Jó olvasást hozzá!
Az elmúlt egy hét nagyon-nagyon szörnyű volt. Elég nehezen, de elmondtam Peggienek is azon a bizonyos napon azt a bizonyos dolgot... Nos, szerintem nem is kell mondjam milyen reakcióval fogadta. Őt sem és engem se lehetett vigasztalni. Harry maradt velünk arra az éjszakára. Kedves volt tőle. Mikor úgy éreztem, hogy a könnycsatornám kiürült, na azután még jobban rám jött a sírás. Abban az egy hétben a szemeim, meg nagyjából az egész fejem háromszor akkora volt. Peg ugyanígy.
Most vasárnap délután van, az ágyon ülök és innen nézek bambán kifelé az ablakon. Úgy látom esik kint az eső. Pont megfelel ez a jelenlegi hangulatomhoz. Egész szórakoztató nézni míg pár esőcsepp lecsorog az üvegen. Épp kiszemeltem magamnak egyet, mikor kopogtattak az ajtómon.
- Gyere Peggie! - szóltam ki, de alig hallottam a hangom. Rekedt voltam, az orrom is be volt dugulva és fájtak a végtagjaim. Ekkor nyílt az ajtó és bejött rajta Harry(?).
- Szia. - kicsit furcsán néztem rá.
- Heló. - beletúrt göndör hajába, majd jelezte, hogy leülne. Én felhúztam a lábaimat, azzal az indokkal, hogy ha megteszi, akkor elém. Mikor ez megtörtént megint beletúrt fürtjeibe és újra megszólalt.
- Hogy vagy? - pár másodpercig csöndben maradtam. Nem nagyon tudtam mit mondjak. Már nem bőgtem minden percben, de nem is mondhattam azt neki, hogy remekül.
- J-jobban... - szép lassan lehullott egy könnycsepp a nadrágomra és lehajtottam a fejem.
- Hé, hé. El ne törjön itt nekem a mécses. - felemelte mutatóujjával az állam, hogy a szemembe tudjon nézni. - Na gyere ide. - megsimította a hátam és magához húzott. Szorosan öleltem. Olyan jó érzés, hogy ő itt van nekem.
- M-máris hi-hiányzik... - szipogtam dadogva. Most már mindig dadogni fogok Harry közelében vagy mi?
- Elhiszem. De figyelj. - a hajamba puszilt aztán gyengéden eltolt magától. - Azért jöttem, hogy elvigyelek valahova.
- Mégis hova? Harry ha bulizni akarsz vinni, az most nem a legjobb ötlet.
- Úgy nézek én ki mint aki bulizni akar? - aranyos mosoly ült az arcára.
- Nem tudom. Nem?
- Határozottan nem. Mit szólnál ha kicsit kiverném a fejedből ezt a nagy szomorúságot és elvinnélek valami hotelbe vagy panzióba pár napra?
- Hát... nem is tudom.
- Anie, nem töltheted el ebbe a házba bezárva az életed.
- De Peggie? Őt nem hagyhatom egyedül, 11 éves.
- Öhm, nem tudom. Kiment a fejemből hirtelen, hogy van egy húgod is. - arca kicsit szomorú lett. Abban a pillanatban eszembe jutott valami.
- Peggie mikor ideköltözött hozzám azt mondta, hogy a későbbiekben majd Ashton bácsinál fog lakni. Felhívom és megkérdezem. Biztos most is befogadja erre a pár napra. - daráltam le.
- Oké. - bólintott Harry. Kikerestem Ashton bácsi nevét a névjegyzékből és a "hívás" gombra nyomtam. Búgott egy párat, végül felvette.
- Igen? - szólt bele.
- Szia Ashton bácsi, én vagyok az Melaine.
- Melanie? Szia. - éreztem, hogy nem ismerte fel elsőre a hangom. - Mit szeretnél?
- Ühm... hát tudod... ismered Peggiet a húgomat?
- Hogyne ismerném! Voltam kint náluk Tunéziában is. - mondta örömmel. Csak én nem tudtam róla?
- Tényleg? És pár napra nem fogadnád be magadhoz kérlek? - elsajátított bociszemekkel néztem a telefonomra, amit Harry is díjazott.
- Dehogynem. Bírom Peget. Mikor kéne? - lefogtam a telefonom és megkérdeztem suttogva Harryt, aki azt válaszolta, hogy innentől kezdve három napra.
- Mától három napra. - mondtam.
- Rendben. Ezen a héten úgyis ráérek.
- Nagyon köszi! - egyből jobb lett a kedvem.
- Nincs mit aranyom. - leraktam.
- Vállalja? - érdeklődött Harry.
- Igen! - borultam rá.
- Akkor indulhatunk?
- Ühüm, csak gyorsan bedobok egy kis bőröndbe pár cuccot. - megindultam a ruhásszekrény felé.
- Oké. A nappaliban leszek.
- Okés. - kivettem azokat a ruhákat amiket szeretek. Bepakoltam úgy a bőröndbe, hogy három napra elég legyen. Mikor kész voltam, becipzároztam, felvettem az ágyról és a nappaliba mentem. Harry épp Peggievel beszélgetett, aztán mindketten felröhögtek.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem és felém fordultak.
- Harold tök humoros. - röhögött még minid Peg.
- Komolyan? - színészkedtem.
- Aha. - mondta büszkén Harry. - Indulhatunk humor Harold? - mutattam a bőröndre ami mellettem állt.
- Igen. - állt fel Peggie. Csodálkozva láttam, hogy nála is van egy táska.- Te mikor pakoltál be? - ránézett a göndörre és megint felkuncogtak. Na jó itt valami nagyon furcsa. Szem forgatva mentem az ajtóhoz, majd nyitottam azt.
- És a te cuccaid Harry?
- Nyugi Mel, már előre készültem. - kaján vigyor jelent meg az arcán, amit megmondom őszintén nagyon is szeretek, csak nem olyankor mikor azt sem tudom miről van szó. Beszálltunk a kocsiba. Harry vezetett, én mellette ültem, Peg pedig a mögöttem lévő ülésen foglalt helyet. Amint becsatoltuk magunkat Harry elindította a motort és ezáltal a rádió is megszólalt (nem túl hangosan). Végigdaráltam neki, hogy merre kell menni Ashton bácsihoz, aztán csak bambultam ki az ablakon. Visszaemlékeztem arra, hogy milyen jó is volt anyával mikor eltöltöttünk anya-lánya napokat. Mentünk moziba, vagy biciklizni, esetleg vásárolni. Olyan jó volt vele és nem gondoltam volna soha, hogy ilyen hamar el fog tűnni az életemből. Úgy néztem rá sokszor mint egy legjobb barátnőre akinek mindent elmondhatok, és akit szeretek. Pár éve már, hogy kint élt Tunéziában, de csak most tudatosult bennem, mennyire hiányzik. Apa már kiskorom óta folyton üzleti utakon, megbeszéléseken volt, ezért rá inkább mindig úgy tekintettem mint egy főnökre vagy nem is tudom mire, de nem apukára. Ekkor Harry zökkentett ki a gondolkodásból.
- Anie, megérkeztünk. - csettintgetett az orrom előtt, mire föleszméltem.
- Öhm, aha.. persze... oké.
- Itt vagy köztünk, vagy egy másik bolygón jársz? - hajolt előre Peggie.
- Hagyjatok már. Bemehetnénk végre? - kérdeztem idegesen.
- Melanie, biztos nincs semmi baj? - húzta fel egyik szemöldökét fürtöske.
- Igen Harry, biztos. De ne most ne legyél már ennyire... ennyire... - kerestem a szavakat.
- Ennyire mi?
- Ennyire kedves... - tudtam, hogy a fejem színe lassan jobban hasonlít egy piros rákra mint bőrszínre. Gyorsan kipattantam a kocsiból, becsapva magam után az ajtót és intettem a bent ülőknek, hogy jöjjenek már. Harold egyből cselekedett is és jelezte, hogy a csomagtartóhoz megy Peggie táskájáért, így én is odamentem. Megpróbáltam felnyitni, miután rájöttem, hogy ez nem fog menni ha nincs kinyitva. Szólni akartam Harrynek de abban a pillanatban mögöttem termett és csípőmet szorosan magához húzta, majd fülembe súgott.
- Szóval kedves vagyok? - éreztem ahogy belemosolyog a mondatába.
- H-harry, sz-szerintem mo-most ezt nem i-itt kéne... - jézusom ez egyre rosszabb.
- Válaszolj. - maga felé fordított, így a szemébe néztem.
- I-igen a-az vagy. - lesütöttem a szemem és megkönnyebbültem, hogy kimondtam végre még ha nehézkesen is. Aztán egy puha ajkat éreztem a sajátomon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése