Nem hittem a szememnek, mikor megláttam, hogy az, aki "megmentett" és perverz léleknek neveztem az Harry. Automatikusan az járt az agyamban: hülye vagy Melanie, hülye vagy.
Ráadásul eddig egész baráti viszonyba kerültem vele, most meg kb mindent elrontottam.
Alig pillantottam rá, már le is sütöttem a szemem és úgy kezdtem el hozzá beszélni.
- Bocsi, nem tudtam, hogy te vagy az...
- Szia Mel. Jaa, semmi baj. Gondolom nem mondtál volna ilyet ha látsz. Bár nem tudhatod, lehet, hogy igaz rám. - lefelé néztem, így is nyilvánvaló volt számomra az arcán lévő gödrei megvillantása.
- Csakugyan? - kérdeztem már felnézve rá.
- Nem mondhatok semmit, de ha szeretnéd megtudni, gyere el velem holnap valahová.
- Ööö jó, persze. De mégis hová?
- Mondd meg te!
- Hááát...
- Tudod mit? Meglepetés lesz. - rámkacsintott.
- Oké, hányra jössz értem? - érdeklődtem.
- Este hét az megfelel?
- Persze.
Ekkor gyors siklásokat hallottam magam mögül.
- Megjötteeem!! - ordítozta Abby, de nem tudta lefékezni magát. Hátulról nekem jött, én pedig Harry felé estem, viszont megtudtam kapaszkodni a nyakában. Próbáltam felegyenesedni, nem sok sikerrel.
- Várj, segítek. - a derekamnál fogva feljebb húzott, akkora erővel, hogy mikor "lábra" álltam majdnem lefejeltem.
- Köszi. - mondtam egy kisebb mosoly szerűséggel.
- Vigyázz a fejecskédre, nem jönne jól neki még egy heg. - közölte kacagva.
- Halihó! Én is itt vagyok! - hallottam mögöttem Ab hangját, aki a csípőmet átkarolva szorított, nehogy elessen. Harry átsiklott hozzá, majd neki is segített felállni.
- Kössz. Harry? - láttam Abbyn, hogy nem igazán emlékszik már a nevére. Miután Harry bólintott, Ab arcáról is eltűnt a kételkedés.
- Hívhattok nyugodtan Hazzanak vagy Hazznak is.
- Oké. Anie nekem most indulnom kéne. - fordult felém Abby.
- Én is indulok haza, mert az egyik haverom lemondta az utolsó percben a korcsolyázást és egyedül meg unatkozok.
A visszafelé kocsikázás nem volt túl nagy szám, mivel egész végig csöndben ültem és az ablakon legördülő esőcseppek halk kopogását figyeltem. Elég szeszélyes ez az április. Miután Ab kirakott a házam előtt, sietett is a dolgára én pedig futóléptekben mentem a kapu ajtóhoz, aztán a másikhoz. Ahogy az első két lépést megtettem bent, éreztem, hogy valami nem stimmel. Mondjuk az, hogy semmi nem a helyén volt. A kanapé félig feldöntve, a poharak széttörve hevertek a padlón, kisebb-nagyobb szekrényeimből a legtöbb minden ki volt hajítva. A szemem a hálószobámhoz vezettem. Régebbi pénztárcák az ágyra voltak dobálva. Meg sem mertem mozdulni, mert felfogtam, hogy betörtek hozzám, csak nem az ajtón hanem az ablakon keresztül. Gyorsan 180 fokos fordulatot vettem és kiviharzottam jó messzire a környékről. Mikor úgy véltem, hogy biztonságosabb környezetben vagyok, Abby számát kerestem ki gyorsan a telefonomban. Már vagy az ötödik búgás volt és még mindig nem vette fel.
- Vedd fel Ab, kérlek! - motyogtam magamban. - Kisípolt. Szuper.
Olyan sokkolt állapotban voltam, hogy nem jutott más eszembe, minthogy Harryt tárcsázzam. (Még a múltkor számot cseréltünk). Miközben hívtam, az elázott lábaim majd szétfagytak abban az időben. Aztán végre beleszólt valaki.
- Igen tessék? - kényes női hangot hallottam a vonal túlsó végéről.
- Melanie Bowman vagyok és Harry Styles-t keresem. Ott van?
- Sajnálom most nem nagyon ér rá. Megmondom neki, hogy kerested. Szia.
- De én... - kinyomott. - Ezt nem hiszem el. - a telefonom idegességemben a földhöz csaptam és otthagyva azt, elkezdtem futni. Gondoltam, ha találok egy ereszt valahol, beállok alá. Nagyon féltem. Ráadásul kezdett sötétedni is, az eső meg egyre jobban esett. Mindkét cipőm bőrig ázott már, a ruháim még bírták valahogy. Egy kirakat falához dőlve megálltam pihenni egy kicsit. Ekkor megszólalt egy riasztó. Nem teljesen voltam eszméletemnél, ezért nem jöttem rá, hogy egy másik üzletnél és nem annál amelyiknek én nekidőltem. Ijedten csúsztam le a nedves földre. Összegörnyedtem és szememből már egyre gyorsabban jöttek a könnyek amit nem éreztem, mert az eső így is eléggé eláztatott már. Fogalmam sem volt mihez kezdjek. Idegentől nem akartam segítséget kérni, úgy is elküldött volna. A telefonomért nem volt erőm visszamenni. Gondolkoztam mit csinálhatnék. Végül eszembe jutott, hogy pénz van még nálam. És ha találnék egy telefonfülkét felhívhatnám a rendőrséget vagy megint Harryt.
Sétáltam még egy jó pár métert aztán szerencsémre nagyon nagy patakkal körülvéve állt ott egy. Már mindenem át volt ázva-fázva, úgy is mindegy volt. Azért amennyire tudtam lábujj hegyen lépkedtem oda a készülékhez. Bedobtam a pénzt. Az első aprót be is nyelte szépen, a második próbálkozásom ennek ellenére sikeres volt. Harryt próbáltam megint hívni. Fel is vette. De most ő szólt bele.
- Tessék?
- H-Harry... betörtek hozzám, ké-kérlek segíts... - orrom teljesen be volt dugulva.
- Melanie? Hol vagy most? - lágy hangja egyből átváltott aggódóvá.
- Valahol a 8 és 9. utca környékén, majd szé-szétfagyok...
- Maradj ott sietek érted! - mondta, aztán lerakta. Kiszögdécseltem a tócsából nem túl ügyesen, aztán megláttam egy bár szerűséget. Oda bementem és leültem. Tiszta koszos és retkes voltam. Nagyon rossz érzés volt, hogy mindenki engem figyelt. A pincérnő többször is megkérdezte, hogy kérek-e valamit, de én elutasítottam ő pedig kedves volt és megengedte, hogy ottmaradjak bent. Csak néztem és néztem ki a fejemből. Egy kisgyerek még ujjal mutogatva ment el, miközben azt ordibálta, hogy "koszos vagy!"
Nagyon hosszú időnek tűnt, mire végre az ajtón lévő csengő megcsörrent és megláttam Harryt...Egyből odaszaladt hozzám, szó nélkül felkapott az ölébe, majd távozott velem. Én csak kabátjába túrtam a fejem, addig ő komótosan vitt a kocsijához. Amikor megérkeztünk hozzá, óvatosan az anyós ülésre ültetett, átment a másik oldalra, beült és indultunk is. Az autóban először a fűtés még hidegnek ígérkezett, mert nem volt bemelegedve a motor. Megremegtem. Erre Ő automatikusan a semmiből rám terített egy plédet, közben pedig vezetett tovább. Én abban a helyzetben csak egyetlen egy szót tudtam kinyögni.
- Köszönöm...
- Mit? - továbbra is előre figyelt.
- Hogy itt vagy nekem... - majd szép lassan átadtam magam az álomvilágnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése