Ott álltunk, valamiféle park közepe táján és azt vitattuk, hogy ki honnan ismeri a másikat. Miután én elmeséltem hogyan találkoztam Gracevel, bemutatkoztak Harryvel egymásnak én is Louissal aztán a fiúk is elmondták, hogy régebben ők, meg még másik három srác összejártak bandázgatni, és dalokat is írtak és énekeltek.
- Te tudsz énekelni? - böktem oldalba Hazzt.
- Tudni tudok, csak nem jól.
- Ne hülyéskedj! - csapta meg a vállát Louis. - Neki volt a legjobb hangja. - kacsintott rám.
- Erről majd még tárgyalunk. - néztem Harry felé, aki csak lazán beletúrt a hajába.
- Egyébként ti együtt vagytok? - mutatott ránk Grace.
- Nem. - vágtam rá gyorsan mindkettőnk helyett. A göndör meg csak a földet pásztázta.
- Értem. Harry? - nézett felé Grace.
- Ömm...nem vagyunk együtt. - eszmélt fel.
- Ez nem volt valami meggyőző.
- Hát nem. - helyeselt Louis.
- És ti együtt vagytok? - kérdeztem most én tőlük.
- Ühüm. - bólogattak.
- Hanyagolhatnánk a témát? - türelmetlenkedett Harry.
- Igen, de sajnos az egész beszélgetést hanyagolnunk kell mert megyünk anyáékhoz ebédre és ott is töltjük az éjszakát. - mutatott a csomagtartóra Grace, amiben két kisebb táska volt.
- Értem. Jó szórakozást, sziasztok! - köszöntem el.
- Kérsz egy banánt Grace? Louis nem szereti, én meg már nem kérek többet.
- Ööö persze! - fogadta el nevetve azt a lány.
- Sziasztok. - felszálltak a biciklire, mi továbbmentünk, ők pedig szép lassan eltűntek a látótávolságunkból.
Harry és én közém pár perc kínos csend ült, majd ezt a csendet én szakítottam meg.
- Mi volt ez a "kérsz egy banánt Grace?"? - nevettem fel.
- Mi lett volna? Nem akartam, hogy megrohadjon.
- Harry-Harry. Egy lánynak ajándékként nem banánt kell adni. - kacagtam. - Látom nem vagy te jó az ilyen dolgokban. Egyébként miért akartál olyan gyorsan túlesni az "együtt vagyunk-e" dolgon? - rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.
- Én nem vagyok jó az ilyen dolgokban?! Te nem veszed észre ami az orrod előtt van! - egy pillanatra megálltam, ő pedig újra lenézett és hajába túrt. - Igen, sajnálom, hogy kiabáltam de ez van. Beléd zúgtam Mel. És te ezt észre sem vetted... - az ég hirtelen beborult, majd az apró esőcseppek után egyre jobban kezdett esni. Nekem egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- De Harry...észrevettem... - kicsit hangosabban mondtam mint ahogy akartam. A következő pillanatban pedig csak a közeledő árnyékát láttam. Felemelte mutatóujjával az állam, hogy szemembe nézhessen. Vizes, göndör hajtincsei nagyon jól álltak neki. Hajamat hátrasimította, arcomat két keze közé fogta, végül megcsókolt...Rámosolyogtam, ő ugyanezt tette. Még pár másodpercig álltunk a zuhogó esőben, azután hazaindultunk.
***
Életem egyik legjobb napját éltem át tegnap. Igaz, hogy sikeresen megfáztam, de ilyenkor kit érdekelne? Engem biztosan nem. Eddig is ott motoszkált bennem a tudat, hogy többet érzek Harry iránt mint barátság, de nem jutott el az agyamig. Viszont így, hogy Ő vallotta be, nekem is sokkal könnyebben ment. Persze Peggie sem hagyhatta szótlanul ezt az egészet.
(Tegnap délután)
"Beléptem az ajtón, Peg épp tv-t nézett. Hatalmas mosollyal köszöntem neki.
- Szia!
- Szia... Összejöttetek ugye? - fordította felém a fejét.
- Azt nem mondanám. - ledobtam a bőrigázott táskám a földre és a csap fölött kicsavartam vizes hajam.
- Akkor csókolóztatok? - az ő arcára is kicsit szélesebb vigyor ült ki.
- Aham. - piruettezve kerültem meg a bárpultot.
- Tudtam én, hogy így lesz. - kacsintott rám. Visszakacsintottam és a fürdő felé sétáltam."
Most is belepirulok ha erre az egészre visszagondolok. Viszont nem gondolkozhattam tovább mert üzenet jött a telefonomra. Érte menetem és megnéztem kitől.
Miután elküldtem a válaszomat, kimentem Peghez a konyhába.
- Mi jót csinálsz? - érdeklődtem.
- Sütit sütök. Nem tudod hol van a liszt?
- Ott a felső polcon. - mutattam. - Kell segítség?
- Nem, köszi. Jó lesz a csokis süti? - mosolygott.
- Tökéletes. - ültem le a székre. - Egyébként te Tunéziában sportoltál valamit? Vagy eljártál valahova?
- Balettozni jártam.
- Na, az tök jó.
- Mel? Kérhetek tőled valamit?
- Igen. Mit?
- Ma vagy valamikor elmegyünk megnézni, hogy van-e itt a környéken is balettozásra lehetőség?
- Persze. Mehetünk ha kész a süti. - ezen mindketten felnevettünk.
***
Peggie iszonyatosan finom süteményt csinált. Ráadásul csokis volt, az meg a kedvencem.
- Na indulhatunk?
- Igen. - belerakta a tányérokat a mosogató gépbe, felvettük a cipőnket és indultunk is.
- Szerintem a főtér felé menjünk. Ott talán valaki tud ilyen helyet.
- Okés.
A főtér felé vezető úton sokat beszélgettünk Peggel. Csomó mindent elmondott anyáról és Tunéziáról, meg az ő apukájáról is mesélt. Elég érdekes fazon lehet. Beszámolójába egy fiú szakította meg, aki úgy nekiment, hogy Peggie szó szerint rám esett.
- Normális vagy te?! - ordibált utána, de a srác hátra sem nézett, csak sétált komoran előre. Peggie visszafordult és a fiú irányába indult meg. Mikor a közelébe ért megfogta a vállát és elkezdett magyarázni neki. Én nem hallottam miket mondott, csak az arckifejezéséből próbáltam leszűrni valamit. Mikor végeztek, a kis srác bólintott, Peg pedig visszajött hozzám.
- Azt mondta nem látta, hogy ott vagyok. Ahha, persze...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése