hogy lássam mennyien olvassátok. Puszi.
Engem, Melanie Bowman-t, akinek csak annyi a munkája, hogy egy edzőterembe érkező új gépeket teszteljen és az első használatba vevő emberrel interjút készítsen arról, hogy tetszett neki, mindig is kevésre tartottak. De ez a mostantól megfordul.
A hétfői napokat sosem soroltam a kedvenceim közé, hát a mai nappal kapcsolatban is valami hasonló véleményt alkottam. Reggel fél nyolckor keltem, mivel Abbyvel megbeszéltük a találkozónkat pontban 8-ra, úgyhogy siettem ahogy csak tudtam, hogy ne késsek el. Egy általános hétfői napom amúgy is mindig rohanásból áll. Ilyenkor szokták legtöbbször az új edzőgépeket beszállítani. Jó mondjuk nem azt mondom, hogy a mi üzletünk minden héten a legújabb, legszebb, legdrágább gépeket rendeli meg, de azért nem nagyon volt ránk még panasz.
Majdnem kitörtem a lábam, annyira szaladtam lefelé a lépcsőn. Rekord idő alatt kaptam magamra a gönceimet, adtam Jojónak a hörcsögömnek kaját(direkt j-vel van írva a neve), majd míg a forró kávémat hagytam hűlni, tárcsáztam az én drága barátnőm telefonszámát. Nemsokára fel is vette.
- Szia Mel. Hol vagy már? - hallatta kissé nyugtalan hangját.
- Szia Abby. Hát... - körül néztem. - már nemsokára kocsiban.
- Tudod, hogy nyolcra beszéltük meg a találkozást ugye?
- Igen, persze - rápillantottam az órára. - de még csak háromnegyed van.
- Bizony, viszont én nem szeretek késni, ellentétben veled és már itt dekkolok. Egyedül.
- Martin? - meglepődve kérdeztem, mert jól tudtam, hogy a mi édes főnökünk mindig hamar kinyitja a boltot.
- Ő sincs még sehol. Bár ez nagyon furcsa. Mindegy, nem tartalak fel tovább, szedd a lábad és ajánlom neked a 8:00-ás érkezést.
- Oké, sietek szia. - kinyomtam. Nos, innentől kezdve, még az eddiginél is gyorsabban csináltam mindent. Félig otthon, félig pedig a kocsiban ettem meg a kakaós csigámat. Majdnem elfelejtettem bezárni az ajtót, és csak akkor jutott eszembe, hogy nem tettem ezt meg, mikor már a garázsból álltam ki az autómmal.
- Basszus ne már! - kiugrottam, beledugtam a kulcsot a bejárati ajtóba, egyet fordítottam rajta, majd újra beszáguldottam a kocsimba és végül elindultam. Közben Abby még vagy háromszor hívott, de nem vettem fel, mert úgy voltam vele, hogy úgyis nemsokára ott vagyok. Amikor végre sikeresen megérkeztem és helyet is találtam a parkolóban, futóléptekben mentem a már kinyitott boltunk felé. Nyitottam is az open táblával rendelkező ajtót és akkor kellett találkoznom Martin és Abby morcos fejével.
- Tudom-tudom elkéstem, sajnálom, ugye elég ennyi?
- Melanie, ez hallatlan! - mondta Martin.
- Bizony! - helyeselt Ab.
- De hát... - szabadkoztam.
- Semmi "de hát"! Egyszer az életben nem késtél el! - húzta immár fülig érő mosolyra a száját főnököm.
- Ne már Martin! Csak ugrattál a szúrós tekintettel? - tettem csípőre a kezem.
- Igen, becsaptunk! 7:59-van, szóval még egy perccel hamarabb is bejöttél. - kacsintott rám Abby.
- Ó jól van, ha így áll a helyzet, legközelebb nem érek be időben. - nyújtottam főleg Martin felé a nyelvem.
- Meg ne merd! - tartotta mutatóujját felém. - Most pedig irány átöltözni! Nemsokára itt lesznek a szállítók!
- Okés. Már itt sem vagyok. - gyorsan elviharzottam az öltözőnkbe. És most is amilyen gyorsan csak lehetett, kaptam magamra az üzletünk logójával díszített pólót és farmert. Mikor kész voltam, kijöttem és odasétáltam Abbyhez. Ő az úgynevezett recepciós, aki az érkező embereknek adogatja a pult mögül a vizet és a törölközőt. Meg persze nála lehet fizetni is.
- Megjöttek már? - kérdeztem kissé lihegve.
- Kik?
- Szerinted?
- Ja! Hogy ők! Nem. - mondta, aztán balra fordította a fejét és vele együtt én is arra néztem. - Illetve most jönnek. Kedvesen köszönj nekik! - súgta oda. Én erre csak bólintottam és megfordultam. Egy nálam idősebb fiú jött elöl, aki mondjuk lehetett vagy 28. Mögötte pedig egy körülbelül velem egy idős, srác lépkedett. Ahogy közeledtek, azt is megfigyeltem, hogy az első embernek szép kék szeme van, az a mögött lévő pedig sapkában volt, de így is kikandikáltak göndör tincsei.
- Jó napot. Ez itt a Fitness edzőterem? - kérdezte az idősebb.
- Sziasztok. Igen ez lenne az.
- Meghoztuk a rendelésüket.
- Köszönjük szépen! Segítsünk esetleg behozni őket? - jó mondjuk, ez elég idióta kérdés volt tőlem.
- Ööö.. köszi megoldjuk. - mondta most a fiatalabb.
- Rendben. Egyébként Melanie Bowman. - nyújtottam feléjük a kezem.
- Mark Jordan. - fogtam kezet az elsővel. Közben bejött mellé a göndör is.
- Harry Styles. - nyújtotta ő is hatalmas kezeit. - A kiszállítás után, azaz a mai nap elteltével két hetetek lesz kitölteni ezt a papírt, aminek az a lényege, hogy értékeljétek az árut. - kezembe adott vagy két-három oldalas lapot.
- Oké. - válaszolt helyettem Abby.
- Ja, ő itt a recepciósunk Abby Tonkin. - mutattam rá. Vele is kezet ráztak.
- Akkor el is kezdjük behozni a gépeket. - fordultak meg. Én meg benéztem az edzőrészlegre, hogy van-e hely az új szerzeményeinknek. Volt bőven, Martin meg még pár haverja tegnap átrendezték a helyiséget. Egy szép nagy lendülettel fordultam meg és ezzel a lendületemmel le is ültem a földre, mert az egyik srác épp hozta be a futópadot és annak a széle nekicsapódott a fejemnek. Illetve én csapódtam neki.
- Auu. - Harry vagy ki, egyből letette amit addig a kezében tartott.
- Bocsánat. Nem figyeltem az orrom elé.
- Semmi baj. Nekem nem kellett volna útban lennem.
- Azért jól vagy? - lenyújtotta a kezét, hogy segítsen felállni.
- Aha. - ezt csak én gondoltam így. Ahogy közeledtem normális magasságba, a fejem megfájdult és szegény fiúra estem. - Bocsi. Jaj! - úgy jajbékoltam mint valami öt éves.
- Ne vigyelek el egy orvoshoz? Azért eléggé nekiütköztél.- kedves volt tőle, de nem szeretek dokikhoz járni, szóval erről szó sem lehetett.
- Ne! Nem kell. Megvagyok, de köszönöm. - gyenge mosolyra húztam a számat.
- Biztos vagy benne? - kikerekedett zöld szemeivel úgy bámult, mintha zombi lennék.
- Teljesen.
- Akkor én azt ajánlanám, hogy ha mindenképpen itt akarsz maradni, akkor ülj le kint a recepciós barátnőd mellé és pihenj egy kicsit. - mutatott maga mögé.
- Mi vagy te a főnököm? - érdeklődtem már hatalmas vigyorral az arcomon.
- Azt nem mondanám, de ha vársz vagy vártok egy negyed órát, akkor bocsánat kérésem jeléül hozok nektek a szemben lévő pékségből tejeskávét és csokis tekercset jó? - hirtelen nagyon szimpatikus lett ez a személy. Imádom a csokis tekercset!
- Megfelel. - bólogattam hevesen. Majd kikerültem nagyon nagy ívben, nehogy még egyszer nekimenjek.
- Na mi az? - pillantott rám furcsán Ab.
- Ssz. Beütöttem a fejem. Ha nem gond idejövök hozzád és pihenek picit.
- Gyere csak! Viszont akkor most szépen mondd el, hogy történt ez az egész?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése