondhattam azt neki, hogy remekül.
- J-jobban... - szép lassan lehullott egy könnycsepp a nadrágomra és lehajtottam a fejem.
- Hé, hé. El ne törjön itt nekem a mécses. - felemelte mutatóujjával az állam, hogy a szemembe tudjon nézni. - Na gyere ide. - megsimította a hátam és magához húzott. Szorosan öleltem. Olyan jó érzés, hogy ő itt van nekem.
- M-máris hi-hiányzik... - szipogtam dadogva. Most már mindig dadogni fogok Harry közelében vagy mi?
- Elhiszem. De figyelj. - a hajamba puszilt aztán gyengéden eltolt magától. - Azért jöttem, hogy elvigyelek valahova.
- Mégis hova? Harry ha bulizni akarsz vinni, az most nem a legjobb ötlet.
- Úgy nézek én ki mint aki bulizni akar? - aranyos mosoly ült az arcára.
- Nem tudom. Nem?
- Határozottan nem. Mit szólnál ha kicsit kiverném a fejedből ezt a nagy szomorúságot és elvinnélek valami hotelbe vagy panzióba pár napra?
- Hát... nem is tudom.
- Anie, nem töltheted el ebbe a házba bezárva az életed.
- De Peggie? Őt nem hagyhatom egyedül, 11 éves.
- Öhm, nem tudom. Kiment a fejemből hirtelen, hogy van egy húgod is. - arca kicsit szomorú lett. Abban a pillanatban eszembe jutott valami.
- Peggie mikor ideköltözött hozzám azt mondta, hogy a későbbiekben majd Ashton bácsinál fog lakni. Felhívom és megkérdezem. Biztos most is befogadja erre a pár napra. - daráltam le.
- Oké. - bólintott Harry. Kikerestem Ashton bácsi nevét a névjegyzékből és a "hívás" gombra nyomtam. Búgott egy párat, végül felvette.
- Igen? - szólt bele.
- Szia Ashton bácsi, én vagyok az Melaine.
- Melanie? Szia. - éreztem, hogy nem ismerte fel elsőre a hangom. - Mit szeretnél?
- Ühm... hát tudod... ismered Peggiet a húgomat?
- Hogyne ismerném! Voltam kint náluk Tunéziában is. - mondta örömmel. Csak én nem tudtam róla?
- Tényleg? És pár napra nem fogadnád be magadhoz kérlek? -  elsajátított bociszemekkel néztem a telefonomra, amit Harry is díjazott.
- Dehogynem. Bírom Peget. Mikor kéne?  - lefogtam a telefonom és megkérdeztem suttogva Harryt, aki azt válaszolta, hogy innentől kezdve három napra.
- Mától három napra. - mondtam.
- Rendben. Ezen a héten úgyis ráérek.
- Nagyon köszi! - egyből jobb lett a kedvem.
- Nincs mit aranyom. - leraktam.
- Vállalja? - érdeklődött Harry.
- Igen! - borultam rá.
- Akkor indulhatunk?
- Ühüm, csak gyorsan bedobok egy kis bőröndbe pár cuccot. - megindultam a ruhásszekrény felé.
- Oké. A nappaliban leszek.
- Okés. - kivettem azokat a ruhákat amiket szeretek. Bepakoltam úgy a bőröndbe, hogy három napra elég legyen. Mikor kész voltam, becipzároztam, felvettem az ágyról és a nappaliba mentem. Harry épp Peggievel beszélgetett, aztán mindketten felröhögtek.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem és felém fordultak.
- Harold tök humoros. - röhögött még minid Peg.
- Komolyan? - színészkedtem.
- Aha. - mondta büszkén Harry. - Indulhatunk humor Harold? - mutattam a bőröndre ami mellettem állt.
- Igen. - állt fel Peggie. Csodálkozva láttam, hogy nála is van egy táska.
- Te mikor pakoltál be? - ránézett a göndörre és megint felkuncogtak. Na jó itt valami nagyon furcsa. Szem forgatva mentem az ajtóhoz, majd nyitottam azt.
- És a te cuccaid Harry?
- Nyugi Mel, már előre készültem. - kaján vigyor jelent meg az arcán, amit megmondom őszintén nagyon is szeretek, csak nem olyankor mikor azt sem tudom miről van szó. Beszálltunk a kocsiba. Harry vezetett, én mellette ültem, Peg pedig a mögöttem lévő ülésen foglalt helyet. Amint becsatoltuk magunkat Harry elindította a motort és ezáltal a rádió is megszólalt (nem túl hangosan). Végigdaráltam neki, hogy merre kell menni Ashton bácsihoz, aztán csak bambultam ki az ablakon. Visszaemlékeztem arra, hogy milyen jó is volt anyával mikor eltöltöttünk anya-lánya napokat. Mentünk moziba, vagy biciklizni, esetleg vásárolni. Olyan jó volt vele és nem gondoltam volna soha, hogy ilyen hamar el fog tűnni az életemből. Úgy néztem rá sokszor mint egy legjobb barátnőre akinek mindent elmondhatok, és akit szeretek. Pár éve már, hogy kint élt Tunéziában, de csak most tudatosult bennem, mennyire hiányzik. Apa már kiskorom óta folyton üzleti utakon, megbeszéléseken volt, ezért rá inkább mindig úgy tekintettem mint egy főnökre vagy nem is tudom mire, de nem apukára. Ekkor Harry zökkentett ki a gondolkodásból.
- Anie, megérkeztünk. - csettintgetett az orrom előtt, mire föleszméltem.
- Öhm, aha.. persze... oké.
- Itt vagy köztünk, vagy egy másik bolygón jársz? - hajolt előre Peggie.
- Hagyjatok már. Bemehetnénk végre? - kérdeztem idegesen.
- Melanie, biztos nincs semmi baj? - húzta fel egyik szemöldökét fürtöske.
- Igen Harry, biztos. De ne most ne legyél már ennyire... ennyire... - kerestem a szavakat.
- Ennyire mi?
- Ennyire kedves... - tudtam, hogy a fejem színe lassan jobban hasonlít egy piros rákra mint bőrszínre. Gyorsan kipattantam a kocsiból, becsapva magam után az ajtót és intettem a bent ülőknek, hogy jöjjenek már. Harold egyből cselekedett is és jelezte, hogy a csomagtartóhoz megy Peggie táskájáért, így én is odamentem. Megpróbáltam felnyitni, miután rájöttem, hogy ez nem fog menni ha nincs kinyitva. Szólni akartam Harrynek de abban a pillanatban mögöttem termett és csípőmet szorosan magához húzta, majd fülembe súgott.
- Szóval kedves vagyok? - éreztem ahogy belemosolyog a mondatába.
- H-harry, sz-szerintem mo-most ezt nem i-itt kéne... - jézusom ez egyre rosszabb.
- Válaszolj. - maga felé fordított, így a szemébe néztem.
- I-igen a-az vagy. - lesütöttem a szemem és megkönnyebbültem, hogy kimondtam végre még ha nehézkesen is. Aztán egy puha ajkat éreztem a sajátomon...

10. Rész ~ Anya...

Sziasztok! Megérkeztem hozzátok az új fejezettel. Ezek után már nem a fejléc alatt találjátok majd meg a részeket, hanem oldalt az "archívumnál". Remélem tetszeni fog nektek a 10. rész is :) Jó olvasást hozzá!
Xoxo: Evi



Már a főtéren sétáltunk Peggievel, mikor elment mellettünk egy asszony két kisgyerekével. Megszólítottam.
- Elnézést! Nem tudja, van itt a környéken valamiféle balettiskola? Vagy olyan hely ahol balettot lehet tanulni?
- Persze, hogy van! Az én lányom is odajár. - lenéztem a kislányra. Körül belül öt-hat éves lehetett. Barna, dús haja két vállán ereszkedett le. Pici zöld szemei engem méregettek. Piros kis ruhácskát viselt, amin fekete pöttyök díszelegtek. A lábán pedig szintén piros topánka volt. Nagyon aranyos látványt keltett. Átpillantottam a hölgy másik oldalán lévő kisfiúra. Ő ilyen nyolc-kilenc éves lehetett, de szintén cuki volt. Majdnem fekete, tüsis hajjal rendelkezett. Kék pólót viselt, barna halásznadrág kíséretében ugyanolyan színű szandállal.
- Megtudná mondani, hogy hol találjuk?
- Még sétáltok egy kicsikét ezen az utcán, majd a leghamarabbi kereszteződésnél jobbra fordultok. Elég nagy épület, nem lehet eltéveszteni. - mosolygott rám.
- Rendben. Köszönjük szépen. - viszonoztam és intettem Pegnek, hogy menjünk tovább.
- Szívesen. - ezt már csak a távolból hallottam.

***

Tényleg nem volt messze. Aligha öt perc után odaértünk. Tátott szájjal mértem végig a hatalmas, valószínűleg nemrég épített iskolát. Nagy betűkkel rá volt festve ez: "Pódium tánc és balettiskola".
- Szuper! - hallottam mellőlem Peggie hangját.
- Az. - helyeseltem, aztán megindultam előre. Egyenesen a bejárat felé. - Ugye nem baj ha... - ekkor Peggie közbevágott.
- Nem.
- ...bekísérlek. - ezt már magamnak motyogtam, mert Peg széles mosollyal ment be az épületbe. Én is odamentem hozzá. - Nézd, ott egy recepciós. - mutattam magam elé, majd arra mentünk. Épp telefonált a körül belül velem egyidős lány, így hát megvártuk míg leteszi. Mikor ez megtörtént köszöntem.
- Szia. Ööö a húgom balettozni szeretne járni. Hol van erre lehetőség? - nem a legjobb "beszédem" volt de legalább értette.
- Sziasztok. Nos, ez olyan helyiség, ahol számokkal különböztetik meg a pódium táncot és a balettet. Ha tovább mentek, a folyosó végén két terem lesz egymással szembe. Az egyiken "pódium tánc: 1" feliratot láttok majd, a másikon "balett: 2"-t. Az utóbbiba ha bekopogtok, mindenben segítenek nektek.
- Oké. Köszi. - hadartam le és magam előtt tolva Peget mentem a folyosó végéig. Bekopogtam a 2-s terembe, majd miután kinyitották és betessékeltek minket, bementünk. Kicsit furcsa volt, hogy egy huszonéves fekete hajú fiúval álltam szemben.
- Heló. Zayn Malik. - nyújtotta a kezét.
- Hali. Melanie Bowman. - fogadtam el.
Itt is elmondtam mit szeretnénk, aztán ezeket mondta nekünk.
- A húgod kezdő vagy már járt régebben balettozni? - kérdezte.
- Pár hete még egy másik kontinensen, de járt.
- Értem. Akkor neki egy héten kétszer lesznek edzései az alábbi időpontokban: hétfőn 15-17-ig, szerdán 16-18-ig. - mondta.
- Okés, és árban mennyi lesz?
- 4000Ft, de ahogy ügyesedik még jobban és felsőbb szintre kerül, úgy az ár is nő kicsivel.
- Jól van. Köszi.
- Nincs mit. - kacsintott. Én indultam volna, viszont utánam szólt.
- Ha szeretne, maradhat ezen az edzésen is. Tíz per múlva kezdődik.
- Szeretnél? - néztem Peggie felé.
- Ühüm. - pattant fel onnan, ahol eddig ült.
- Gyere, ott hátul vannak balettcipők. Keress egyet ami a lábadra illik. - mutatta Zayn.
- Sziasztok. - köszöntem el és elhagytam a helyiséget, aztán az egész épületet is. Ahogy kiértem sajnos azt éreztem, hogy esik egy picit az eső, de nem volt nálam esernyő. Taxit utálok hívni, mert nekem is van kocsim, akkor meg minek üljek taxiban? Nem tehettem mást. Elindultam gyalog. Természetesen már megint a gondolataimmal voltam elfoglalva és természetesen már megint nem vettem észre, hogy valaki a nevemet kiabálja. Oldalra néztem és megláttam a göndör kocsiját, benne pedig a göndört.
- Melanie! - kiabált még mindig.
- Szia Harry! - kiabáltam vissza.
- Gyere hazaviszlek! Zuhog az eső! - körülnéztem és tényleg zuhogott, csakhogy én ezt észre sem vettem. Gyorsan az autóhoz futottam és beszálltam. Kirázott a hideg, mert bent jó meleg volt.
- Szia. - köszönt most már normális hangerővel Harry.
- Szia. - köszöntem vissza.
- Komolyan nem érezted az esőt? - csodálkozott.
- Nem igazán. - mosolyogtam. - Gondolkoztam.
- És min? - oldalra nézett egy pillanatra, aztán tovább figyelte az utat.
- Azon, hogy hogy tudsz te mindig itt teremni ha baj van?
- Megérzés. - számomra megszokott gödröcskéi megint megjelentek az arcán.
- Á, értem. - bólintottam.
Miután Harry leparkolt a házam előtt, ő is kiszállt velem, hogy ne ázzak meg (ennél is jobban) és a fejünk fölé tartotta dzsekijét. Mikor már a bejárati ajtó előtt voltunk, megláttam valami levél szerűséget kikandikálni a postaládából. Odarohantam. Mivel nekem nagyon ritkán érkezik levél, így gondoltam fontos lehet. Kinyitottam, kivettem futóléptekben mentem vissza az ajtóhoz és beléptem a házba.
- Mi az? Levél? - kérdezte a fürtös háttal állva.
- Aha. Felbontom. - meg is tettem és leesett állal olvastam a benne lévőket.

Melanie Bowman. Ez a levél Tunéziából érkezett önhöz. Sajnálatos módon ez nem üdvözlő levél vagy képeslap, ugyanis a kórházból küldöm ezt. Az édesanyját Enola Cross-t egy hete ebbe a kórházba szállították be mint súlyos sebesültet. Én, Jon Carter voltam az orvosa. Mindent megtettünk azért, hogy javuljon az állapota. Egy ideig ez ment is... Aztán fogalmunk sem volt miért, de rosszabb lett minden, mint amilyen volt. Nem evett, nem ivott, tulajdonképpen semmire nem volt hajlandó. Még beszélni se lehetett vele. Sajnos azért írok múlt időben, mert a minap bementem hozzá és nem lélegzett. A szíve megszűnt dobogni. Sajnálom, hogy így levélben kell közölnöm önnel a borzasztó hírt, de az édesanyja elhunyt... Minden családtagot aki nem ezen a kontinensen él, és ebbe a kórházba hozzák a rokonját, azt értesítjük. Üdvözlettel: Jon Carter, orvos 

Hatalmas könnycsepp hullott le az arcomról miután elolvastam a levelet.

Majd követték őt a társai is. 

- Melanie? Mi a baj? - sietett oda Harry. Én térdre rogytam, és zokogtam tovább. Arcomat kezeimbe temettem, a levelet pedig eldobtam. Ő átöltelt és újra hozzám szólt. 

- Mel, kérlek mondj valamit. 

- A-anya...

- Hallgatlak. - fogott szorosabban. Hangja nyugtató volt, ennek ellenére nekem nem használt semmi.

- El-elment... - dadogtam és még erősebben sírtam.

- Semmi baj Anie, itt vagyok veled. 

- Semmi baj? Semmi baj?! Harry meghalt az anyám! Ne mondd nekem, hogy semmi baj! Te ezt az érzést nem ismerheted! - ordítottam fulladozva a könnyeimtől. Majd az villant be az agyamba, hogy hogy fogom én ezt elmondani Peggienek...

9. Rész ~ Varázslatos séta

Helóó! Itt van egy újabb rész számotokra! Remélem elnyeri majd a tetszéseteket és sok komment látogatja meg az oldalt :). Nagyon örülnék neki :). Jó szórakozást és egyben olvasást hozzá! ;)



Ott álltunk, valamiféle park közepe táján és azt vitattuk, hogy ki honnan ismeri a másikat. Miután én elmeséltem hogyan találkoztam Gracevel, bemutatkoztak Harryvel egymásnak én is Louissal aztán a fiúk is elmondták, hogy régebben ők, meg még másik három srác összejártak bandázgatni, és dalokat is írtak és énekeltek.
- Te tudsz énekelni? - böktem oldalba Hazzt.
- Tudni tudok, csak nem jól.
- Ne hülyéskedj! - csapta meg a vállát Louis. - Neki volt a legjobb hangja. - kacsintott rám.
- Erről majd még tárgyalunk. - néztem Harry felé, aki csak lazán beletúrt a hajába.
- Egyébként ti együtt vagytok? - mutatott ránk Grace.
- Nem. - vágtam rá gyorsan mindkettőnk helyett. A göndör meg csak a földet pásztázta.
- Értem. Harry? - nézett felé Grace.
- Ömm...nem vagyunk együtt. - eszmélt fel.
- Ez nem volt valami meggyőző.
- Hát nem. - helyeselt Louis.
- És ti együtt vagytok? - kérdeztem most én tőlük.
- Ühüm. - bólogattak.
- Hanyagolhatnánk a témát? - türelmetlenkedett Harry.
- Igen, de sajnos az egész beszélgetést hanyagolnunk kell mert megyünk anyáékhoz ebédre és ott is töltjük az éjszakát. - mutatott a csomagtartóra Grace, amiben két kisebb táska volt.
- Értem. Jó szórakozást, sziasztok! - köszöntem el.
- Kérsz egy banánt Grace? Louis nem szereti, én meg már nem kérek többet.
- Ööö persze! - fogadta el nevetve azt a lány.
- Sziasztok. - felszálltak a biciklire, mi továbbmentünk, ők pedig szép lassan eltűntek a látótávolságunkból.
Harry és én közém pár perc kínos csend ült, majd ezt a csendet én szakítottam meg.
- Mi volt ez a "kérsz egy banánt Grace?"? - nevettem fel.
- Mi lett volna? Nem akartam, hogy megrohadjon.
- Harry-Harry. Egy lánynak ajándékként nem banánt kell adni. - kacagtam. - Látom nem vagy te jó az ilyen dolgokban. Egyébként miért akartál olyan gyorsan túlesni az "együtt vagyunk-e" dolgon? - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.
- Én nem vagyok jó az ilyen dolgokban?! Te nem veszed észre ami az orrod előtt van! - egy pillanatra megálltam, ő pedig újra lenézett és hajába túrt. - Igen, sajnálom, hogy kiabáltam de ez van. Beléd zúgtam Mel. És te ezt észre sem vetted... - az ég hirtelen beborult, majd az apró esőcseppek után egyre jobban kezdett esni. Nekem egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- De Harry...észrevettem... - kicsit hangosabban mondtam mint ahogy akartam. A következő pillanatban pedig csak a közeledő árnyékát láttam. Felemelte mutatóujjával az állam, hogy szemembe nézhessen. Vizes, göndör hajtincsei nagyon jól álltak neki. Hajamat hátrasimította, arcomat két keze közé fogta, végül megcsókolt...
Rámosolyogtam, ő ugyanezt tette. Még pár másodpercig álltunk a zuhogó esőben, azután hazaindultunk.

***

Életem egyik legjobb napját éltem át tegnap. Igaz, hogy sikeresen megfáztam, de ilyenkor kit érdekelne? Engem biztosan nem. Eddig is ott motoszkált bennem a tudat, hogy többet érzek Harry iránt mint barátság, de nem jutott el az agyamig. Viszont így, hogy Ő vallotta be, nekem is sokkal könnyebben ment. Persze Peggie sem hagyhatta szótlanul ezt az egészet.

(Tegnap délután)
"Beléptem az ajtón, Peg épp tv-t nézett. Hatalmas mosollyal köszöntem neki.
- Szia!
- Szia... Összejöttetek ugye? - fordította felém a fejét.
- Azt nem mondanám. - ledobtam a bőrigázott táskám a földre és a csap fölött kicsavartam vizes hajam.
- Akkor csókolóztatok? - az ő arcára is kicsit szélesebb vigyor ült ki.
- Aham. - piruettezve kerültem meg a bárpultot.
- Tudtam én, hogy így lesz. - kacsintott rám. Visszakacsintottam és a fürdő felé sétáltam."

Most is belepirulok ha erre az egészre visszagondolok. Viszont nem gondolkozhattam tovább mert üzenet jött a telefonomra. Érte menetem és megnéztem kitől.

Miután elküldtem a válaszomat, kimentem Peghez a konyhába. 

- Mi jót csinálsz? - érdeklődtem.

- Sütit sütök. Nem tudod hol van a liszt?

- Ott a felső polcon. - mutattam. - Kell segítség?

- Nem, köszi. Jó lesz a csokis süti? - mosolygott.

- Tökéletes. - ültem le a székre. - Egyébként te Tunéziában sportoltál valamit? Vagy eljártál valahova?

- Balettozni jártam.

- Na, az tök jó.

- Mel? Kérhetek tőled valamit?

- Igen. Mit?

- Ma vagy valamikor elmegyünk megnézni, hogy van-e itt a környéken is balettozásra lehetőség?

- Persze. Mehetünk ha kész a süti. - ezen mindketten felnevettünk.

***

Peggie iszonyatosan finom süteményt csinált. Ráadásul csokis volt, az meg a kedvencem.

- Na indulhatunk?

- Igen. - belerakta a tányérokat a mosogató gépbe, felvettük a cipőnket és indultunk is.

- Szerintem a főtér felé menjünk. Ott talán valaki tud ilyen helyet.

- Okés.

A főtér felé vezető úton sokat beszélgettünk Peggel. Csomó mindent elmondott anyáról és Tunéziáról, meg az ő apukájáról is mesélt. Elég érdekes fazon lehet. Beszámolójába egy fiú szakította meg, aki úgy nekiment, hogy Peggie szó szerint rám esett.

- Normális vagy te?! - ordibált utána, de a srác hátra sem nézett, csak sétált komoran előre. Peggie visszafordult és a fiú irányába indult meg. Mikor a közelébe ért megfogta a vállát és elkezdett magyarázni neki. Én nem hallottam miket mondott, csak az arckifejezéséből próbáltam leszűrni valamit. Mikor végeztek, a kis srác bólintott, Peg pedig visszajött hozzám.

- Azt mondta nem látta, hogy ott vagyok. Ahha, persze...

8. Rész ~ Találkozás

Helóka! Ismét egy friss résszel jöttem nektek :). Mondtam én, hogy sűrűbben írom majd őket. Nincs nagyon sok dolgom a nyáron ezért lehet, hogy a jövőhéten pluszban jön majd még 2-3 fejezet. Peggie karakterét mostantól megnézhetitek a szereplőknél. Most pedig a szokásosat mondhatom csak :). Jó olvasást hozzá!



[Neee, nem akarom! Harry kérlek ne tedd ezt! Kérlek...]

- Ááá! - riadtan sikítva ültem fel az ágyon, ezzel felébresztve Peggiet. Ő is felült és rémülten nézett rám.
- Mel, jól vagy? - kérdezte ugyanolyan arckifejezéssel. Én még mindig ziháltam és félig még az álmomban jártam. - Melanie? - szólt még egyszer. Pislogtam egy nagyot, majd észbe kaptam, hogy csak álmodtam.
- Semmi baj Peggie. Csak rosszat álmodtam. Aludj tovább. - a hold megvilágította kissé barnás haját, amire nyomtam egy lágy puszit. Végül én is visszafeküdtem és egy kényelmes pozícióban megpróbáltam visszaaludni.

Egész éjszaka forgolódtam. Valami nagyon rosszat álmodtam, de csak annyira emlékeztem, hogy Harry és én szerepeltünk benne.

A redőnyt még nem akartam felhúzni, nehogy felkeltsem ezzel Peggiet. Elég volt szegénynek este is. Megnéztem a telefonomon, és 7 óra volt. Szuper. Ilyen hamar ha hurrikán zúz szét mindent akkor sem szoktam felkelni. Belebújtam a papucsomba és a konyhába csoszogtam. Kinyitottam a hűtőt és kivettem belőle a tejet. Arrébb mentem, és a szekrényből pedig egy tálat helyeztem az asztalra. Végül levettem a polcról valamilyen gabonapelyhet. Rögtön Harry jutott eszembe. Mikor pár napot nálam aludt mindig ezt evett. Elmosolyodtam. Leültem az egyik székre, majd nekiláttam az evésnek.
Miután kész voltam, beleraktam a mosogatógépbe a koszos terítékeket. Ebben a pillanatban megszólalt a kaputelefon. Gyorsan odarohantam, nehogy felkeltse Peget, felvettem és beleszóltam.
- Igen?
- Beengedsz? - szólt egy kissé rekedtes de ismerős hang a vonal túlsó végéről.
- Harry? - kérdeztem meglepődve. Viszont hangját már nem hallatta. Szemeimet forgatva megnyomtam a beengedő gombot és vártam, hogy kopogjon. Nem telt bele tíz másodperc és ez meg is történt. Kinyitottam az ajtót.
- Te még pizsiben? - nézett végig rajtam hatalmas vigyorral az arcán.
- Te itt? - húztam fel mindkét szemöldököm. Aztán észrevettem, hogy van egy kisebbfajta kosár a kezében.
- Beengednél? - kérdezte újra. Erre jobban kitártam az ajtót, hogy betudjon jönni.
- Gyere, de psszt! - mutató ujjamat a szám elé tettem, mire a göndör kérdőn nézett rám.
- Összejöttél valakivel vagy mi? - úgy tette csípőre a kezét mint egy háziasszony.
- Dehogy. Csak itt alszik most egy pár napig a húgom. - küldtem felé egy mosolyt, amit ő is viszonzott és csípőjéről leemelte kezeit.
- Van húgod?
- Igen van. Elmesélek mindent, csak ülj le. - utasítottam, mire ő azt tette amit kértem.
Elmondtam neki mindent amit nekem mondott Peggie, ő pedig szép csendben végighallgatta. Olykor csodálkozó, és olykor ijedt tekintettel.
- Hú. - ennyit mondott miután a végére értem.
- Egyébként minek köszönhetem a látogatásod? - érdeklődtem.
- Hát, hoztam egy kis reggelit. - mutatott a kosara felé.
- De én már reggeliztem. - néztem én is arra.
- Most még egyszer fogsz. - odament a kosárhoz és elkezdett kipakolni belőle mindenféle finomságot. - A legjobbat a végére hagytam. - kacsintott rám, aztán elővette a nagyon finom csokis tekercseket. Beleborzongtam ebbe a kellemes illatba.
- Oké, együnk. - ültem le széles mosollyal.

***

Amikor Harryvel végeztünk, felvetette azt a kérdést, hogy elmenjünk-e sétálni, amibe én belementem. (Persze azért hagytunk Peggienek is kaját.)
Ültem volna le a kanapéra, mikor Peg jött ki a szobámból.
- Jó reggelt! - dörzsölgette álmos szemeit.
- Neked is. - "köszönt" Harry.
- Szia Peggie. Bemutatnálak valakinek. - tologattam a göndör fürtös fiú elé.
- Harry Styles. - nyújtotta a kezét.
- Peggie Fenwick. - fogadta azt el Peg, majd tágabbra nyíltak a szemei. - Te vagy az a srác aki üzenetein Anie mindig mosolyog? - na jó erre nem számítottam. Természetesen elpirultam. Nem tehetek róla, hogy ilyen típus vagyok sajnos.
- Ömm, ezek szerint igen. - tudtam, hogy Harry önelégülten rám fog nézni ezért egy gyors "letusolok addig beszélgessetek" szöveg után bementem a fürdőbe. Igazából nem nagyon akartam kb már reggel 8-kor zuhanyozni, ennek ellenére levetkőzés után mégis beálltam a kabinba. Kivételesen jól esett bőrömnek a szinte forró víz érzése. Nyomtam egy kis tenyérnyi tusfürdőt, átmostam magam, leöblítettem, végül kiszálltam. Lila törölközőmet magamra tekertem és úgy mentem ki a fürdőszobából. Láttam, hogy Harryék már nem a konyhában tartózkodnak. A nappali felé mentem, ahol a göndör és Peg a Bambi című mesét nézték a tv-ben. Elröhögtem magam mire Peggie hátranézett.
- Mi az?
- Semmi-semmi megyek is átöltözni. Te nem jössz el velem meg Harryvel sétálni? - kérdeztem meg.
- Öö...köszi inkább kihagyom. Nem akarok pótkerék lenni. - visszafordult és nézte tovább a mesét.
- Nem lennél az. - mondta Harry.
- Akkor sem. Megleszek én itt. - megpaskolta a kanapé párnáit.
- Hát jó. Na én elmegyek átöltözni. Negyed óra és indulhatunk. - fordultam a szobám irányába.

Mivel meleg van kint, egy fekete szoknyát és egy virágmintás pólót vettem fel. Plussz még karkötőt és nyakláncot. Visszamentem a nappaliba és egy "indulhatunk" szóval jeleztem elkészültségem. Harry felpattant eddigi helyéről és az ajtó felé vette az irányt.
- Akkor tuti nem fogsz félni egyedül? - néztem Peggie felé.
- Mel, nem vagyok öt éves.
- Jó-jó csak biztos akartam lenni benne. - a fürtös kinyitotta nekem az ajtót, én még intettem egyet Pegnek, aztán távoztunk.
Kint úgy ahogy gondoltam, nagyon meleg volt. Szerte az egész városban emberek mászkáltak. Ki így ki úgy. Valaki kutyát sétáltatott, valaki biciklizett. Bámészkodásomat Harold szakította meg.
- Amúgy csinos vagy. - közölte.
- Amúgy köszi. Van nálad egy twix? - vigyorogtam rá.
- Hogy jött ez ide? Egyébként persze hogy van! Nálam mindig van. - húzta széles mosolyra a száját. - Kérsz?
- Ühüm. - bólogattam. Nem tudom miért de nagyon megkívántam. Ő pár másodpercen belül elő is húzott egyet a zsebéből, és átnyújtotta nekem. Magának pedig elővett egy banánt. Miközben így sétálgattunk és ettük a kajáinkat elgondolkoztam azon, vajon a korán reggeli látogatása igazából minek köszönhető volt. Ekkor hangos nevetéseket hallottam, meg bicikli csengetést, de a gondolataimmal voltam elfoglalva. Aztán egy erős kéz fogta meg a csípőmet és rántott az ő irányába. Mikor magamhoz tértem Harry fogott szorosan magához, majd mikor látta, hogy semmi bajom elengedett.
- Nem tudsz az orrod elé nézni?! - kiabált a biciklisnek aki majdnem elütött.
- Bocs haver, bocs. - mondta egy másik fiú és közben leszállt a bicikliről. Abban a pillanatban megláttam mögötte egy ismerős arcot, és a tandem biciklit.
- Grace?
- Louis? - kérdeztük Harryvel egyszerre, csak más embertől.
- Szia haver! - ölelték át egymást a srácok én pedig furcsállva néztem őket?
- Ti ismeritek egymást? - kérdeztem most Gracevel egyszerre...