A múlthét hétfő? Hm... a múlthét hétfő. Az össze-vissza tetovált, szőrös hónaljú, göndör fürtös, gödröcskés arcú, viszont "kicsit" izmos Harryvel végig beszéltük az egész napot. Igen tetőtől talpig végig mértem, mivel én általában mindenkivel ezt csinálom akivel nem rég ismerkedek meg, szerintem egyáltalán nem furcsa. Harry rávett arra, hogy átöltözzek sport cuccba és vagy két órát fussunk a futópadokon. Közben pedig beszélgettünk. Egész jó fej a srác. Sok mindent megtudtam róla, például azt , hogy 21 éves, van egy húga aki 7, a szülei elváltak. Jó ez egyáltalán nem sok minden, de van még "pár" dolog. Az a lényeg, hogy összehaverkodtunk.
Tegnap, illetve ma hajnalban nagyon szuper volt arra felkelni, hogy bömböl a telefonom. Szó szerint bömbölt. Fogalmam sincs ki az az idióta, aki ilyenkor próbál elérni. Hát nem sok időbe telt mire megtudtam. Az ilyenkor annyira de annyira imádott barátnőm hívott, Abby.
- Ab, hajnali egy van, mit akarsz? - szóltam bele rekedtes hangon.
- Melanie! Öltözz és gyere a park melletti kórházba! Anyukádat behozták a sürgősségire. - hangja ijedt volt.
- Abby anya egy teljesen másik kontinensen van. - nem egészen értettem a szitut.
- Tudom!!! Április elseje van. Április bolondja!!! - ordította úgy, hogy szinte éreztem a nyálköpeteit az arcomon.
- Most komolyan ezért ébresztettél fel?? Valaki tudna aludni, veled ellentétben. Egyébként meg nem dőltem be neked, szóval nem vagyok április bolondja. Inkább te.
- De azért jó vicc volt nem? - kérdezte.
- Nagyon. - nem akartam többet beszélni, ezért inkább ráhagytam. - Most viszont lerakom, mivel mindjárt bealszok.
- Nem. Na jó éjt. - és Ő nyomta ki. Chhö. Visszafeküdtem és pár perc után újra elaludtam.
Reggel nem nagyon siettem, úgy igazából semmivel. Élveztem a szerdai napot. Martin még hétvégén hívott, hogy ma nem kell bemennem, mert nem lesz semmi különös.
Nehezen tudtam elszakadni pihe-puha ágyikómtól. Aztán Jojó szórta ki az almot, meg tekerte a kis mókuskerekét és ez idegesített így muszáj volt kinyitnom a szemem. Lekecmeregtem a nappaliba, ahol csináltam magamnak egy málna turmixot. Az a kedvencem :). Miután megettem/ittam, leültem tévézni. Fél perc nem telt el, már fel is álltam, mert semmi izgiset nem adtak. Fura volt, de akkor először éreztem azt, hogy unatkozok. Ekkor megszólalt a kaputelefon. Odamentem, majd felvettem.
- Igen?
- Ööö... én Louis Tomlinsont keresem. Ezek szerint rossz helyre csengettem. Elnézést. - fiatal lány hangot hallottam.
- Itt nincs semmiféle Louis Tomlinson. Semmi baj. Esetleg lemenjek segíteni valamiben? - ajánlottam fel.
- Igen, az jó lenne. - mondta.
- Rendben, maradj ott mindjárt megyek.
- Oké.
Felkaptam magamra egy pulcsit és egy barbies papucsot, kinyitottam az ajtót, aztán a kapuhoz lépkedtem. Egy szőke hajú, tőlem talán kicsit fiatalabb lány állt velem szemben. Őt is végig mértem alaposan, amire fel is figyelt.
- Nyugi nem vagyok betörő. - mosolygott rám. - Csak egy "eltévedt" 20 éves ember. - megtudtam azt is, hogy 20 éves. Szuper. - Grace Martin. - nyújtotta a kerítésen át a kezét.
- Melanie Bowman. - ebben a pillanatban kinyitottam a kapu ajtót, aztán kimentem.
- Hali. Szóóval akkor tudnál nekem segíteni?
- Louis Tomlinsont keresed? - kérdeztem.
- Igen.
- Mintha a múltkor hallottam volna, hogy most költözött a 34-es házba. De ez itt a 43-as. Sok errefelé a pletyka, amúgy nem tudnám. Most jutott eszembe.
- Ó, akkor ez a baj. Köszönöm a segítséget. - miközben ezeket mondta, elkezdett kuncogni.
- Mi az? - érdeklődtem széles mosollyal.
- Semmi, csak nagyon bejön nekem a barbies papucsod. - már folytak a könnyei.
- Csak ezt találtam meg bent, mert siettem hozzád. - böktem meg óvatosan a vállát.
- Elhiszem. - letörölte "kissé" nedves arcát. - Akkor innen balra kell mennem? - mutatott oldalra.
- Aha. - közben már indult is. - Szia. - intettem.
- Szia. Még egyszer köszi.
- Nincs mit.
Megfordultam és én is indultam volna el, mikor egy másik hang kiáltott felém.
- Mel! - újból 180 fokos fordulatot vettem. Abby loholt felém. Átrontott a kiskapun, meg úgy mindenen. Végül megállt előttem, rátámaszkodott a térdére, fújt hármat ezután megint felegyenesedett.
- Mire ez a nagy sietség? Ugye nem kell bemennem dolgozni? - fogaim maguktól összeszorultak. Relaxáló napot terveztem mára.
- Dehogy kell. Azért jöttem, hogy... DOBPERGÉÉÉS... Délután elvigyelek jégkorizniii!!! - kiáltotta és most élőben is megtapasztaltam nyál nedveit minden testrészemen.
- De Abby én nem tudok korizni.
- Nem baj, majd megtanítalak. - mosolygott rám.
- Garantálod, hogy élvezni fogom?
- Garantálom. Most viszont megyek a suliba az öcsémért. Négyre itt vagyok érted. Szia.
- Okés. Szia. Vidd a pótkulcsot és majd ha jösz kitudod nyitni a kaput.
- Oksi. Na puszi.
Visszamentem a házba és elővettem kedvenc könyvemet, ledőltem az ágyra aztán elmerültem a képzelet világában. Nagyon szeretek olvasni, bár azért nem mondanám magam könyvmolynak. Fogalmam sem volt mennyi lehetett az idő, de elszundítottam. Pedig nem is voltam fáradt, hisz nem rég keltem fel.
Éppen abban a másodpercben nyitottam ki a szemem, mikor a kaputelefon szólt, a telefonom valahol máshol bömbölt de onnan is hallottam, végül az ajtón dörömböltek. A faliórára néztem. Negyed öt volt. Odaszaladtam az ajtóhoz és kinyitottam. Ab magától is szó szerint rám törte, ezért óvatosan arrébb szökkentem különben tuti nekem ugrott volna.
- Hány óra is van?? - kérdezte, vagy inkább kiáltotta, miközben a karóráját ütögette idegesen.
- Asszem negyed öt. Jó-jó kicsit bealudtam olvasás közben.
- Nem is az a bajom, hogy negyed öt van, hanem az, hogy én már ötvenkor itt voltam és te csak most keltél fel. Mennyire voltál fáradt?
- Egyébként én egyáltalán nem éreztem magam álmosnak, de így alakult bocsi.
- Semmi baj. Na készen állsz? - kérdezte most már izgatottan.
- Aha... Ab én félek. Életemben körül belül ööö... egyszer voltam jégpályán. Az is kiskoromban volt.
- Megígértem, hogy élvezni fogod. Segítek majd.
- Hát oké. Felöltözök, tíz perc és indulhatunk. - beszaladtam a hálóba.
- Az ötnek jobban örülnék. - ő is jött utánam.
Kb tényleg öt-tíz perc alatt kész is voltam. Abby onnantól, hogy felkaptam a cipőmet siettetett mint valami nem tudom mi. Kirohantunk a házból, onnan a kocsiba. Még szerencse, hogy az autóban ülés közben nem tudott siettetni. Bár a megengedettnél jóval többel ment de nem voltak rendőrök a környéken.
- Megkérdezhetem miért kell ennyire sietnünk?
- Mert csak háromnegyed ötig lehet korit bérelni és úgy tudom neked nincs. És mivel nekem se, ezért megyünk kicsit hamarabb. - közölte a tényt.
- Jaa értem. Honnan tudod, hogy nincs jégkorim? - Abby ekkor úgy nézett rám mint még sosem. - Jól van na! - röhögtem el magam. - Te nyertél. tényleg nincs korcsolyám.
- Tudtam én. Na meg is érkeztünk.
Miután találtunk normális parkolóhelyet és vettünk jegyet is, ja meg természetesen még tudtunk bérelni jégkorcsolyát, lepakoltunk, felvettük őket és mentünk a pálya felé. Ab olyan szépen siklott egy kört a jégen, míg én csak felkapaszkodtam a fal mellé. Már helyben is ott "futkorásztam". Teljesen úgy éreztem, hogy kicsúszik a lábam magam alól. Ekkor jött be mellém Abby.
- Gyere segítek! Jól esett most ez a kör.
- Oké, de fogj erősen! - úgy markoltam a kezét mintha valami macska lennék.
- Anie, foglak nyugi. - amúgy komolyan erősen maga mellett tartott ő is, de jobb félni mint megijedni.
Eltelt "pár perc" mire elengedtem szerencsétlen Abbyt wc-re, de sikerült.
- Biztos megleszel itt nélkülem egy kicsit? - kérdezte aggódva.
- Ahha. Meg akarom próbálni most egyedül is.
- Okéska. Sietek vissza. - meg is fordult és elszaladt. Már amennyire tudott korival a lábán.
Elcsuszigáltam ott magamnak, körülbelül 1-2 métert vettem igénybe :D. Aztán elhatároztam, hogy én elkezdek futni ahogy tudok, majd siklok szépen mint az előbb Abby. Hát ez nem teljesen így történt. Futottam én valameddig, de majdnem pofára estem. Viszont már olyan gyorsan mentem, hogy kisterpeszben, a kezeimet a szemem elé téve mentem, gondolván, egyszer majd úgy is megállok.
Vagy inkább megállít valaki...
Éreztem, hogy a lábaim a jégen voltak és nem süvítettek tovább. A kezemet továbbra sem voltam hajlandó elvenni a szemeim elől. Az a bizonyos valaki aki "elkapott" úgy tartott karjai közt mint egy hercegnőt. Emiatt gondoltam, hogy fiú.- Bármilyen perverz lélek is vagy, most már elengedhetsz! Köszönöm. - mondtam, de az arcát kezeimtől még mindig nem láttam. A velem immár szemben álló személy távolabb tolt és elhúzta kézfejeimet. A vakságból visszatérve azt véltem felfedezni, hogy az az ember aki előttem állt az...Harry Styles.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése